Szabadidő magazin - Magyar Kultúra Napja a Cinema MOM-ban
Szabadidő magazin

Magyar Kultúra Napja a Cinema MOM-ban

2023. január 17. 17:11 |

Családi program, vetítés, kiállítás, kézműves foglalkozások.

 2023. január 22-én vasárnap reggel 9:20-tól  Cinema MOM moziban.
(1123 Budapest, Alkotás u. 53.)

 

 

 

A program keretében a Kecskemétfilm 2002-ben készült Magyar népmesék sorozatának Cerceruska című epizódját láthatják a gyerekek a mozi emeleti folyosójának kivetítőjén, s hozzá kapcsolódva egy érdekes kiállítás is megtekinthető a rajzfilm képeiből, melynek kurátora az epizód rendezője, Horváth Mária.

A kiállítást a Kecskeméti Animációs Filmstúdió 2002-ben készült sorozata, a Magyar Népmesék Cerceruska című epizódjának képeiből állította össze az epizód rendezője, Horváth Mária.

A megnyitón köszöntőt mond Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió alapító-vezetője, és reményeink szerint Horváth Mária, a Cerceruska rendezője, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió alapító tagja is jelen lesz.

.

A kiállítás megnyitót követő egy órában, 9:45-10:45-ig gyerekeknek szóló kézműves foglalkozással várnak minden érdeklődőt: Szandavári Emese akvarellfestő és művészetpedagógus, az Art’Em Stúdió vezetője tart interaktív alkotóműhelyt, a Cerceruska gazdag motívumkincséhez kapcsolódva.

 

A népmese vetítésen, a kiállításon és kézműves foglalkozáson a részvétel díjtalan. A kiállítás március 22-ig látható.

A kézműves programot követően – egy rövid kakaó- és kalácsszünet után – 11:00 órától a Marcipán cica (és az oroszlánság) című élőzenés bábmese-koncerttel zárul a programsorozat. A mesejáték az egyik legnépszerűbb hazai bábszínházi produkció, generációk nőttek fel szórakoztató történetén. A látványos, interaktív előadásban a főszereplő énekes-zenész-színész házaspár: Zsámár Katalin és Gay Tamás mesélnek, énekelnek, gitároznak, szaxofonoznak, miközben megelevenítik Marcipán cica történetét.

 

 

Fotósarok