Szabadidő magazin - Midnight Music
Szabadidő magazin

Midnight Music

2022. február 2. 22:39 |

A Budapest Kongresszusi Központban.

Új helyszínen szól az idén tízéves éjféli muzsika.

Idén tízéves a Budapesti Fesztiválzenekar Midnight Music sorozata, amelyen a közönség éjszaka, laza hangulatban, történetekkel tarkítva találkozhat a komolyzenével.

 

 

A következő, februári koncertnek az új elrendezésű és így kiváló hangzású Budapest Kongresszusi Központ ad helyet, ahol a muzsikusok között, babzsákokon ülő hallgatóság ezúttal Stravinsky zenéjével ismerkedhet meg Fischer Iván és a BFZ segítségével.

 

Koncert az éjszaka és a zenekar közepén – a Budapesti Fesztiválzenekar Midnight Music sorozata már egy évtizede népszerű mindazok körében, akik fogékonyabbak a komolyzenére, ha nem a klasszikus keretek között hallgathatják. Sem elegáns viselet, sem az elhangzó művek ismerete nem szükséges ahhoz, hogy a többségében fiatal közönség a zenekar muzsikusai között elszórt babzsákokon ülve ismerkedjen a komolyzenével a világ egyik legjobb zenekara előadásában és Fischer Iván karmester szellemes magyarázatain keresztül. A népszerű Midnight Music előadásokra minden alkalommal pár nap alatt elfogynak a jegyek, ezért a Fesztiválzenekar a következő éjszakai koncertet kivételesen a Budapest Kongresszusi Központban rendezi meg. De más ok is szólt az egyszeri költözés mellett: „Nemcsak a nagyobb befogadóképesség, hanem az akusztika is fontos szempont volt, amikor a BKK-t választottuk a következő Midnight Music helyszínéül. Karácsonyi hangversenyünkön ugyanis a Fischer Iván által kitalált új elrendezésnek köszönhetően csodálatosan szólt a terem” – mondta Erdődy Orsolya. A BFZ menedzser-igazgatója hozzátette, a decemberi Titokkoncert, amelyen a zenekar a terem közepén foglalt helyet, körbevéve magát a közönséggel, akusztikai próba is volt, hiszen korábban csak közönség nélkül, egy lemezfelvételen alkalmazták az arénaszerű felépítést. Az új hangzás nemcsak a zenekarnak, de a közönségnek is nagyon tetszett; a véleményeket a BFZ egy kisfilmben foglalta össze, amely ezen a linken érhető el: www.youtube.com/watch?v=9ioryvIo_MA

 

Az új helyszínen a korábbi 700 helyett összesen közel 1200-an hallgathatják a zenekart annak közvetlen közeléből, a színpadról és a nézőtérről, ezúttal is egységesen 2000 forintos jegyáron. A február 11-én éjfél előtt fél órával kezdődő koncerten Stravinsky balettzenéje, a 111 éve bemutatott Petruska lesz műsoron. Az orosz szerző 1910 végén Svájcban készült felvázolni a Tavaszi áldozat kottáját, de előtte, mintegy pihenésképp, írt egy koncertdarabot. A keserédes bohócról szóló zene annyira megtetszett az Orosz Balett igazgatójának, hogy arra bátorította a szerzőt, dolgozza ki művét. Így született meg az orosz vásár forgatagában megjelenő commedia dell’arte, a Petruska. A négy képből álló táncjáték, amelyet ironikus-groteszk hangvétel jellemez, reménytelen szerelemről, féltékenységről és gyilkosságról mesél.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar februári nagyzenekari koncertjeit, majd londoni és lyoni fellépéseit is Stravinskynak szenteli: előadásukban hallható lesz a Kártyajáték, a Tavaszi áldozat és a hegedűverseny is – ez utóbbi a provokatívan eredeti Patricia Kopatchinskaja szólójával.

 

 

További információ:

 

Midnight Music a BKK-ban: www.bfz.hu/midnight

Új hangzás a BKK-ban: www.bfz.hu/ujhangzas 

Kisfilm az új hangzásról: www.youtube.com/watch?v=9ioryvIo_MA

Nagyzenekari Stravinsky-koncertek: bfz.hu/hu/programkezelo-oldal/202122/nagyzenekari-koncert-stravinsky/

A Midnight Music esemény Facebook-oldala:

https://www.facebook.com/events/995623811338429/

Fotósarok