Szabadidő magazin - Házasság hete
Szabadidő magazin

Házasság hete

2024. február 10. 17:13 |

Programok a Magyar Nemzeti Múzeumban


A Házasság hete kezdeményezés a Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.
A Magyar Nemzeti Múzeum a Házasság hetének idején szinte minden nap készül valamilyen programmal a Magyar Menyasszony kiállításban. „A magyarországi házasságkötések, mátkaságok és szerelmek történetéből és emlékeiből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a házasság hetén lesz pont két hónapos. A kiállítást nagy érdeklődés kíséri, eddig már 20 ezren látogatták meg. Február 12. és 18. között minden nap tárlatvezetés várja az érdeklődőket, február 17-én szombaton pedig egész napos programokkal készülünk – jelentette be Bérczes Zsigmond, a Nemzeti Múzeum kreatív igazgatója.
Simonovics Ildikó divattörténész, a Magyar Menyasszony kiállítás kurátora
A nagyszabású tárlat az elmúlt 500 év házassági történetein vezeti keresztül az érdeklődőt a 16. századtól kezdve napjainkig, középpontba állítva a nők társadalmi szerepének alakulását. A tárlatvezetések között szerepel színeket, jeleket, szimbólumokat bemutató tematikus vezetés, ahol például azt ismerhetik meg a látogatók, hogy az esküvőt és az azt megelőző udvarlási, párválasztási rituálékat milyen motívumok és jelképek tették még színesebbé és izgalmasabbá. Több, ma is használatos jelkép, mint például a vörös rózsa, amely a szenvedélyes szerelemre utal több száz évre vezethető vissza.
Óriási népszerűségnek örvend a kiállítás ötletgazdájának és kurátorának, Simonovics Ildikónak a tárlatvezetése, amelyből nem tudunk eleget hirdetni. Most február 14-án egy új lehetőség nyílik találkozni vele.

Lesz zenével és szerelmi költészettel egybekötött tárlatvezetés, ahol egy-egy kézirat és dokumentum hangját fogják meghallani az érdeklődők pár száz év távlatából, és lesz angol nyelvű tárlatvezetés is.
„Február 17. a Magyar Menyasszony Napja lesz, ezen a szombaton kedvezményes jeggyel várjuk a gyerekeket, családosokat, felnőtteket. Mesés felfedező füzetes családi kaland, bútorfestő workshop gyerekeknek, tárgyalkotó foglalkozás (ékszerek, díszek) kicsiknek és nagyoknak, népi táncház, Aranyalma Zenebölcső foglalkozás, és családi tárlatvezetés várja a Magyar Menyasszony kiállításban 10 és 18 óra között a családokat, gyerekeket.
14 órától többek között Bakos Szél Kata ékszerkészítővel workshopra jelentkezhetnek a felnőttek, itt elsajátíthatják az ékszerkészítés aprólékos technikáit, miközben a Magyar Menyasszony kiállításból inspirálódva egyedi ékszer különlegességet készíthetnek és esküvői tánckurzusra is lehet jelentkezni, amelyet Forgách Réka és Székely Attila tánctanárok tartják.” – ismertette a programot a kreatív igazgató.
A héten sok meglepetéssel készülünk a social felületeinken is: nyereményjátékot indítottunk, ahol páros jegyeket lehet nyerni a Házasság hetére, és a tartalmaink nagy része is a szerelem, házasság témakörökhöz fog kapcsolódni.
A kiállítás meglátogatását egész hétre kiemelten ajánljuk, hisz több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik meg benne, féltve őrzött ruháikkal, kellékeikkel, szerelmes leveleikkel együtt, amelyek mind a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony változásáról mesélnek – hangsúlyozta Bérczes Zsigmond.

 

Fotósarok