Szabadidő magazin - Fővárosi Nagycirkusz
Szabadidő magazin

Fővárosi Nagycirkusz

2021. augusztus 9. 22:06 |

"Kitűnő tanulók ajándékprogram”

 

A pandémiás helyzetet követően az elsők között nyitott a Fővárosi Nagycirkusz, amely a kezdeti pár nap óvatossága után hónapok óta teltházzal dübörög. 

Rendszeresen ki kellett tenni a "Minden jegy elkelt" táblát, ezért a Fővárosi Nagycirkusz vezetősége gyors döntést hozott a közönség igényeinek kiszolgálása érdekében: megkettőzték az előadások számát, majd újabb játszónapokat illesztettek a játékrendbe.

Ennek értelmében csütörtökön egy előadással, pénteken, szombaton és vasárnap dupla előadásokkal várják a közönséget.

Erre azért is volt szükség, mert a "Kitűnő tanulók ajándékprogram” keretében több ezer gyerek még nem látta az augusztus 22-én véget érő Dinasztiák című előadássorozatot.

 

A február óta futó produkció Európában egyedülálló módon gondoskodott a magyar artistaművészekről. Négy különböző show porondra állításával több mint 100 magyar művésznek adott munkát és próbalehetőséget a pandémia nehéz időszaka alatt, majd azt követően is. 

 

Azok a kitűnő tanuló általános iskolás gyerekek, akik az előző évekhez hasonlóan idén is megkapták a bizonyítványukhoz az ajándék cirkuszjegyüket, legkésőbb augusztus 22-ig válthatják be őket.

 

Szeptemberben és októberben a társművészetek költöznek a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol öt meghívott sztárprodukció gondoskodik a klasszikus zene, a táncművészet, a színház és a cirkuszművészet kiváló és izgalmas együttműködésének bemutatásáról. 

 

Október közepétől december végéig pedig ismét klasszikus cirkuszi előadások várják a közönséget.

 

Fotósarok