Szabadidő magazin - Szívlapát – részvételi versszínház
Szabadidő magazin

Szívlapát – részvételi versszínház

2022. április 8. 17:51 |

Négy éve színpadon.

Négy éve ír, olvas, mond együtt a közönséggel kortárs verseket Igó Éva és Zoltán Áron, a Vígszínház két színművésze, vendégként, a Bethlen Téri Színházban. A részvételi versszínházi előadást 2018. április 11-én, a magyar költészet napján mutatták be Gelencsér Anna és Dézsi Fruzsina rendezésében a Bethlen Téri Színház és a Manna Találkozások tehetségprogramjának keretében.

 

Idén április 11-én, 15 órakor a 25. ünnepi előadásra várják a résztvevőket.

 

„Én hiszek az ilyen sorsszerű dolgokban, hogy egyszer csak valaki odajön és megkérdezi, te, nincs ehhez kedved? Ezek olyan hívások, amiknek nagyon jó eleget tenni.” meséli Igó Éva Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész az előadás születéséről. A feldolgozott kortárs művekkel kapcsolatban megjegyezi: „Olyan költők kiváló verseivel találkozhattam, akikkel egyébként nem foglalkoztam volna.”

Az előadás a Szívlapát kortárs versantológia verseit dolgozza fel (2017, Tilos az Á Könyvek), melynek szerkesztője, Péczely Dóra célkitűzése az volt, hogy egy olyan válogatást mutasson be, amely a középiskolás olvasókban kíváncsiságot ébreszt a kortárs költészet iránt. Hitvallása szerint a régebbi korok irodalmához is a kortársakon keresztül lehet a leginkább élményszerűen, a diákok érdeklődését felkeltve és hosszabb távon fenntartva eljutni.

A kötetben szereplő 85 költő közül 16 szerző 20 műve hangzik el az előadásban. A versmondások rendhagyó módon, a közönség bevonásával valósulnak meg, akik az első pillanattól kezdve egy különleges, közös gondolkodáson alapuló műhelymunka résztvevőivé válnak. Együtt írnak költői sorokat, alkotnak költői képeket, foglalkoznak a költői nyelv sajátosságaival. Az előadás közben születő játékos műveket elő is adják egymásnak.

„A remény egy titokzatos nyámnyila béka, ez a mondat sokszor eszembe jut azóta is. Az egyik előadás alkalmával, egy asztaltársaság tagjainak közös munkájaként született.” – emlékezik vissza Zoltán Áron Junior Prima-díjas színművész, a VerShaker költészet témájú kulturális program megálmodója. „A résztvevők egy kávéházi stílusban berendezett nézőtéren, asztaltársaságokat alkotnak. Így csoportokra bontva és együtt is tudunk játszani velük.”

Az előadást négy év alatt – a koronavírus miatti leállást is beleértve – 25 alkalommal játszották, és több, mint 20 iskola diákjai vettek részt rajta. „Először nyilván a színház kereste azokat az iskolákat, amelyekkel kapcsolatban áll, de aztán híre ment és egyszer csak megfordult a kör: mára már nem egyszer az iskolák hívják az előadást akár Budapestről, akár vidéki helyszínről is.” – nyilatkozta Meszes Tímea, a színház programszervezője. „Olyan is előfordult, hogy egy szervező gyermeke látta az előadást, aki otthon mesélt róla és ebből született egy meghívás nyilvános előadás.”

Az előadás és az alapjául szolgáló kötet azóta több gimnázium érettségi tételei közé is bekerült. „A jelenkor irodalma, annak megítélése képlékeny: nincs meg a vizsgálatához az a távolság, amelynek eredményeképpen »biztos« kánon vezérelte értékítéletek születhetnének; így jellemzően a tankönyvek közvetítette magyar irodalomtörténet a XX. század ’70-es éveivel véget ér.” olvasható Bokányi Péter: A jelenkor irodalma három irodalomtankönyvben című tanulmányában (Pont Kiadó, Budapest, 2002.). A Szívlapát legnagyobb erényei közé tartozik, hogy a kortárs költészet olyan keresztmetszetét mutatja be, amely a középiskolás korosztály számára is jól kezelhető kiindulási pontként szolgál a téma megismeréséhez. Az MTA-ELTE Digitális Írástudás és Irodalomtanítás Kutatócsoportjában résztvevő magyartanárok a kötet alkalmazásának széleskörű lehetőségeit járják körbe a Szívlapát projekt keretében Deák Márton, Gergelyi Katalin, Kaszás Erzsébet, Kovács Péter, Kriston Attila, Szilágyi Barnabás és Vinczellér Katalin magyartanárok közreműködésével.

Az előadás remekül működik nemcsak középiskolás korosztállyal, hanem felnőtt nézőkkel is. Nem egyszer komplett asztaltársaságok érkeznek az előadásra. Sőt, a színház kifejezetten lehetőséget biztosít arra, hogy 4-8 fős csoportok lefoglaljanak a maguk számára egy asztalt. De ennek ellenkezője is működik: az eleinte ismeretlen, egy asztalnál ülő nézők, jobban mondva résztvevők az előadás végére a közös élmény után kedves ismerősökként távoznak. Éppen ezért jó szívvel ajánlják csapatépítő programként munkahelyek, tantestületek számára is.   

 

Következő előadás:

2022. április 11. 15.00 Bethlen Téri Színház

Videó ajánló https://www.youtube.com/watch?v=ZvDpsCpCKSw&t=5s

Szívlapát versszínház Facebook-oldal: https://www.facebook.com/szivlapatversszinhaz

 

Fotósarok