Szabadidő magazin - Örkény Színház
Szabadidő magazin

Örkény Színház

2021. május 18. 19:28 |

A stream-nézőinek ajánlja fel az évad utolsó előadását

 

A zárás utáni első előadásunkat azoknak a nézőinkek ajánljuk, akik kitartottak mellettünk a járvány alatt, és streamen követték előadásainkat. Erre az előadásra – köszönetképpen – vendégül látjuk nézőinket.

 

 

Június 4-én, 19:00 órakor műsorra tűzzük a Tótékat, amit az Örkény Streamen nem láthattak. Az előadást korlátozott nézőszámmal, kötelező maszkviselés mellett tartjuk meg, és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Az előadáson azok a nézők vehetnek részt, akik az elmúlt hónapokban legalább egy stream-előadásra jegyet váltottak. A jelentkezéseket a színház honlapján május 19-én 12.00 órakor megjelenő e-mail címre várjuk egy már korábban megváltott stream jegy csatolásával. A korlátozott nézőszám miatt (200) egy jelentkezőnek 2 helyet ajánlunk fel. Visszaigazolást a jelentkezések sorrendjében küldünk.

Az Örkény Színház 2020 nyarán alakította ki saját stream stúdióját és októberben elsőként kezdte meg előadásai rendszeres streamelését. A 2020/2021-es évadban összesen 18 produkciót és 68 előadást láthatott streamen a közönség. A streamelt előadásokat eddig mintegy 40 ezer néző látta.

 

Fotósarok