Szabadidő magazin - ECHO Nyári Kamarazenei Akadémia
Szabadidő magazin

ECHO Nyári Kamarazenei Akadémia

2023. július 9. 16:14 |

A Károlyi-kastélyban

8. ECHO Nyári Kamarazenei Akadémia a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszéke szervezésében

2023. július 9–15.

„Aki idelátogat, bármikor együtt élhet a zenével!”

NYOLCADIK ALKALOMMAL RENDEZIK MEG AZ ECHO NYÁRI AKADÉMIÁT

 

 

 

 

A Károlyi-kastély tágas termeiben az elmúlt hét év folyamán már kialakult az oktatási rend: minden nap reggeltől délutánig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán-teremben tanít. A vonós kurzusokon a Liszt-díjas Kovalszki Mária, és Dani Imre zongoraművészek közreműködnek. A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és itt gyakran a tanáraikkal is együtt játszhatnak. A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten. Aki késznek érzi a produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat. Az idei nyári akadémiára Svájcból, Németországból, Csehországból, Kínából, Indiából és az Egyesült Államokból is jelentkeztek fiatal művészek.

Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 8 órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen Kováts Péter, Varga István, és Fülei Balázs „Spectrum of Trio” címmel ad koncertet, Hummel, Dvořák, Martinu és Turina ritkábban hallható műveit játsszák. Az idei nyári akadémia tematikus napokat is tartogat. Július 11-e Schubertről szól majd, az esti koncerten bevezető előadással hangzik el a Pisztrángötös Varga Oszkár, Szűcs Boglárka, Varga István, Varga Viktor és Fülei Balázs előadásában. 12-én délután Fazekas Gergely zenetörténész tart előadást Johann Sebastian Bachról, az esti koncerten pedig Langer Ágnes, Bánki Berta, Varga István és Fülei Balázs játsszák Bach fuvolára, hegedűre, és viola da gambára komponált szonátáit, valamint a Triószonátát a Musikalisches Opferből. Július 13-án Vizeli Máté és a Küküllő Banda vezeti körbe az Echo Nyári Akadémia közönségét a Kárpát-medence népzenei kincsei között, a koncert után pedig Csatai László „Csidu” vezetésével táncház kezdődik. Július 14-én Beethoven-est következik: Fülei Balázs eljátssza a zenetörténet egyik legmonumentálisabb trilógiáját: Beethoven három utolsó zongoraszonátáját. A július 13-án és 14-én délután 3 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzusokon résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja. A nyári akadémia zárókoncertjét július 15-én este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.

Fülei Balázs elképzelése szerint a koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják az Echo Nyári Akadémia lényegét. A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Hagyományszámba megy már, hogy minden évben van borkóstoló a csipketeraszon látványkonyhával és természetesen zenével – és a tematikus mesterkurzusok is az állandó program részét képezik. Az Echo Nyári Akadémia minden programja és előadása nyilvános, egész héten át szeretettel várják az érdeklődőket. Aki idelátogat, bármikor együtt élhet a zenével!

Koncertprogram

Július 9. vasárnap, 20.00 óra
Nyitókoncert
SPECTRUM OF TRIO – az Auer Trió hangversenye
Közreműködik az ECHO Nyári Akadémia három tanára:
Kováts Péter, Varga István, Fülei Balázs
Műsor:
Hummel: F-dúr trió, Op. 22 „Alla turca”
Turina: Circula, Op. 91
Martinu: 2. d-moll trió, H 327
---
Dvořák: g-moll trió, Op. 26

Július 11. kedd, 20.00 óra
Schubert-est
Műsor:
Schubert: Pisztrángötös, bevezető előadással
közreműködik: Varga Oszkár (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa)
Varga István (gordonka), Varga Viktor (nagybőgő), Fülei Balázs (zongora)

Július 12. szerda, 20.00 óra
Bach-est
Műsoron J. S. Bach fuvolára, hegedűre és viola da gambára, valamint csembalóra komponált szonátái, valamint a Triószonáta a Musikalisches Opferből.
Közreműködik:
Langer Ágnes (hegedű), Bánki Berta (fuvola)
Varga István (gordonka), Fülei Balázs (zongora)

Július 13. csütörtök, 20.00 óra
Vizeli Máté és a Küküllő Banda
Népzenei koncert és táncház
Táncot oktat: Csatai László „Csidu”

Július 14. péntek, 20.00 óra
Beethoven-est
Műsoron:
Ludwig van Beethoven három utolsó zongoraszonátája, Op. 109, 110, 111
Közreműködik: Fülei Balázs (zongora)

Július 15. szombat, 20.00 óra
Zárókoncert
közreműködnek az Echo Nyári Akadémia résztvevői

KÁVÉKONCERTEK:
Július 13. és 14. csütörtök és péntek 15.00 óra
közreműködnek az Echo Nyári Akadémia résztvevői

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

 

Fotósarok