Szabadidő magazin - László Attila:Bábel
Szabadidő magazin

László Attila:Bábel

2009. július 1. 21:57 |

Közös hang - kompromisszumok nélkül.

 

 

 

Hazánk egyik legkiválóbb gitárművésze és zeneszerzője, László Attila elkészítette legújabb, ötödik szerzői lemezét: a Babel című album azért is különleges kiadvány, mert a korongon tíz, különböző nemzedékeket képviselő, különböző zenei környezetből érkező zenész barátjával találta meg a közös hangot.

László Attila a hazai zenei élet nagy tudású és hatású egyénisége. A ’80-as évek elején lett ismert fúziós zenéjével, a szakmában a legjelentősebb jazzgitárosok között tartják számon, a nagyközönség pedig Charlie vagy Cserháti Zsuzsa zeneszerzőjeként is ismerheti. A legutóbbi három évtizedben főként elektromos hangszerekben és formációkban gondolkodott, ám a 2009 tavaszán megjelent, Babel című lemezén intimebb, akusztikus kamaramuzsikálás hallható.

A túlnyomórészt saját szerzeményeket tartalmazó felvétel olyan közreműködőkkel készült, mint például a Berlinben élő, de hazánkban is gyakran koncertező Snétberger Ferenc, vagy a hazai jazz olyan, kitűnő előadóművésze és zeneszerzője, mint Oláh Kálmán (zongora), a fiatal, tehetséges énekesek, Harcsa Veronika és Emilio, továbbá a remek, sokoldalú fúvós, Borbély Mihály (szaxofon, tárogató), valamint Csanyi Zoltán (zongora), a ritmusszekció tagjaként Lattmann Béla (basszusgitár), Lakatos Pecek Krisztián (bőgő), Borlai Gergő (dob) és Födő Sándor (percussion).

Az új lemez – László Attilától megszokott módon – ez alkalommal is mentes mindenfajta kompromisszumtól, a felvételeken a saját egyéni zenei világát mutatja be. Ugyanakkor a kompozíciókban nem egyetlen stílushoz kívánt igazodni, szerzeményeit a közreműködő zenészek egyéniségéhez alakította.  Rendkívül izgalmas fölfedezés a zene hallgatása közben, ahogyan a különböző zenei stílusok és irányzatok képviselői játék közben megtalálják a közös hangot. A különböző felfogás, értelmezés és érzelemvilág egysége a Babel című lemez.

 

 

Az elkészült zenei anyag harmóniákban gazdag, ritmikus, akusztikus zene, lüktetését csak egy számban segíti dob kíséret. A zenészek „time”-ja jellegzetes és biztos, a többi szerzeményben a ritmus további része nem a dobon, hanem tulajdonképpen a hallgató fejében születik meg. Több számban László Attila jellegzetes, öblös L5 Gibson jazz gitár hangzása hallható, de megszólaltat emellett akusztikus gitárt és lap gitárt is. A lemezre az instrumentális szerzemények között különleges duo is hallható Harcsa Veronika és Jellinek Emil Emilio tolmácsolásában, Harcsa Veronika dalszövegével.

A Babel különleges borítója Szüts Miklós festőművész festménye.

Tracklista:

1.      A Dance, We Are Waiting For

Attila László – acoustic guitar

Ferenc Snétberger – acoustic guitar

Krisztián Pecek Lakatos – double bass

 

2.      Walking Lion

Attila László –guitar

Emilio – vocal, beat-box

Krisztián Pecek Lakatos – double bass

 

3.      For My Dad

Attila László – guitar

Zoltán Csanyi – piano, Hammond organ

Emilio – vocal, beat-box

Béla Lattmann – bass guitar

 

4.      Magic City

Attila László – acoustic guitar

Kálmán Oláh – piano

 

5.      Correspondence

Attila László – guitar

Veronika Harcsa – vocal

Emilio – vocal, beat-box            

Krisztián Pecek Lakatos – double bass

 

6.      Tell Your Story

Attila László – guitar

Mihály Borbély – soprano saxophone, tárogató

Kálmán Oláh – piano

Béla Lattmann – bass guitar

Gergő Borlai -  drums

 

7.      Babel

Attila László – el. guitar

Ferenc Snétberger – acoustic guitar

Krisztián Pecek Lakatos – double bass

Sándor Födő – percussion

 

8.      Pairplay

Attila László – acoustic guitar

Ferenc Snétberger – acoustic guitar

Krisztián Pecek Lakatos – double bass

 

 

www.tomtom.hu

www.myspace.com/attilalaszlo

www.laszloattila.com

 

Fontos:

A borító nagy felbontásban innen letölthető:

http://www.tomtom.hu/picbig_popup.php?kep_id=264106x0xxkep001

 

Itt lehet a lemezbe belehallgatni:

http://www.tomtom.hu/records.php?page=cd1&pr_id=50100H60xxxpr001&play=46410hS0xxkep001&type=mp3#player

 

Itt látható a video, amely a lemezfelvételkor készült:

http://www.youtube.com/watch?v=706fg9sBccc

 

 

 

Fotósarok