Szabadidő magazin - The Frame
Szabadidő magazin

The Frame

2021. augusztus 2. 16:20 |

Digitális fotóművészeti kiállítás.

2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás.

 

 

 

A Bánhalmi Norbert fotóművész által megálmodott tárlat öt elismert művész életpályájának kiemelt alkotásait mutatja majd be egyedi módon. Egy állandóan változó világ leképezése ez a kiállítás: a kihelyezett digitális képkereteken random időintervallumonként cserélődnek majd a felvételek, így minden látogatónak más és más vizuális élményben lehet része.

Bánhalmi Norbert fotóművész évek óta gondolkozott egy digitális kiállítói tér megvalósításán, egyik nagy vágyát pedig 2021. augusztus 2. és szeptember 12. között valóra is váltja a tihanyi Rege Galériában.

A The Frame elnevezésű digitális fotóművészeti kiállításon négy fekvő és egy álló Art televíziót helyeznek majd el, amelyek kikapcsolt állapotban pontosan úgy hatnak, mint egy-egy valódi képkeret.

„Külön-külön lesznek elindítva, tehát nem egyszerre fognak majd váltani még akkor sem, ha egyezik az időzés. Senki nem fog kétszer ugyanazzal a kiállítással találkozni, mindig egyedi élményt fog kapni akkor is, ha a hat hét alatt többször is ellátogat ide” – magyarázta a fotóművész.

Minden képnek lesz érzelmi töltete

Mint fogalmazott, a koronavírus-járványt és a klímaváltozást mindenki a saját bőrén érzi, az ismerősi körben történt halálesetek és az időjárási viszontagságok mindenkit megviselnek, éppen ezért a művészettel ilyen különleges formában szerette volna leképezni és érzékelhetővé tenni, hogy egy állandóan változó világban élünk.

„A kiállításon mindenki a saját bőrén tapasztalhatja majd meg a folytonos változást. A kijelzőkön nem fogja tudni a látogató, hogy mennyi ideig lehet a vizuális élmény részese. Ez számomra is egyfajta terápia, hogy megtanuljak az adott pillanatnak élni, amit a páromtól próbálok már hússzú évek óta eltanulni. Mindenkinek mást üzennek majd a képek. Ezeket a legmodernebb technológiával, háttérvilágítással, 180 fokos betekintési szöggel tekinthetik majd meg, ami extra látványt nyújt” – fűzte hozzá.

Bánhalmi Norbert arról is beszélt, a The Frame kiállítás díjmentesen látogatható, kötelező fogyasztás és belépő vásárlása nélkül megtekinthető. A nyitvatartási idő is elég tág, így bárki részese lehet az élménynek, aki érdeklődik a művészet, a fotózás iránt.

A kiállításon Bánhalmi Norbert fotóművész alkotásai mellett Nagy Zoltán táj- és városfotós, Polonyi István reklámfotós, Berentés Ágnes barlangfotós, fotóművész és Szekeres János természetfotós, fotóművész különleges látásmódú alkotásai lesznek majd megtekinthetőek.

Fotósarok