Szabadidő magazin - Fülöp király a moziban
Szabadidő magazin

Fülöp király a moziban

2010. szeptember 16. 19:22 | Gold György

A londoni Covent Garden Operaház a világ legjobb dalszínházai egyike

                                                

     Az új technikának köszönhetően változni látszanak a zenerajongó közönség operanézési szokásai. Először a New Yorki Metropolitan Opera előadásainak élő, egyenes közvetítése HD minőségben, majd néhány Plaza mozi termében DVD-ről kezdtek el vetíteni opera és balett előadásokat. Így aztán az operarajongók nem csak a budapesti előadásokat  látogathatják,  hanem a világ legnevesebb operaházainak műsorát élvezhetik, mégpedig nem csak otthon, televízión, hanem hatalmas mozivásznon, a ma elérhető legjobb hang-, és képminőségben.

    Most éppen Verdi Don Carlos c. operájának 2008-as felvételét láthattuk a londoni Covent Garden operaházból.

    Ez az opera Verdi egyik legtöbbször átdolgozott műve. Schiller drámája alapján készült, először Párizs számára francia nyelven, majd elkészült az olasz nyelvű változata is. A mű hosszúsága és egyéb művészi indokok miatt azonban maga a Mester is többször változtatott az operán, a későbbi előadások során aztán többek között Franz Werfel is átdolgozta.

     Így fordulhat elő az a mára, véleményem szerint tarthatatlan állapot, hogy például a Magyar Állami Operaház évtizedek óta a mű durván megcsonkított változatát játssza. Vagyis az első felvonást egészen egyszerűen elhagyják. Igen, tudom, hogy az opera így is hosszú, de a zeneirodalomban vannak még más, talán hosszabb művek is, melyeket mégsem kurtítanak meg. Nem emlékszem olyan esetre, hogy pl. Wagner bármely zenedrámájának egy felvonását elhagyták volna.  Ez a csonkítás ugyanis alapvető fontosságú dramaturgiai és zenei részétől fosztja meg a darabot.

     A most látott londoni előadás szerencsére (majdnem) a teljes művet állítja színpadra. Így aztán a Budapesten nélkülözött első felvonást, képet, az úgynevezett Fontainebleau-i jelenetet is láthattuk. (Kivéve a művet nyitó vadász kórust). A jelenet zenei szépségei, Carlos áriája, Elisabetta és Carlos duettje mellett azért olyan fontos ez a rész, mert itt van az egész darab egyetlen boldog pillanata. Innen érthető meg igazán, Elisabetta, Carlos, sőt Fülöp király emberi drámája a darab további részében.

     Történelmi témájú, nagyrészt valóban élt történelmi szereplőket felvonultató operáról van szó. Természetesen a valódi szereplők jellemét és a történelmi helyzetet már Schiller is megváltoztatta, később pedig Verdi és szövegírói is saját elképzelésükhöz, dramaturgiájukhoz alakították. A 16. században játszódó cselekmény előzménye, hogy a spanyol-francia háború lezárásaként Valois Erzsébetet a francia király lányát kéri feleségül fia, Don Carlos infáns számára II. Fülöp spanyol király.

     A lánykérésre, titokban Franciaországba utazik Don Carlos is, hogy az esküvő előtt megnézhesse a számára kiválasztott arát. A nálunk kihagyott első jelenetben a fontainebleau-i erdőben véletlenül találkozik a két fiatal. Carlos első pillantásra beleszeret a lányba, akinek szintén megtetszik a számára ismeretlen spanyol fiatalember. A rövid jelent során gyorsan szerelemre gyulladnak. Amikor Elisabetta megtudja, hogy jövendőbeli férje az ismeretlen fiatalember, eléneklik az opera egyik legszebb duettjét a szerelemről és a boldogságról. Azonban a boldogság rövid. Néhány perccel később értesülnek arról, hogy Fülöp király megváltoztatta döntését, és maga kívánja feleségül venni Elisabettát. A döntést ugyan a lány kezébe helyezik, de mivel ez a békekötés záloga és a nép könyörög Elisabettához a békéért, ő nem dönthet máshogy, feleségül megy a nála sokkal idősebb királyhoz. Itt fordul tragikusra a történet.  Innen válik mind a három főszereplő magánélete pokollá. Innen érthetjük meg, hogy a két fiatal mit is vesztett. A későbbi cselekmény szempontjából ezért fontos dramaturgiailag e jelenet eljátszása. Zeneileg pedig jó néhány motívum, dallam, születik ebben a jelenetben, melyeknek az opera folyamán még fontos zenei szerepük lesz.

