Dancing 1925
Magyar Nemzeti Galéria.
Három magyar képzőművész, Vértes Marcell (1895-1961), Vaszary János (1867-1939) és Vadász Miklós (1884-1927) munkáin keresztül mutatja be az 1920-as évek Párizsának éjszakai világát a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Dancing 1925 című tárlata.
A kiállítás középpontjában Vértes Marcell Párizs ihlette, Dancing című albuma áll, mellette pedig két ismert kortársának képei mutatják be a Palace, a Casino de Paris, a Chez Maxim’s és a kor más híres, párizsi mulatóinak hangulatát.
Vértes Marcell műveit jól kiegészítik a két másik művész, Vaszary János és Vadász Miklós párizsi munkái. Ezáltal három különböző, azonban inspirációjukban azonos alkotó nézőpontjából ismerhetjük meg az 1920-as évek párizsi életérzését.
Csizmadia Krisztina és Drienyovszki Zsófia kurátorok hangsúlyozták: a három művész alkotásai valójában nem sorolhatók az art decóhoz, témájukban azonban mégis szorosan kapcsolódnak hozzá.
A húszas éveket az első világháború kataklizmája utáni újrakezdés jegyében a pezsgő éjszakai élet, a felfokozott életérzés, a megrövidült szoknyák és frizurák és a minden addiginál merészebb táncok jellemezték – ebbe a világba csöppent a három különböző generációhoz tartozó magyar művész is, akik a helyi lokálok jellegzetes alakjait és hangulatait vitték a vászonra.
Vértes fiatalon, a Tanácsköztársaság idején több fontos politikai plakátot tervezett, ezért a kommün bukása után Bécsbe, majd Párizsba kellett menekülnie. Legfontosabb sorozata az 1925-ben kiadott,Dancing című album, melynek tizenkét litográfiáján a táncoló tömegek, az elegáns dámák és jazz-zenekarok mellett a mulatságok után takarító személyzet is feltűnik.
Vadász Miklós és Vértes Marcell pályájában igen sok a hasonlóság. A korabeli magyar tudósítások sokszor együtt emlegetik őket, Vadász Miklós korabeli bárokat, táncos mulatságokat, elegáns, a kor új stílusát képviselő nőalakjait ábrázoló rajzai jól kiegészítik a két másik művész párizsi munkáit.,
Az első világháború kataklizmája után kialakuló iparművészeti és építészeti tendencia, az art deco, mely az 1920-as évek egyik legjellemzőbb, egész Európát és az Egyesült Államokat is érintő tendenciája volt, nemcsak a művészetek területén jelentkezett, hanem valójában egy egész korszak életmódját, sőt életérzését is jelöli.
Az éjszakai élet, a modern szórakozás, a mulatók, lokálok képei ugyanolyan dekoratív módon jelennek meg a rajzokon, grafikákon, mint a modern gépek, automobilok, repülők, vagy éppen a zsúfolt nagyvárosok.
Az 1925-ös párizsi iparművészeti világkiállítás alapvetően határozta meg az évtized szellemiségét és formavilágát. Az Amerikából érkező jazz meghódította egész Európát és természetesen Párizst is, a legdivatosabb táncok, a charleston, a shimmy, a boston, a foxtrott és a tangó voltak.
A dancing angol szó nemcsak magát a táncolást jelentette, hanem azt a különleges párizsias hangulatot, azt a felfokozott hangulatú életérzést, amit a háború okozta traumát feledni akaró, szórakozni vágyó emberek kerestek
Az augusztus 28-ig nyitva tartó kamaratárlatot korabeli filmhíradórészletek egészítik ki, sőt, a látogatók a Vadász Miklós öccse, István által kifejlesztett zsebgramofont, a Mikiphone-t is megismerhetik.
Az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című tárlat grafikai kísérőkiállítása.
Fotó:Csillag György