Szabadidő magazin - Műsorok az ünnepekre
Szabadidő magazin

Műsorok az ünnepekre

2023. december 26. 16:44 |

Viasat World


 

Új sorozatokkal és szórakozva informáló dokumentumfilmekkel készül a Viasat World médiavállalat a jól megérdemelt évvégi pihenő periódusra.

 

2023 decemberében az EPIC DRAMA reklámmentes sorozatcsatorna több bájos szériát vonultat fel, sőt a történelmi drámák szerelmeseinek külön kedvez. Premierre kerül például december 27-január 1. között minden este 21 órától a Sissi című sorozat friss, harmadik évada, amely az ikonikus királyné jellemfejlődésének és magánéletének hullámvasútját szemlélteti. Az Epic Draman egy másik kortalan történet, Victor Hugo klasszikusa, A nyomorultak legújabb sorozatadaptációja is elérhetővé válik. Az eredethű, mégis modern felfogással (és ezúttal nem musical formátumban) megvalósított alkotás december 21-26. között 21 órától látható. Alkotója az az Andrew Davies, akinek a Kártyavárat, a Bridget Jones naplóját, illetve a Büszkeség és balítéletet is köszönhetjük, a szereposztás pedig már önmagában is garancia a sikerre! Nem utolsó sorban pedig, jön a britek által legkedvesebbnek vélt sorozat, Az élet dicséretének karácsonyi különkiadása, december 26-án kedden 20:15-kor.

 

A történelem szerelmeseit tovább kényezteti a VIASAT HISTORY csatorna, amely ókori Egyiptom maratonnal várja nézőit. Ennek részeként december 26-án 21 órától kerül képernyőre a Királynők, akik megváltoztatták a világot legújabb része, amely Hatsepszut fáraóról szól. Őt a korabeli festményeken évszázadokig férfiként, szakállal ábrázoltak (az akkori felfogásba nem fért bele egy női vezető), de valójában zseniális királynő volt, aki uralkodása alatt a gazdagság korát és a művészetek virágzását hozta el Egyiptomba.

 

A természetbarátokat pedig idén télen a VIASAT NATURE invitálja különleges utazásra a Fehér téli szezonnal, amelynek műsorai december 25. és 29. közt esténként 18:00 órától csodálatos tájak lenyűgöző havas vadvilágába kalauzolnak. Mindjárt hétfőn debütál a Vendégségben a Mikulásnál című dokumentumfilm, amely Lappföld élővilágát és annak páratlan szépségét mutatja be. A következő napon egy másik friss dokumentumfilm, a Hófehér Alpok lélegzetelállító felvételei szemléltetik a téli Alpok szédítő völgyeit és hegyvidéki életét. Ehhez kapcsolódik a szerdán debütáló kétrészes dokufilm, A szentély: Történetek az Alpok túléléséről, amely egy nőstény farkas utazásáról szól, aki kölykei felnevelésére keres biztonságos helyet. Útja során pedig számos olyan állattal találkozhatnak a nézők is, akik lenyűgöző stratégiáik és alkalmazkodókészségük révén otthonukká tudták tenni ezt az elképesztően zord táját.

 

A VIASAT EXPLORE kalandcsatorna az ünnepekhez illően csillogó nemesfémekkel kápráztat majd: december 22-e pénteken szinte az egész napot az Ausztrál aranyásók és az Ausztrál drágakővadászok jegyzik, azaz kincskereső csapatok kemény, de izgalmas világába merülhetünk el. A csatorna másik tematikus műsorblokkja pedig a horgászoknak kedvez, ekkor jeges vizek értékes zsákmányai után kutató csapatok munkájába tekinthetünk bele: december 28-án A Keleti Kikötő hősei, 29-én pedig az Ausztrál rákvadászok adnak tökéletes okot egy férfias bekuckózásra.   

Fotósarok