Szabadidő magazin - Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában
Szabadidő magazin

Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában

2021. október 6. 19:59 |

Madaras Gergely vezényletében

 

Október 7–8–9-én Madaras Gergely vezényletében Rachmaninovot és Sibeliust játszik a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában, a 2. zongoraversenyt a fiatal koreai sztár, Yeol Eum Son játékában hallhatja a közönség.

 

Két fiatal nemzetközi sztár lép a Müpa színpadára a Fesztiválzenekarral október 7-én, 8-án este és 9-én délután. A hangversenyen a romantikáé lesz a főszerep: Rachmaninov extrém technikai felkészültséget kívánó 2. zongoraversenyét a virtuóz koreai művész, Yeol Eum Son játssza, majd Sibelius 2. szimfóniája zárja a koncertet egy grandiózus fináléval. A két művet Madaras Gergely vezényletében adja elő a zenekar, miután Dimitrij Kitajenko egészségügyi okokra hivatkozva lemondta az eseményt, amelyet eredetileg 2020 áprilisára terveztek, ám a pandémia miatt elmaradt. A dél-koreai szólista, aki a New York Times szerint „a tisztaság és fölény mintapéldája”, most először játszik a Fesztiválzenekarral. „Bevallom, ez az a zenekar, amelyről csak álmodni mertem, hogy majd egyszer játszhatok velük. Nagyon izgalmas, hogy végre valóság lett az álomból! Ami pedig Budapestet illeti, 2017 decemberében szólóestem volt itt és a várost csodálatosnak, semmihez sem hasonlíthatónak találtam. Alig vártam, hogy újra visszatérjek!” – nyilatkozta a művész, aki szerint, ha összehasonlítjuk Rachmaninov 2. zongoraversenyét a többi alkotásával, egyértelműen érezhető, hogy a korábbiakhoz képest nagy ugrást tett előre. „Sugárzik a műből, hogy sikerült túllépnie valamin, a küzdelmen, a saját akaratgyengeségén. Amit nagyon szeretek ebben a darabban, az a kidolgozottsága. Ez számomra azt jelenti, hogy különböző emberi érzelmeket dolgoz fel egészen részletekbe menően. Egyáltalán nem valami absztrakt zeneműről van szó. Korábban, fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy nem mutat mást, mint a mester zsenijét. De ma már tudom, hogy annál több” – nyilatkozta Yeol Eum Son.

Rachmaninov és Sibelius megszólaló műveit intenzív és lendületes zene jellemzi, közös vonásuk még, hogy mindkét darab áttörést hozott szerzője életében: Rachmaninov az 1. szimfónia bukása okozta súlyos depressziójából tért vissza a 2. zongoraversennyel – amelyet orvosának, Nyikolaj Dahlnak ajánlott, aki hipnoterápiájával nemcsak gyógyulását, de a darab születését is elősegítette, Sibelius számára pedig a 2. szimfónia hozta el az áttörő nemzetközi sikert, amelyhez foghatóról északi zeneszerző korábban nem is álmodhatott.

 

További részletek és jegyek a BFZ weboldalán.

 

BFZ NAGYZENEKARI KONCERT: RACHMANINOV, SIBELIUS

2021. október 7;8;9.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest

Program:

Szergej Rachmaninov: 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18

Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 43

Fotósarok