Káosz

Kurosawa aktív pályája idején Japán harcias államból békés gazdasági nagyhatalommá vált. Legismertebb filmjei az 1950-es és 1960-as években készültek, de haláláig még sok filmet írt, rendezett. Filmtörténeti jelentőségű filmje az Akutagava Rjúnoszuke két novellájából – A vihar kapujában (Rasómon) és A bozótmélyben (Jabu no naka) – készült A vihar kapujában; 1950, mely elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját.

Sok filmje játszódik Japán feudális korszakában (kb. XIII–XVII. század), néhány William Shakespeare-mű filmes adaptációja. Ilyen például a Ran (Lear király) vagy a Véres trón (Macbeth). A Ranben a rendező a Lear király történetet a XVI. századi Japánba helyezi át. A magyar nézőknek A só című magyar népmese története is felidéződhet. „Kuroszava, a gondolkodó és művészetével hatni tudó, felelős ember a lehető legaktuálisabb veszélyre hívja fel a figyelmet: az emberiség bármelyik pillanatban elpusztíthatja önmagát.” /Filmkultúra kritika, 1985/

A Lear király William Shakespeare egyik leghíresebb és legösszetettebb tragédiája, amely az idős címszereplő fokozatos megőrülését mutatja be, ahogy a három lánya hízelgésére számítva lemond a javukra a koronáról és szétosztja közöttük az országot. A tragikus történet forrása a britonok királyának, Leirnek a legendája a római kor előtti kelta vaskorból (i.e. 8. század).

A film 12 millió amerikai dollárból készült. Ehhez képest csak 4 092 863 dollárt hozott vissza, de a kritikusok szerették.

A Káosz (Ran, 1985) francia pénzből forgatott történelmi eposz… monumentális. A nagyhatalmú Hidetora nagyúr átadja hatalmát fiainak, akik kisemmizik az öreg harcost. Több évtized hódításai, felépített birodalma hullik szét szeme előtt, úgy, hogy közben szembesül korábbi bűneivel is, s a bosszú eluralja világát. A pusztulás végén, a lerombolt várban, a vörösen izzó égbolt alatt magányosan áll a korábban megvakított herceg: nincs semmi már, se isten, se ember, csak az égbolt. Kurosawa a modernizmus semmijét foglalta itt nagy ívű keretbe, a tűz és a pusztulás állomásaiban a vörös szín mindent elborít és felgyújt. A Ran a legteljesebb összefoglalása az életműnek, az összes emberi jellem széthullása. Kurosawa szerint az emberi lét és az élet különbözik egymástól. A Kagemusában és a Ranban (…) azt mondja, hogy létezésünknek csak saját magunk által kreált hasonmásai vagyunk, s az életünk csupán ennek eszköze. Mert a létünket csak életünk színjátékával tudjuk elképzelni, ám mivel ez pillanatok alatt széteshet, ezért csak szigorúan színjáték marad…/Ritter György: A tennó/

Akira Kuroszavának megint sikerült (…) egy „nemzetietlen” (távol-nyugati) témából vérmesen nemzeti filmet csinálnia, sikerült egy időtlen, majdhogynem allegorikus történetből történelmi (és mégis allegorikus) filmet formálnia. Egyáltalán, sikerült egy agyoninterpretált színdarabból teljesen új szemléletű filmet csinálni, a NO-színház intimitását és a háborús kalandfilmek monumentalitását ördöggolyókként egymásba illesztenie (…) Sikerült neki – és ez a legcsodálatosabb tette mind között – az égboltot, a napot, az alkonyt, a felhőket engedelmes statisztákká bűvölnie (…). Csak egyetlen dolog nem sikerült neki (…): nem sikerült a poklot ábrázolnia. /Forgácsh András: A káosz gyémánttengelye/