Szabadidő magazin - Lakatos György hegedűművész
Szabadidő magazin

Lakatos György hegedűművész

2023. március 12. 17:29 |

Szólóest a Festetcs Palotában

A művész végig vezeti hallgatóságát a barokk kortól, a 20. század zenéjéig, sőt tovább. Néhány éve a legkülönbözőbb zenei műfajú művekre ír saját variációkat, nagy sikerrel.


Aktuális előadások


Ápr 2. vasárnap, 19:00

Lakatos György Hegedűművész szóló estje

 

Lakatos György zenész családból származik, nyolcévesen kezdett hegedülni, négy évvel később felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe. Turnézott az USA-ban és Japánban. Játszott szent II János Pál Pápa által celebrált misén, a Vatikánban. 2013-ban az első díj mellett a legjobb előadásért járó elismerést nyerte el az American Protégé elnevezésű nemzetközi zenei versenyen, a New York-i Carnegie Hallban. Művészeti vezetőként vett részt a zenetörténet első Roma Miséjének bemutatóján, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében. 2022-ben tiszteletbeli tagjává választotta az olaszországi Academy Liszt Music Art.

A Liszt Ferenc Zeneművészei egyetem aliskolájának hegedű-kamara tanára és a Snétberger Zenei Tehetség Központban is tanít. 2016-ban Az év tanára címmel tüntették ki.

A koncertre látogató közönség egy valódi időutazáson vehet részt. A művész végig vezeti hallgatóságát a barokk kortól, a 20. század zenéjéig, sőt tovább. Néhány éve a legkülönbözőbb zenei műfajú művekre ír saját variációkat, nagy sikerrel. 
Úgy tartja: a régi korok művészei előadtak, tanítottak és zenét írtak az utókor számára. A zeneszerzési attitűd, ha úgy tetszik a vérében van, hiszen felmenői közt, ha más műfajban is, de foglalatoskodtak egy téma variálásával, sőt zeneszerzéssel is.

Utóbbit előadónk nem rég kezdte. Ezen a koncerten mutatja be első önálló kompozícióját. Véleménye szerint így alkot egy egységet, a művész-tanár zeneíró kör múlttal, s jelennel.

Műsor:
Francesco Geminiai: B-dúr szóló szonáta
J.S.Bach: g-moll szóló szonáta 1001 no.1
E. Ysaye: Op27.no1 szóló szonáta Szigeti József hegedűművészeknek dedikálva
S. Prokofiev: Szóló szonáta D-dúr op.115
Átiratok zenei témákra
Lakatos György: Emlékek szonáta formában




 

Fotósarok