Szabadidő magazin - Káli holtak
Szabadidő magazin

Káli holtak

2021. szeptember 16. 18:00 |

Bemutató a Katona József Színházban


Térey János regénye alapján
Írta: Dömötör András és Bíró Bence

Bemutató
2021. szeptember 17.

 

Zombiapokalipszis készül a Káli-medencében. A régen eltűnt falvak egykori lakói a temetőkből kikelve elözönlik a festői tájat, betörnek az újvonalas gasztropanziókba és biofarmokra: egész nyáron forog a Káli holtak című új magyar sorozat a fiatal sztárszínész, Csáky Alex főszereplésével. Akinek aztán a Füst Milán Színház római vendégjátékán a kificamodott időt kell helyre tolnia a trianoni Hamletként elhíresült előadás címszereplőjeként. Majd indul az évad, kezdődnek az új próbák – „mindig az a kurva rohanás”. Alex pedig harapja az életet, a szerepeket, a sikereket, egyre magasabbra szalad, mígnem a csúcson beleszédül az őt figyelő mélységbe.

„Egyszer csak megint ott a fenyegető mélység balról, a szélfútta Keleményes-sziklára lépek. Beleborzongtam, mire fölfogtam, milyen erő tombolhatott itt. Látni vélem a lávaszökőkutak zubogását, hallani az ágak reccsenését, a földbe csapódó kövek robaját; közben perzsel az eszelős hőség. Vagy ötmillió éve. Ember még sehol. Aztán az egész völgyet beborítja a füstölgő törmelékár. Ilyen szeretnék lenni. Ilyen perzselő és ellenállhatatlanul előretörő. És ilyen nyomot kéne hagynom. Beépülni. Rejtőzni, és úgy kerülni egyszerre csak legelőre.”

Térey János egy nyaralás alkalmával a Káli-medencében beleütközött a Fear The Walking Dead című sorozat óriásplakátjába. Ebből és POSzT-válogatói élményeiből indult ki utolsó regényében.(A Haramiák részletei Térey János, a Hamlet-szemelvények Nádasdy Ádám fordításában hangzanak el.)Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott.




Szereplők

Csáky Alex Tasnádi Bence
További szerepekben Rujder Vivien
  Fullajtár Andrea
  Bán János
  Elek Ferenc
  Takátsy Péter
  Dankó István
  Mészáros Béla
  Vizi Dávid

Alkotók

Díszlet Dömötör András, Kálmán Eszter, Szöllősi Géza
Jelmez Kálmán Eszter
Jelmezkivitelező Böhm Katalin
Videó, operatőr Török Marcell
Operatőr Kovács Bálint
Vágó Nagy Réka
Dramaturg Bíró Bence
Konzulens Perczel Enikő
Zene Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos
Fény Lohár Antal
Hang Wirth Tamás
Súgó Schaefer Andrea
Asszisztens Fejes Vera
Rendező      Dömötör András


Munkatársak:
Tóth László, Bokor László, Papp Gergő, Botka Zoltán, Tőzsér Gábor, Pető Sándor, Balogh Attila, Kormány Kristóf, Nedár Barnabás, Horváth József, Ignácz Éva, Gáspár Viktória, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Kántor László, Mészáros László, Pap Miklós


Fotósarok