Szabadidő magazin - Dombos Fest
Szabadidő magazin

Dombos Fest

2021. június 28. 21:21 |

A varázslat folytatódik

Kishegyes, 2021. július 8-11.

A Dombos Fest július elején újra várja az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében. Húsz évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált.

 

 A löszfal egy év kihagyás után ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új dimenziót adva a térnek, új perspektívát a mindennapoknak.

Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitó nap meghatározó koncertjét vélhetően a Parno Graszt adja, de legalább annyira várjuk Szabó Balázs trió-produkcióját is, ahogy Branka és Wertetics Slobodan duóját, mely a Balkán zenei világát mutatja be.

A Modern Art Orchestra az egyik legizgalmasabb big band a közép-európai régióban, mely repertoárján a világ jazz-standardjai, magyar szerzők művei és rengeteg improvizáció is hallható. Zenekarvezetőjük, Fekete-Kovács Kornél hiteles munkássága emeli őket a legnagyobbak közé.

Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a sokszínű koncerteken, a Bazseva színtiszta népzenét játszva, Gyémánt Bálint gitáros a jazz és rock határait, Keck Mária énekes-táncos a flamenco világát, a Rustico formáció a népzene határait jelöli ki, míg a friss Fonogram-díjas Ötödik évszak a világzene érzéseit mutatja be.

A fesztivál állandó fellépőjének számító a Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon - évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit!

Idén kiemelkedő gyerekprodukciókra is sor kerül - a Calabar cirkuszi világot hoz, míg Paár Julcsi népzenei mesevilágba röpíti a legkisebbeket, de két utcaszínházi produkció is várja már a gyerekek mellé a szülőket is a szombati napon.

Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünnepeltük 2 éve, ahol a löszfalon táncoló Flock projekt művészeit ismertük meg….ezt a meghatározó produkciót újra a löszfalra rakjuk, ahol most újabb meglepetésre készülnek!

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi menü nélkül, ahol idén a Híd kör, az Ex-symposion, Szépírók társasága, Zetna műhelyek is bemutatkoznak sok-sok irodalmár mellett.

A fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés idén is tetten érhető.

Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes, ha csak pár napra is, de a kulturális térkép egyik meghatározó egyedi szereplője legyen.

 

Program:

Július 8. csütörtök –

Dombosi történetek - remix 2021 – Dombos Wine Club:

Próbaterhelés (Híd Kör)

10:00 Berényi Emőke Irodalom és élet a korona után

11:00 Bíró Tímea Írásgyakorlatok 

 

13:00 Jó ebédhez soul…

 

16:00 Híd

17:00 Cserna Szabó András - Fodor András

18:00 Péntek Orsolya - Berényi Emőke

 

Dombos Fest  – Hegyalja utca

18.00 – Vendégváró

19.00- Ünnepélyes megnyitó

19.30- 20.45 – Szabó Balázs trió (nagyszínpad)

20.45-21.30 – Básits Branka & Wertetics Slobodan  (kisszínpad)

21.00 – Löszvarázs 1 - fényfestészet

22.00-23.30 – Parno Graszt (nagyszínpad)

23.30 – Tábortűz

00-01.00 – Dombos After – Wertetics Slobodan

 

 

Július 9. péntek –

Dombosi történetek - remix 2021 – Dombos Wine Club:

Próbaterhelés (Híd Kör)

10:00 Danyi Zoltán Irodalom és test VAGY zene

11:00 Bíró Tímea Írásgyakorlatok 

 

13:00 Jó ebédhez soul…

 

16:00 Ex Symposion

17:00 Maurits Ferenc - Dancsó Andrea

18:00 Lovas Ildikó - Brenner János

 

 

Dombos Fest - Hegyalja utca

18.00 vendégváró

20.00-21.15 Modern Art Orchestra (nagyszínpad)

21.15 – 22.15 – Keck Mária – exauro – flamenco (kisszínpad)

21.00 Löszvarázs 2 - fényfestészet

22.15-23.00 Budapest Útikalauz Időutazóknak (nagyszínpad előtt és rajta is)

23.00-00.00 Csillagpásztor (nagyszínpad előtt és rajta is)

00.00 fesztivál tábortűz XXL

00-01.00 Gyémánt Bálint trió (kisszínpad)

 

 

 Július 10. szombat

Dombosi történetek - remix 2021 – Dombos Wine Club:

 Próbaterhelés (Híd Kör)

10:00 Bakos Petra Irodalom és tánc

11:00 Bíró Tímea Írásgyakorlatok 

 

13:00 Jó ebédhez soul…

 

16:00 Szépírók Társasága

17:00 Kerékgyártó István - Józsa Márta

18:00 Hizsnyai Zoltán - Bozsik Péter

 

Dombos Fest – Hegyalja utca

18.00 vendégváró

19.00-20.00 Calabar cirkusz (katlan terület)

20.30-22.00 Lajkó Félix (nagyszínpad)

21.00 Löszvarázs 3 - fényfestészet

22.30-23.10 Flock projekt (löszfal)

23.30 fesztivál tábortűz XXL

23.30- Dombos After – Kurina brothers (kisszínpad)

 

Július 11. vasárnap

Dombosi történetek - remix 2021 – Dombos Wine Club:

Próbaterhelés (Híd Kör)

10:00 Oláh Tamás Irodalom és fotóművészet

11:00 Bíró Tímea Írásgyakorlatok 

 

13:00 Jó ebédhez soul…

 

16:00 Zetna

17:00 Berta Ádám - Döme Szabolcs

18:00 Kormányos Ákos - Losoncz-Kelemen Emese 

 

Dombos Fest – Hegyalja utca

18.00-19.00 Paár Julcsi – Kerekerdő (kisszínpad)

19.30-20.30 Rustico (nagyszínpad)

20.30-21.30 Bazseva (kisszínpad)

21.00 Löszvarázs 4 – fényfestészet

22.00-23.00 Ötödik évszak (nagyszínpad)

23.00 fesztiválzáró  tábortűz

 

 

 

Fotósarok