Szabadidő magazin - Futókörök Napja
Szabadidő magazin

Futókörök Napja

2023. május 17. 15:45 |

A legsportosabb település

Ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját, immár 25 helyszínen húznak futócipőt az egyes településeken.

 

Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi két évben több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért program támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Vasárnap Abonyban, Bicskén, Budapesten ( III., X., XV., XVIII kerületek), Dabason, Egerben, Fóton, Gödöllőn, Gyömrőn, Hajdúböszörményben, Hatvanban, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pápán, Pécsett, Sárváron, Szarvason, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.

Valamennyi helyszínen kizárólag sorszámmal ellátott chip viselésével lehet részt venni az országos  eseményen. A verseny ideje alatt egy futó ugyanazon a helyszínen többször is rajthoz állhat, a megtett körei pedig a nap végén összeadódnak majd.

A Futókörök Napján a részvétel ingyenes, nevezni pedig kizárólag a versenyhelyszíneken lehet.

 

A végeredmény:

1.

Dabas - OBO Aréna

1082 futó, összesen 7469 km

2.

Kaposvár - Cseri Park

732 futó, összesen 6333 km

3.

Sárvár - Csónakázó tó

527 futó, összesen 4400 km

4.

Budapest XVIII. kerület - Havanna úti lakótelep

479 futó, összesen 4159 km

5.

Pécs - Tüskésrét

630 futó, összesen 4041 km

6.

Kazincbarcika - Csónakázó tó

516 futó, összesen 3313 km

7.

Budapest X. kerület - Sportliget

402 futó, összesen 3196 km

8.

Hajdúböszörmény - Fürdőkerti futópálya

407 futó, összesen 3194 km

9.

Eger - Szmrecsányi Lajos Érsekkert

301 futó, összesen 2874 km

10.

Miskolc - Népkert

362 futó, összesen 2428 km

11.

Székesfehérvár - Halesz Liget

230 futó, összesen 2241 km

12.

Veszprém - Séd-völgy

238 futó, összesen 2202 km

13.

Gödöllő - Alsópark

279 futó, összesen 2010 km

14.

Pápa - Külső-Várkert

185 futó, összesen 1933 km

15.

Budapest XV. kerület - Páskom park

272 futó, összesen 1895 km

16.

Szarvas - Erzsébet-liget

291 futó, összesen 1880 km

17.

Szeged - Vértó

184 futó, összesen 1647 km

18.

Gyömrő - Táncsics utca

173 futó, összesen 1442 km

19.

Budapest III. kerület - Táncsics Mihály Park

107 futó, összesen 1248 km

20.

Bicske - Bicske Szíve Park

127 futó, összesen 1033 km

21.

Fót - Királydomb

114 futó, összesen 1016 km

22.

Kiskőrös - Záportározó köré

109 futó, összesen 1008 km

23.

Abony - Mikes-tó

116 futó, összesen 790 km

24.

Hatvan - Zagyva-liget

83 futó, összesen 785 km

25.

Mosonmagyaróvár - Báger-tó

305 futó, összesen 765 km

 

 

Fotósarok