Szabadidő magazin - Fürdőszobatrendek
Szabadidő magazin

Fürdőszobatrendek

2022. augusztus 30. 20:09 |

Kényelem és a design

Minden második lakásfelújítás érintette a fürdőszobát az elmúlt egy évben, és a tervezett felújítások zöme is ehhez a helyiséghez kapcsolódik – derült ki a Strohm Teka Fürdőszoba Körkép országos reprezentatív kutatásából*.

 

 

Az elmúlt három év alatt felértékelődött a fürdőszoba jelentősége: a tisztálkodás mellett a feltöltődés fontos helyszínévé vált, ahol akár másfél órát is eltöltünk egy alkalommal. A megkérdezettek több mint fele itt szokta felfrissíteni magát, egynegyedük pedig szellemi feltöltődére, énidőre, megszépülésre is használja a lakásnak e terét – mutatott rá a Strohm Teka megbízásából készített Fürdőszoba Körkép országos reprezentatív kutatás.

Azzal, hogy megnőtt az otthoni munka gyakorisága, minden ötödik ember életében nagyobb szerepet kapott a szieszta, és több lehetőségük adódott kihasználni a lakásukat, így a fürdőszobát is. A 20-29 éves korosztály tagjai a többi vizsgált korcsoporthoz képest nagyobb szerepet tulajdonítanak a fürdőszobának, és jobban ki is használják annak tisztálkodáson túli funkcióit.

 

Minden második felújítási terv érinti a fürdőszobát

 

Mindez a lakásfelújítási adatokon is visszatükröződni látszik: minden tizedik megkérdezett tartott teljes felújítást az elmúlt évben, és minden ötödik tervezi még ugyanezt a közeljövőben. A részleges felújításokat tekintve a legtöbben a konyhát és a fürdőszobát korszerűsítették, mindent egybevetve pedig közel minden második felújítás (48%) érintette a fürdőszobát. Az utóbbiban elvégzett munkák között a festés (63%) a legjellemzőbb, de szorosan követi ezt a burkolás (58%), a mosdókagyló (56%) és a szerelvények (55%) cseréje, beépítése is. A jövőbeli terveket illetően közel azonos százalékban van igény a szerelvények és a fürdőkád lecserélésére (62-61%), de sokan vágynak új mosdókagylóra (50%) és fürdőszobabútorra (44%) is.

 

A fürdőszoba felújításával, átalakításával kapcsolatos beszerzéseknél a termékek tartóssága (76%) és a megfelelő ár-érték arány (70%) a legfontosabb szempontok. Ezt követi az energiatakarékosság figyelembevétele, ami a válaszadók 53%-ánál alapkövetelmény. A dizájnt a megkérdezettek 38%-a tette a nagyon fontos kalapba, elsősorban a 30-39 évesek és az 50 év felettiek.

 

„Noha a fürdőszobafelújítások zöme praktikus okokra vezethető vissza, egyre fontosabb szempont a stílus és a trendek is” – fogalmaz Deli Viktória, a Strohm Teka magyarországi marketingigazgatója, aki szerint az energiaárak elszabadulása miatt a felújítók várhatóan az energiatakarékosságra is jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint korábban. Ugyanakkor az egyedi jellemvonások is dominálnak: a kutatásra válaszadók közül minden ötödik ember ügyel arra, hogy a helyiség tükrözze a lakástulajdonos személyiségét.

 

Fürdőszobatervek

 

Ehhez pedig egyre nagyobb szerephez jut a személyes tanácsadás. „Bár az internetes oldalak segítenek a tervezgetésben, az érintettek 83%-a élőben is ránézett az adott termékre a döntés meghozatala előtt, és végül a vásárlást is 60%-uk intézte ezen a módon” – mondja Deli Viktória. A szakember úgy véli, a reneszánszukat élő bemutatótermek válnak az inspiráció tökéletes helyszínévé, ahol nem csupán testközelből tekinthetjük meg a legújabb trendeket, hanem személyre szabottan kapunk tanácsokat a fürdőszoba megtervezéséhez, a felszerelések kiválasztásához és ebben szeretnének segítséget nyújtani a Strohm Teka bemutatótermében.

Egy átlagos magyar fürdőszoba jellemző felszereltsége egy szimpla mosdókagylóból és egy hagyományos fürdőkádból áll, ami nem mindig elégíti ki a tulajdonosok igényeit: a megkérdezettek átlagosan 4 négyzetméterrel nagyobb fürdőszobára vágynak. Tervek szintjén a kád cseréje a legjellemzőbb: a legtöbben zuhanykabint, sarokkádat vagy hidromasszázs-kádat építenének be.

 

* 2022 áprilisában online, önkitöltős kérdőívvel támogatott interjúk a 20-64 éves internetező magyar lakosság körében, 1000 fős mintán, amely nemre, korra, iskolai végzetségre, település típusra és régióra reprezentálja az alapsokaságot.

 

A Strohm Tekáról:

A Strohm Teka a svájci Heritage B Holding három üzletágának egyike, amely világszerte több mint 500 embert foglalkoztat. A madridi székhelyű, mallorcai irodákkal rendelkező vállalat több mint 50 országban szolgálja ki ügyfeleit és partnereit.

A Strohm Teka két saját gyárral rendelkezik, egy magyarországival és egy kínaival, amelyek csaptelepek és zuhanyrendszerek előállítására szakosodtak. Gyökereikhez hűen zuhanytálcáikat, bútoraikat és zuhanykabinjaikat Spanyolországban gyártják.

Magyarországi gyártóegysége a több mint 120 éves múltra visszatekintő STROHM MOFÉM Zrt. A vállalat piacvezető a fényes szerelvények hazai előállításában, a víz és gázfelhasználású golyóscsapok egyik legnagyobb európai gyártója, a Strohm Teka és a Mofém márkák mellett a Teka konyhatechnikai termékek hazai forgalmazója.

 

 

Fotósarok