Szabadidő magazin - Tájékozódási búvárúszás
Szabadidő magazin

Tájékozódási búvárúszás

2021. augusztus 24. 16:49 |

14 éremmel zárt a magyar csapat

 

 

Észtországban megkezdődik a 2021-es CMAS Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokság.

 

 

A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a 29-éig tartó kontinensbajnokságon négy felnőtt és négy junior korú válogatott versenyző képviseli a magyar színeket Viljandiban.

 

Gurisatti Róbert elmondta, hogy nehéz verseny elé néz a magyar válogatott. „Az Eb otthonául szolgáló tóról elmondható, hogy bár versenyeztünk ott korábban, mégsem ismerjük, ugyanis kiismerhetetlen. Egy zsiliprendszeres tóról van szó, így teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor áramlik. Ennek a szeszélyes víznek nagy szerepe lesz abban, hogy milyen eredményeket érünk el.” – mondta a csapatvezető.

 A felnőtteknél Balázs Péter, Várszegi Vendel, Hatházi Katalin és Hofmeister Alíz indul az Európa-bajnokságon. A junioroknál ezúttal Cséplő Kelen, Szász Tamás, Rendes Linda Stella és Erdős Virág kapott helyet a csapatban.

 

Szenzációs magyar kezdés Észtországban. A tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon a felnőtteknél egy aranyat, egy ezüstöt, a junioroknál pedig egy aranyérmet szereztek a nemzeti csapat tagjai.

Viljandiban az első versenynap a párosversenyeket (monk) rendezték meg. A férfi párosban a Balázs Péter, Cséplő Kelen kettős Európa-bajnoki címet szerzett, míg a nőknél a Hofmeister Alíz, Hatházi Katalin duó ezüstérmes lett.

A junioroknál a monk versenyszámban mixduók indulnak, ott Szász Tamás és Rendes Linda aranyérmes lett.

 

Fotósarok