Szabadidő magazin - Karácsonyi hajrá 2022-ben
Szabadidő magazin

Karácsonyi hajrá 2022-ben

2022. december 17. 21:12 |

Ajándéktrendek

 

A globális gazdasági helyzet és az infláció a 2022-es ünnepi készülődésre is hatással van. Ennek ellenére, a fogyasztók igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy megbirkózzanak az inflációval és megteremtsék az ünnepi hangulatot.

 

Az amerikai háztartások 37%-nak pénzügyi helyzete rosszabb, mint tavaly, de úgy tűnik, hogy ez a tény nem árnyékolja be az ünnepi készülődést, csupán azt eredményezi, hogy a vásárlók az inflációra reagálva módosítják kiadási stratégiájukat – derül ki a Deloitte 2022. évi felméréséből. Ennek eredményeképpen, az amerikai vásárlók 38%-a már a tavalyinál korábban megkezdte az ajándékok beszerzését.

Magyarországon is hasonlóan alakulnak idén a vásárlási szokások, a vásárlók 55%-a idén már szeptember eleje és november vége között be is szerezte a karácsonyi ajándékokat.

A vásárlók felkészültek az ünnepi hajrára is, sőt, az infláció nyomán emelkedett árak ellenére, az amerikai a vásárlók 77%-a készlethiányra is számít az ünnepi időszakban az ajándékok beszerzése során. A Deloitte felméréséből továbbá az is kiderül, hogy az amerikai vásárlók 60%-a hajlandó lenne lecserélni a megszokott és kedvelt márkáját, amennyiben egy termék jobb áron elérhető egy másik márka kínálatából.

Ajándéktrendek

Idén karácsonykor a legnépszerűbb ajándéktípus – a tavalyi évekhez hasonlóan – a ruházati cikk, de a könyv, a játékok és az élelmiszer is nagy népszerűségnek örvend. Az infláció hatását mutatja, hogy jellemzően a kisebb értékű termékeket keresik a fogyasztók, illetve minden kategória esetén érezhetően nagyobb a kereslet az olcsóbb, sajátmárkás termékek iránt.

Az USA-ban is hasonlóan a ruházati cikkek és kiegészítő szerepelnek a dobogó első fokán, azonban különbség, hogy a vásárlási utalványok ajándékozása szerepel a dobogó második helyén, és népszerű ajándéknak számítanak még a különböző műszaki cikkek és műszaki kiegészítők is.

Hogyan vásárolunk 2022-ben?

Az online vásárlás 2022-ben is kedvelt a vásárlók körében. Ezt mutatja, hogy a hazai vásárlók 76 százaléka tervez hazai online áruházban karácsonyi ajándékot rendelni, külföldi shopból viszont mindössze 8 százalékuk tervez rendelni hasonló célból vásárolni - míg a plázák, bevásárlóközpontok (43%) és a hagyományos üzletek és szupermarketek (33%) továbbra is népszerűek – derül ki az eMAG megbízásából a GKID által készített felmérésből. Ezzel szemben az amerikai Deloitte felmérése azt mutatja, hogy a fogyasztók üzletben történő vásárlása folyamatos növekedést mutat az elmúlt 2 évben, azonban tagadhatatlan, hogy a fogyasztók nem mondanak le az online vásárlás kényelméről.

„A fogyasztók legszívesebben az online boltokban és a nagykereskedőknél vásárolnak az ünnepi időszak alatt. Ez a két vásárlási mód a meghatározó az utóbbi 5 évben. A Deloitte kutatása alapján a vásárlók több, mint fele tervez okostelefont használni az ünnepi bevásárlás során” - hangsúlyozta Fábry Borbála,  a Deloitte FMCG&Retail iparági csoportjának szenior tanácsadója.

„A social média is töretlenül népszerű, az amerikai vásárlók egyharmada már nemcsak a termékbemutatók és vásárlói visszajelzésekre használ social médiát, hanem annak segítségével szerzi be az ajándékokat és bonyolítja le a vásárlásait. Ez a jelenség nem meglepő, hiszen a digitális bennszülött generációk egyre nagyobb vásárlóerőt képviselnek, így a közösségi média egyre inkább a vásárlók eszközévé válik” - tette hozzá Aracsi Bernadett, a Deloitte FMCG&Retail iparági csoportjának vezetője.

 

 

Fotósarok