     A három megismert főszereplőhöz a további cselekmény során még néhány fontos főszereplő csatlakozik. Ők azonban nem az opera szerelmi szálát viszik tovább vagy csak részben (Eboli hercegnő), hanem a szerelmi szállal egyenlő fontosságú, néha még fontosabb politikai, társadalmi dráma szereplői. (Posa márki, Főinkvizitor)

     A Királyi Operaház előadásnak színpadi megvalósítása egyensúlyt teremt a hagyományos megjelenítés és a modernebb, minimalistább stílus között. A díszletek látványvilága felidézi a 16. századi Spanyolországot néhány bútor, kellék segítségével. Miközben a háttér inkább semleges, mégis látványos keretet nyújt a hatalmas kórusjelenetekhez is. Számomra a királyné kertjének piros színű, modern háttér-emelvénye tűnt kissé ízléstelennek. A jelmezek hűen idézik a történelmi kort.

     A rendezés a sokszor látott hagyományos rendezéstől csak néhány ponton tér el, nem biztos, hogy szükségesen és sikeresen. Az előadás mondanivalójához ezek a rendezői ötletek nem adnak semmi pluszt, igaz el se vesznek belőle. Ilyen eltérés az általában megszokotthoz képest, amikor Don Carlos a nép előtt kardot ránt, és apjára támad, az általában kard nélkül védtelenül álló Fülöp, ez esetben vívni kezd fiával. Így kicsit furcsa, hogy miért kell Posa márkinak, Carlos barátjának elvennie az infáns kardját. A másik, ennél talán még furcsább eltérés a darab végén látható. Ebben a jelenetben a rátámadó Fülöptől, Főinkvizitortól és katonáktól, a kolostor mélyéről előjövő szerzetes (a hatalomról önként lemondott és visszavonult V. Károly császár, Fülöp király apja, Don Carlos nagyapja) menti meg a fiút tekintélyének súlyával, azzal, hogy magával viszi a kolostorba. Ebben az előadásban azonban Carlost a katonák lekaszabolják és a kolostorból koronásan előlépő császár már csak a halott trónörökös mellett állapítja meg, hogy a földön örök a szenvedés, csak az ég nyújt enyhülést.

     Ezen az előadáson a sztártenor Rolando Villazon énekelte Don Carlos szerepét, hatalmas szenvedéllyel, ámde a szerep alakítóitól megszokottnál líraibb színezetű hangon.

     Elisabetta szólamát Marina Poplavskaya énekelte. Megjelenése, alakítása illúziókeltő, hangszíne szép, bársonyos. Talán csak a királyné gyengédségének ábrázolásával maradt adós.

     Posa márki hősbariton szerepében Simon Keenlyside frenetikus alakítást nyújtott. Hangilag és színészileg nagyszerűen élte a szerepet. A szokott, kissé talán pátoszos, idealizált  Posa alakításokkal szemben az ő játéka élőbbé, emberibbé, közelibbé, hozta ezt a nagyszerű jellemet.

     A Főinkvizitor rövid, de hatásos és nagyon fontos szerepét a Budapesten is jól ismert Eric Halfvarson sötét basszushangja és remek színészi alakítása tette félelmetessé, mutatta be az egyház korabeli hatalmát. Párjelenetük végén Fülöp okkal énekelte, hogy „a trónnal szemben már megint az oltár győzött”.

     II. Fülöp, az operairodalom egyik legnagyobb, legszebb basszus szerepe. Feruccio Furlanetto ezzel az alakítással a szerep legjobb alakítóinak sorába iratkozott be. Ő, nemcsak a kegyetlen zsarnokot, a félelmetes uralkodót, a gyanakvó férjet, hanem egy drámai összecsapás során elájult felesége iránti valódi szeretetét, és gyöngédségét is megmutatta. Nagy szerencsénk, hogy ezt az alakítását nemrégiben Budapesten élőben is láthattuk, hallhattuk. Megbizonyosodhattunk róla, hogy Furlanetto a legnagyobb basszisták egyike.

A Covent Garden zenekarát Antonio Pappano vezényelte.

     A remek előadás megmutatta, hogy a londoni Covent Garden Operaház a világ legjobb operaházainak egyike.

     .

     

Fotósarok