Szabadidő magazin - Évadot zárt a Katona
Szabadidő magazin

Évadot zárt a Katona

2021. június 21. 18:04 |

Szeptemberben két premier

 

 két új taggal bővül a társulat

 

 

 

 

2021 őszétől Tóth Zsófia és Lengyel Benjamin csatlakozik a Katona József Színházhoz. Mindketten Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában diplomáznak júliusban a Freeszfe Egyesület keretein belül, a Salzburgi Mozarteumban. Kovács Lehel 15 év után, korábbi szerepeit megtartva távozik a társulat kötelékéből.

 

A június 18-i évadzáró rsulati ülés elején néma felállással emlékeztek a Katona februárban elhunyt művészére, a színház egyik alapító tagjára, Olsavszky Évára.

 

Ezt követően Máté Gábor elmondta: büszke arra, hogy noha a járvány, miként az egész világot, úgy a hazai kulturális élet egészét komoly kihívások elé állította, a társulat kitartó munkájának köszönhetően a Katona mégis sikeresnek mondható évadot tudhat maga mögött. Minden nehézség ellenére négy színpadi bemutatót is tartottak. Az Othello, a Hát, ha van is, én még nem találtam meg, illetve a Lear király mellett az E(gy)P(ercesek) című produkció is színpadra állt. Az előadással - amely azóta két alkalommal online is elérhető volt - Esterházy Péter emléke előtt tisztelegtek.

 

A megváltozott helyzethez és igényekhez alkalmazkodva, ősszel megtörtént a színház digitális átállása, amely lehetővé tette a SzínházTV-vel, illetve az eSzínházzal közösen megvalósított élő közvetítéseket, valamint új produkciók magas minőségű rögzítését, streamelését is.

A nézői visszajelzések alapján, jó döntésnek bizonyult, hogy a meglévő repertoár előadások közvetítése mellett egy új műfajokkal kísérletező, online produkció megalkotását is célul tűzték ki. A K:ortárs címen futó sorozatban eddig három, meghívásos drámapályázatra beérkezett kortárs irodalmi művet dolgoztak fel, ötvözve színházi és filmes elemeket.

 

Az idei csonka évadban – szigorú járványügyi szabályok mellett – 97 előadást tartott a Katona. Nagy öröm volt a színház számára, hogy a májusi nyitást hatalmas érdeklődés övezte, melynek köszönhetően teltházakkal tudtak újra közönség előtt játszani.

 

A CompactTv-vel közösen, szintén az előrenézés jegyében készült el a Monológ című online sorozat is, melyben a társulat művészei influenszerek szövegeit és már internetes tartalmakat adtak elő. A videósorozatot eddig összesen mintegy 120 ezren látták a Katona közösségi felületein, illetve médiapartnerük, a 24.hu oldalán.

Az idei évad utolsó új, online előadását, a hét éven át sikerrel futó Mennyekbe vágtató prolibuszt június 22-én közvetítik a eSzínházon. A produkció különlegessége, hogy a felvételt 2021 tavaszán egy izgalmas külső helyszínen rögzítették. A Fekete Ernő által Weöres Sándor írásaiból összeállított és előadott darab június 22., 19 órától 24., 23 óráig lesz látható. Ezen kívül a nyár folyamán még két korábbi előadás felvétele lesz egy-egy hétig online elérhető, szintén az eSzínházon, a Nyáresti vetítések sorozat keretén belül. A talizmán július 30. és augusztus 6., a Portugál pedig augusztus 27. és szeptember 3. között.
A nyár folyamán három alkalommal vendégszerepel a társulat: június 28-án az Othello áll színpadra Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon, július 16-án a
Lélegezz című előadást adják elő a veszprémi Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztivál keretein belül. Augusztus 1-jén pedig a Miskin herceg lesz látható a Zichy-kastélyban, a Zsámbéki Nyári Színház meghívására.

 

A hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészti díjakat is. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi tizennyolc éve alapított – Bányai Kelemen Barna vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat pedig Bán János kapta, a Lear királyban, illetve a Szavalóversenyben nyújtott játékáért.

Színházpedagógiai programjuk, a Behívó idén kifejezetten a karantén időszakára reflektálva indította el a Galaxis Gondola elnevezésű online társasjátékot, amelyben két hónapig „repültek” a játékosokkal az űrben, hogy aztán visszatérve a Földre, „újraindítsák” az életet. A Katona klubosok új előadást készítettek Gaudeamus igitur címmel. A próbák zoomon, parkokban és lakásokon zajlottak, de a bemutatót már a Sufniban tudják megtartani, június 21-én.


A tervek szerint a 2021/22-es
évad első két premierjét szeptemberben tartják. Térey János Káli holtak c. regényének színpadi vátozatát Dömötör András rendezi a Kamrában. Ezt követően Line Knutzon Mesteremberek című darabját Máté Gábor állítja színpadra a Katonában. A Kamra következő bemutatója, október közepén az Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész drámáiból összeállított Isten, haza, család lesz, melyet Tarnóczi Jakab visz színre. A naptári év végén még két új előadást láthat a közönség: először a Teremtmények című darabot – amely Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készül – mutatják be Tárnoki Márk rendezésében a Kamrában, amivel párhuzamosan Brian Friel Apák és fiúk c., Turgenyev regényéből adaptált művét Ascher Tamás rendezi a nagyszínpadon.

 

Az évad második fele – szintén a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2022 márciusában először Spiró György Főtitkárok c. darabját Zsámbéki Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan a Melancholy Rooms munkacímű előadást Tarnóczi Jakab viszi színre a Katonában. A 2021/22-es évad két utolsó premierjére májusban kerül majd sor. Molnár Ferenc Üvegcipő c. vígjátékát Székely Kriszta állítja színpadra a Kamrában, miközben Kárpáti Péter Moszkva-Peking Transzszimfónia c. darabját Novák Eszter rendezi a nagyszínpadon.   

Az augusztus-szeptember-októberi műsorra júliustól lehet majd jegyeket váltani a katona.jegymester.hu oldalon. A konkrét időpontot hamarosan ismertetik.

 

A Katona társulata ismételten szeretné megköszönni nézőinek a kitartó szeretetet, támogatást, ami nem csupán anyagilag, de lelkileg is sokat jelentett a színház tagjainak és segített átvészelni a legnehezebb hónapokat.

 

 

 

Fotósarok