Szabadidő magazin - Likvidátor
Szabadidő magazin

Likvidátor

2021. június 24. 17:41 |

Kortárs drámával nyit a Kettőspont Színház

 

A koronavírus után végre újra lehet színházi előadást játszani. Az elmúlt egy év önmarcangoló belső vívódásaira is reflektál a Kettőspont Színház & Spirituális Ügynökség nyitóelőadása, a Likvidátor, a felszámoló, Zoltán Áron főszereplésével. Az előadás a kortárs dráma ősbemutatója.

 

A június 15-én bemutatott három felvonásos, 5 órás művet a hónap utolsó hétvégéjén még 2 alkalommal, 26-án és 27-én 15 órától láthatja a közönség a Ráday utcai színházban, mely a kortárs, kísérletező színházak palettáját színesíti Ferencvárosban.

A darab írója és rendezője, Formanek Csaba a középkori moralitás műfaját gondolta újra, és helyezte mai környezetbe. Főhőse, a hóbortos Olivér egy napon elbizonytalanodik, hogy hány éves és hogy vajon van-e felesége. Közben álmaiban egy titokzatos alak, a Likvidátor látogatja meg, és listákat készít az emlékeiről. Olivér útnak ered, hogy gyógymódot találjon háborgó tudatállapotára, és hogy megszabaduljon a nyomában lihegő felszámolótól.

 

Sikerrel járhat-e korunk embere, ha újra szeretné teremteni az önmagáról alkotott képét? Lehetséges-e új sorsot építeni magunknak? Az öntudat legmagasabb szintjén képesek vagyunk-e irányítani a világot? S végül mit látunk, ha belenézünk a tükörbe az elszámolás napján? A komédia és a dráma, a burleszk és a mágikus realizmus elemei keverednek az előadásban, és sok apró elemből lassanként egy korszakokon átívelő, nagyszabású önéletrajzi regény bontakozik ki.

 

A sokszínű főszerepben Zoltán Áron Junior Prima díjas színészt, a Vígszínház tagját, a VerShaker Youtube-csatorna megálmodóját láthatja a közönség. Az író, rendező Formanek Csaba mellett olyan színészek társaságában játszik, mint a sorozatokból is ismert Bodor Géza, a mozipremier előtt álló Űrpiknik főszereplője, Takács Zalán, a Sziget-film címen elhíresült Free Entry főszereplője, Pusztai Luca vagy Vajda Kristóf, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod című film főszereplője. Mellettük fiatal színésztehetségek erősítik a Likvidátor színészcsapatát: Ács Emese, Gergelyfy Zsófia és Tóth András Dandó.

 

ZENE: Hoppál Mihály BassPoetry;

DÍSZLET: Debreczeni Imre;

RENDEZŐASSZISZTENS: Döbrönte Zsófi és Perényi Luca;

ÍRTA és RENDEZTE: Formanek Csaba

 

Előadások:

jún. 26. 15h
jún. 27. 15h

helyszín: Kettőspont Színház & Spirituális Ügynökség 1092 Bp., Ráday u. 39. fszt. 1.

 

Az előadásra jegyek válthatók: http://ujalkotomuhely.jegy.hu

Az előadás ideje 2 szünettel 5 óra, az előadás előtt és a szünetekben a nézőteret klíma hűti.
További információ: http://ujalkotomuhely.hu

 

A színház megnyitása és a koronavírussal sújtott időszak miatti tolódások rendkívül nehéz anyagi helyzetbe sodorták az alkotókat, ezért adománygyűjtést kezdeményeztek. Az adományozók jelképesen a színház átalakítása során kibontott fal 1800-as évekből származó tégláit vásárolhatják meg támogatásuk során: https://ujmuhely.wixsite.com/ujalkotomuhely/single-post/tegla-tamogato

Fotósarok