Szabadidő magazin - ZELENSZKIJ
Szabadidő magazin

ZELENSZKIJ

2022. szeptember 6. 16:53 |

ÉS A VÉRZŐ UKRAJNA. Corvina Kiadó.

 

„Most Te vagy a történelem”- mondja muzeológus barátja a „Nép szolgája” televíziós sorozat egy epizódjában az elnököt még előadóművészként megszemélyesítő Zelenszkijnek.

A felvétel 2015-ben készült és ekkor még senki nem sejthette, hogy a főszereplő hamarosan egészen új szerepkörben lép majd fel a világ színpadára.

 

A nagy sikert aratott TV játék sajátos módon határozta  meg Volodimir  Olekszandrovics Zelenszkij életútját is.

Gallagher Fenwick francia külpolitikai újságíró kötete a színészből lett politikus pályaívét vázolja fel a legfőbb közjogi méltóság eléréséig.  Megismertet Ukrajna jelenlegi elnökének családi hátterével, bemutatja szülővárosa életét, ahol tanulmányait végezte. Leírja mikor fordult érdeklődése a szórakoztató műfaj felé és hogyan szervezte színházi társulatba barátait. Együtt aratták később országos sikereiket, és ők alkotják mind a mai napig Zelenszkij legszorosabb baráti körét is. A fenti előzmények sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a  jogász-közgazdász diploma birtokában sem szakított végleg a színpaddal.  Sőt, színészként, humoristaként, producerként egyre nagyobb ismertséget, népszerűséget szerzett, miközben érdeklődése fókuszába mindinkább a politikai szatíra került.

Ennek jegyében született a három részből álló „Nép szolgája” sorozat, mely egy igazságszerető történelem tanár történetére épül, akit lelkes tanítványai neveznek be az esedékes elnökválasztásra. Az így megválasztott új elnök hivatásának tekinti, hogy az ország érdekében becsületes módon vegye fel a harcot a rendszerszintű korrupció, a megvesztegethető politikusok, az oligarchák uralma ellen.   

A sorozat elsöprő sikert aratott, mintegy 20 milliós nézettséggel.

A szatíra tükröt tartott a korabeli közéleti állapotok elé.  A szerző bő ismeretanyaggal, interjú részletekkel dokumentálja  az aktuális társadalmi-politikai történések hátterét, felidézve  az ország vérzivataros múltját.

Ukrajna  1991-ben nyerte el függetlenségét, de továbbra is rávetült az orosz birodalom fenyegető árnyéka. A modern, európai felzárkózás lehetőségét sok tényező gátolta. A széttagolt ország  egymást váltó elnökei alatt csak jobban kiéleződtek a  problémák.

A belső elégedetlenség a majdani megmozdulásokban csúcsosodott ki, a „méltóság forradalma” tiltakozó tömegei politikai megújulást, változást követeltek. 2014 –ben a Krim félsziget orosz visszacsatolása pedig már fenyegető előjelét képezte egy nagyobb, tragikus testvérháború kirobbanásának.

A társadalmi elvárás késztette Zelinszkijt, hogy a nagysikerű sorozat neve alatt pártot alapítson és elinduljon a 2019-es elnökválasztáson.  Magas népszerűsége ellenére sok támadás, bírálat érte, vállalkozásai és a TV. társaság tulajdonosával, az egyik leggazdagabb és  legagresszívebb oligarchával való feltételezett kapcsolata miatt.   De az ukrán választók megelégelve a korrupt politikusok és az  országot ténylegesen uraló oligarchák hatalmát a Nép Szolgájának szavaztak bizalmat.

Hatalmas többséggel választották meg Ukrajna legfiatalabb elnökét, aki régi barátaiból szervezett új csapata élén egy modern társadalom gyors megvalósítását ígérte az országnak.

Beiktatása lelkes, ünnepi  pillanatait követően azonban  mihamar szembetalálkozott  a hétköznapok valóságával.  

A korrupció  és az oligarchák hálózatának felszámolása,  a gazdasági nehézségek ,  a megosztottság, a jogállamiság megteremtésének  problémái, a covid leküzdése komoly kihívást  jelentettek, miközben évek multán sem sikerült békés megoldást találni a végtelenített polgárháború  beszüntetésére.

2022 elején az orosz elnök azonban elérkezettnek látta az időt, hogy Nagy Péter birodalomépítő törekvései mintájára területszerző háborúval terjessze ki hatalmát. Ukrajnát könnyű célpontnak ítélte.

Zelienszkij közvetlenül a támadás előtt kiutazott Münchenbe, hogy személyesen hallassa szavát a biztonsági konferencián. Itt már személyében egy felelős államférfi szólalt fel, aki a közeledő hadi események fenyegető következményeire hívta fel a világ figyelmét.

A 2022. február 24.-én megindított fegyveres „hadművelet” hadszíntérré változtatta az országot.

A háború Ukrajna elnökét a világpolitika színpadára helyezte. A hadvezér szerepet pedig halálos ellensége osztotta rá.

Ebben a szerepkörben is igazi államférfiként mutatkozik meg, aki személyes bátorságával mutat példát az ellenállásban.  Volodimir Zelenszkij  az ukrán nemzeti egység megteremtője, most saját  és Ukrajna jelenkori történetének egyik legfontosabb fejezetét írja.

 

Gallagher Fenwick :

Zelenszkij és a  vérző Ukrajna.

Fordította: Fáber András

Corvina  Kiadó,   2022.

 



 

 

 

 

Fotósarok