Szabadidő magazin - Budapesti Vonósok
Szabadidő magazin

Budapesti Vonósok

2021. november 12. 17:36 |

Operajátszóház

 

Az októberi két nagysikerű koncertünket követően novemberben a gyerekeknek is tartogatunk meglepetést. Az évek óta futó Operajátszóház című programunkkal nem csak az operavilág bemutatása a cél, hanem a gyermekek zenei nevelése is. Idén négy alkalommal is körbevezet minket Göttinger Pál és Dinyés Dániel az operán keresztül a mindennapokban is felmerülő élethelyzetek világában.

Az Operajátszóház bérletsorozatunk mellett egy másik bérletsorozatunk is kezdetét veszi ebben a hónapban. A Klasszikusok Tükrében első koncertje alkalmával a tavaly 70. születésnapját ünneplő Dukay Barnabás szerzeményein túl a fiatal Tornyai Péter Dukay Barnabásnak írt művének ősbemutatójára is sor kerül Liszt Ferenc és Arthur Honegger egy-egy alkotása mellett.

 


 

Operajátszóház - Puccini: Bohémélet I.

 


 

Puccini: Bohémélet (I. rész)

2021. november 13. szombat, 15:00
MÜPA Üvegterem


Az Operajátszóház egy olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját világítja meg közérthetően. Az előadások a Budapesti Vonósok Kamarazenekarra épülnek, rajtuk keresztül tehető még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, és a gyerekek a közönség szerepe helyett megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel.

A Budapesti Vonósok előadása 6-10 éves korú gyermekek részére.

Karmester: Dinyés Dániel
Játékmester: Göttinger Pál
Énekesek: Bordás Barbara és Tötös Roland

Alkotók:
Botvay Károly – művészeti vezető
Göttinger Pál – játékmester
 

Fotósarok