Szabadidő magazin - Muriel koncert
Szabadidő magazin

Muriel koncert

2023. március 16. 21:16 |

A budakalászi Kós Károly Művelődési Házban.

 

Az önmagát „roots-pop-rock” zenekarként aposztrofáló Murielt 2013-ban alapította Méhes Adrián, Jobbágy Bence, Tálas Áron és Szeifert „Jason” Bálint.

 

 

 

 

 

 

Első, Muriel című lemezük egy évvel később, 2014-ben jelent meg, melyről a Low, az 11 Million Miles és a She’s Insaint című dalokat rendszeresen játszotta a Petőfi Rádió. A debütálás után aztán rendszeresen volt a 30Y, a Kiscsillag és a The Carbonfools koncertek vendége a csapat, de szerepeltek a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemezén is.

Később rádiós sikereikre alapozva a Petőfi közönsége az MR2 Akusztik című műsorban is hallhatta őket. Innentől nem volt megállás, a második korong, a „Fountain of Fun” két évvel később, 2016-ban látott napvilágot - ezeken a felvételeken már Domján Gábor basszusgitározik, és Karajos Dániel dobol.

Aztán az évek alatt rendszeres fellépői lettek a közkedvelt fővárosi kluboknak és országszerte a leghangulatosabb fesztiválokat is bejárták – játszhattak a Volt, a Művészetek Völgye, és a Bánkitó színpadán is, 2015-ben pedig a Bukahara vendégeként Berlinben léptek fel. Kávés című szerzeményük ráadásul a „A Dal 2020” című műsorban is sikeresen szerepelt.

A zenekar mindennek ellenére 2020-ban bejelentette a visszavonulását, azonban alig két évvel később már újra zenéltek: 2022-ben egy teltházas koncerttel tértek vissza a Metro Klubban. A közönség pozitív reakcióin felbátorodva még ugyanebben az évben megjelent a „Körbeér” című EP három magyar nyelvű dallal, azóta pedig a Muriel nem csak, hogy újra aktívan koncertezik, hanem folyamatosan dolgozik a következő, teljes egészében magyar nyelvű nagylemezének dalain is.

„Az újjáalakulás mindenféle kötöttségek nélküli döntés volt a zenekar részéről, de a koncertek hangulatából és az új dalokra adott reakciókból úgy ítéltük meg, hogy van értelme folytatni. Van sok-sok olyan ember Magyarországon, aki igényli ezt a fajta zenét. A régebbi dalok Youtube-os hallgatottsága, és az új dalok iránti érdeklődés miatt úgy érezzük, a közönségünknek szüksége van a Murielre, és mi a világért sem szeretnénk őket cserbenhagyni..” – nyilatkozta nemrégiben a zenekar, akik régi-új dalaikkal,

igazi hangulatos pop-rock feelinget ígérnek március 18-án a budakalászi Kós Károly Művházba is.

 

Fotósarok