Szabadidő magazin - Építészeti Filmnapok
Szabadidő magazin

Építészeti Filmnapok

2021. február 18. 16:41 |

Reconnect

A tavalyi év a feje tetejére állította a világot. A 2020. március elején megrendezett fesztiválunk az utolsó nagy kulturális esemény volt Budapesten, és ami utána történt, azt egyik filmünk sem tudta megjósolni. A világ bezárult, a szolgáltatások leálltak, és miközben a kórházak lassanként megteltek, a négy fal (és otthoni képernyőink) közé szorultunk.

 

A pandémia számos olyan jelenségre még élesebben hívta fel a figyelmet, amelyekkel a Budapesti Építészeti Filmnapokon rendszeresen foglalkozunk. A megfékezhetetlen urbanizáció és a természetes élőhelyek elpusztítása eddig nem látott következményekkel állít szembe mindannyiunkat. A növekvő munkanélküliség és a lejáró moratóriumok sok családban a kilakoltatás veszélyét jelentik. A turizmus-függő városoknak komoly gazdasági kihívásokkal kell megküzdeniük. A tehetősebb és szegényebb városrészek közötti egyenlőtlenségek most a korábbiaknál is erőteljesebben jelentkeznek, egyre jobban elszigetelve egymástól nem csak az eltérő társadalmi státuszú csoportokat, de a különböző generációkat is.

A lezárások ugyanakkor számos, régóta érő pozitív társadalmi átalakulást is felgyorsítottak, amelyekkel filmjeinkben már találkozhatott közönségünk. Felértékelődtek a városi zöldterületek és a zöld technológiák; az utazások leállása, illetve a közlekedés visszaszorulása nyomán számos városban javult a levegőminőség. Városvezetések, gyakran saját kormányaikkal dacolva, fenntartható közlekedési megoldások és demokratikus döntéshozatali folyamatok sorát vezették be.

A társadalmi mozgalmakban megérett szolidaritási hálózatok nagyban hozzájárultak a pandémia átvészeléséhez: összetartó szomszédsági közösségek, jótékony ételosztási és egyéb támogató akciók segítették a leginkább sérülékeny csoportok helytállását a válságban.

Az elmúlt évek fesztiváljain pontos képet mutattunk az építészet és a város átalakulásának legfontosabb problémáiról és lehetőségeiről. A 13. BÉF mottója: RECONNECT. Fő témái az újrakezdés és újrakapcsolódás: az egyén és a közösség újra egymásra találása, a szolidaritás, a másokkal szembeni empátia, a természettel való tudatosabb, érzékenyebb viszony, a környezetszennyezés nélküli utazás, fenntartható fejlődés víziója.

A bemutatott filmek kérdéseket tesznek fel, problémákat járnak körül, állásfoglalásra késztetnek, miközben együttesen azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek a kihívások nem elszigetelten léteznek, hanem szorosan összefüggnek.

Házban laksz? Szereted a filmeket? Utazz velünk helyváltoztatás nélkül San Franciscótól Koppenhágáig, Havannától Londonig, Marseille-től Dubajig.

 

Tarts velünk 2021. március 4-13. között a Toldi Távmoziban! Otthonodban mozizhatsz, nincs sorbaállás a büfénél, nem foglalják el a helyed a nézőtéren és filmközben sem zavar mások nevetése vagy hangoskodása.
Az Építészeti Filmnapok mozi kínálata már elérhető a weboldalonHamarosan indul a jegyértékesítés, válaszd ki kedvenceid és ne maradj le!

Fotósarok