Szabadidő magazin - Elemek tánca
Szabadidő magazin

Elemek tánca

2021. szeptember 17. 16:38 | Szekáry Zsuzsanna

Látványos táncelőadás a Fővárosi Nagycirkuszban

 

Egy több mint 2500 liter vízzel feltöltött medence, lángoló padló és szikrázó dobverők, egy 40 négyzetméteres trambulinszőnyeg, hét kiváló táncművész, változatos zene, különleges és látványos atmoszféra, technikai újítások és egy fontos üzenet.

 

Az Urban Verbunk Elemek tánca című előadásával szeptember 18-án és 19-én lép fel a Fővárosi Nagycirkuszban. Ennek kapcsán a társulat egyik művészeti igazgatójával és fellépőjével, a Harangozó Gyula-és Junior Prima-díjas Moussa Ahmeddel beszélgettünk.

Az Elemek tánca című előadásuknak nem is lehetne aktuálisabb mondanivalója, ugyanis a környezetünk pusztulására hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy az embernek ideje lenne ismét összhangba kerülnie a természettel és a négy elemmel.

Amikor megfogalmazódott bennünk művészeti igazgató társammal, Tóth Judit Örökös Aranygyöngyös táncművésszel, hogy készítsünk egy olyan előadást, amelyben jelen van a létezésünk alapját szolgáló négy elem, a föld, a tűz, a levegő és a víz, rögtön felébredt bennünk, hogy a szórakoztatás mellett egyfajta társadalmi felelősségvállalási küldetéstudatot is közvetítsünk a közönség felé. Világszerte erőtüzek és árvizek tombolnak, egyre szennyezettebb a levegő és a víz. Az ember által létrehozott klímakatasztrófa már jó ideje elkezdődött, és csak rajtunk áll, hogy megállítjuk-e.

Ezért, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetünk pusztulására, a hetven perces előadásunkban mind a négy elemet megjelenítjük táncos, zenés és vizuális elemekkel. A föld elem mellé a bányászatot társítottuk, a Föld javainak kizsákmányolására asszociálunk a néptánc elemeivel, verssel, Vivaldi komolyzenei szerzeményeivel. A levegő elem esetében a légszennyezésre utalunk, a víz elemnél az árvizekre, a tűz elemnél pedig az erdőtüzekre. Négy dimenzióban jelenítjük meg az elemeket, például nagyon látványos pirotechnikai látványt nyújt, amikor szó szerint a tűzzel táncolunk, a víz elem megjelenítésekor pedig valóban van víz a színpadon. A levegőt viszont egy számunkra teljesen új formában, trambulinnal szemléltetjük.

Az Urban Verbunk a magyar folkórkincs széles útját bejárva mutat rá egy égető problémára: a klímaváltozásra.

Az Urban Verbunk a magyar folkórkincs széles útját bejárva mutat rá egy égető problémára: a klímaváltozásra.

A trambulin a cirkusz világában egy ismert eszköz, viszont ha jól tudom, a táncművészetben ez egy egészen új, innovációs megoldásnak minősül.

Táncművészekként megpróbáltuk a táncot a trambulin segítségével egy teljesen új dimenzióba helyezni, ugyanis az ugrások közepette néptáncmozdulatokat mutatunk be. Ez valóban egy nem mindennapi dolog, ráadásul általa könnyebben legyőzzük a gravitációt, ugyanis ha a trambulinon ugrunk egyet, akkor háromszor annyi időt tudunk a levegőben tölteni, háromszor annyit tudunk csapásolni (a szerk. néptáncmozdulat). Ezen kívül, ha egy madarat vagy a szabadságvágyat szeretnénk érzékeltetni, szintén tökéletes eszköz. A trambulin használatát tekintve egy út elején járunk, még fejlesztenünk kell, artistaművészekkel és tornászokkal dolgoztunk, és dolgozunk a jövőben is.  

Az Urban Verbunk művészeti igazgatói, a Harangozó Gyula-és Junior Prima-díjas Moussa Ahmed és Tóth Judit Örökös Aranygyöngyös táncművészek a világ számos pontján és rangos rendezvényén képviselték a magyar kultúrát, többek között a New York-i Lincoln Center színpadán, a riói olimpián vagy Károly walesi herceg 70. születésnapi ünnepségén.

Az Urban Verbunk művészeti igazgatói, a Harangozó Gyula-és Junior Prima-díjas Moussa Ahmed és Tóth Judit Örökös Aranygyöngyös táncművészek a világ számos pontján és rangos rendezvényén képviselték a magyar kultúrát, többek között a New York-i Lincoln Center színpadán, a riói olimpián vagy Károly walesi herceg 70. születésnapi ünnepségén.

Fotó:Garácz József

Fotósarok