Vasárnapi apukák
Bár a válások száma csökkenő tendenciát mutat, Magyarországon még mindig magas a számuk és különválás esetén a gyerekek nagy része az anyához kerül. Vagyis nagyon sok a gyermekeitől különélő apa.
Eközben sok kutatás világít rá arra, hogy az apák egyre inkább részt vesznek a gyermekeik életében, és szerepük már nem korlátozódik a kenyérkeresetre. Kérdés, hogy a különélő apáknál is megfigyelhető-e ez az intenzívebb törődés a gyerekekkel, illetve hogy miként hatnak e viselkedésre az életkörülmények és a gondolkodásmód. Ezt kutatja Szalma Ivett, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíja segítségével.
A múlt század második felében Magyarországon meredeken emelkedett a válások száma, amely az 1980-as évek végén érte el a maximumát évi 30 ezer felbontott házassággal. Ezután csökkenés kezdődött, és a következő években 24-25 ezer válás körül stabilizálódott az éves mérleg. Az elmúlt évtizedben e szám tovább csökkent, és ma már tartósan 20 ezer alatt marad. A trend oka nem (csupán) a fogyatkozó népességben és a házasságban élők egyre alacsonyabb számában keresendő, hiszen az ezer lakosra jutó válások száma is csökken: a 2017-es adatok szerint már kevesebb, mint két ezrelék.
Elvált apák – aktívabb szerepvállalás
Ezzel párhuzamosan a házasságok fennállásának átlagos időtartama is növekszik. Az 1990-es 10 évről mára 14 évre emelkedett. A válásokon belül egyre csökken a gyerekes házaspárok különválásának aránya. Míg az ezredforduló előtt a válások kétharmada után az egyik fél (jellemzően az anya) egyedül nevelte tovább a közös gyerek(ek)et, addig 2017-ben a válások már csak valamivel több mint 50 százaléka történt gyerekes családokban. Persze ez részben a csökkenő születésszám számlájára is írható.
Hiába csökken az utóbbi időszakban a válások száma, így is sok tízezer szülő kénytelen különélni gyermekétől, gyermekeitől. Ugyanakkor a puszta számoknál sokkal mélyrehatóbb változások is végbemennek az emberek életében. Az elvált apák (merthogy az esetek nagy részében ők költöznek külön gyermekeiktől) részben saját meggyőződésük, részben a változó társadalmi elvárások hatására egyre aktívabb szerepet igyekeznek vállalni gyermekeik nevelésében.
A gyerekek anyánál való elhelyezése nem a bíróságok elfogultságát tükrözi, hanem maguk az emberek tekintik ezt normának. Egy 2013-as adatokkal dolgozó kutatás szerint a volt házastársak az esetek 93 százalékában a bíróság bevonása nélkül egyeztek meg a gyerekek elhelyezéséről, és így az esetek 86 százalékában az anyához kerültek.
Kérdés azonban, hogy e szokás a gyerekek valós pszichikai szükségleteit tükrözi, vagy csak azért ragaszkodunk hozzá, mert mindig is így volt. Annyi bizonyos – derül ki Szalma Ivett kutatásaiból –, hogy az apák hozzáállása dinamikusan változik, és többségük egyre aktívabban küzd azért, hogy ne szakadjon el gyermekeitől. Itt sem lehet azonban homogén tömegnek tekinteni a társadalmat, hiszen a különélő szülők viselkedése számos körülménytől függ.
.
Tradicionális szerep kontra egyenlőség
A szociológus kutatásainak van mennyiségi és minőségi vonulata is. Az előbbi főként demográfiai adatok elemzését jelenti, míg az utóbbi során egyedül élő apákkal készít interjúkat, a beszélgetésekben pedig ők vallanak arról, hogyan látják szerepüket a gyermek felnevelésében, illetve ez hogyan függ külső és belső körülményeiktől. A kvantitatív rész az „Életünk fordulópontjai” című nemzetközi kutatási programhoz kapcsolódik. A kutatás egy aspektusa a nemi szerepek változását és ennek földrajzi különbségeit vizsgálja. A vizsgálatokat nyugat- és kelet-európai országokban is elvégzik, majd összehasonlítják az eredményeket.
E felmérésben 11 ország adatait használják: Nyugat-Európából Franciaország, Ausztria és Belgium, Keletről pedig Magyarország mellett hét másik posztszocialista ország vesz benne részt.
„A korábbi kutatások már felfedték, hogy a magasabb iskolai végzettségű, tehetősebb, közelebb lakó apák inkább részt vesznek a gyermekeik nevelésében. Részben azért, mert ők tehetik ezt meg, részben pedig azért, mert komplexebben értelmezik az apaszerepet. Emellett annak is fontos szerepe van, hogy a szülők kialakítanak-e új párkapcsolatot – érvel Szalma Ivett. – Mi e szempontokat kiegészítettük azzal, hogy az apa mennyire tartja követendőnek a tradicionális nemi szerepeket, és mennyire hajlik az egyenlőségre. Ehhez kapcsolódva azt is vizsgáltuk, hogy az adott országban a gyermekeikkel együtt élő apák mennyire vesznek részt a mindennapos gyermekgondozási feladatokban (fürdetésben, a lecke ellenőrzése, lefektetés).”
Külön vizsgálták a 12 évesnél fiatalabb és az annál idősebb gyerekek apáinak viselkedését. Eredményül azt kapták, hogy az apa nemi szerepeket illető gondolkodásmódja csak a 12 évesnél fiatalabb gyerekek esetén van hatással a viselkedésére. Vagyis a kisgyerek gondozásában sokkal erősebben érvényesülnek a társadalmi normák és elvárások. Mire a szülők elválnak (feltételezve, hogy nem a gyermek születése előtt vagy csecsemőkorában szakítanak), az évek során már kialakulnak az adott családra jellemző szokások.
Az elvált szülők pedig nagy valószínűséggel ezeket a szokásokat viszik tovább (amennyire ez lehetséges). Vagyis azok az apák, akik korábban jobban részt vettek a gyerek gondozásában, később is jobban részt fognak venni az életében, illetve fordítva. A szociológusok szerint tehát a család által kialakított szokások követése az oka annak, hogy az idősebb gyerekeknél kevésbé érvényesülnek a társadalom egészére jellemző normák.
Az apákkal készített interjúk során az volt az alapvető tapasztalat, hogy a különálló szülők a kisgyerekekkel (3–12 év közöttiek) ápolják a legintenzívebb kapcsolatot. A serdülő gyerekek sokszor már saját maguk távolodnak el különélő apjuktól, a vele tölthető idő helyett szívesebben találkoznak a kortársaikkal. Ez különösen azoknál a volt házaspároknál jellemző, ahol a szülők a gyermek egészen fiatal korában elváltak.
„Az anyák sokszor meg vannak róla győződve, hogy a férjek nem képesek ellátni a csecsemőt, és ezzel maguk az apák is egyetértenek. Így mindketten engednek a társadalmi nyomásnak, hogy ebben az időszakban a gyereknek az anyja mellett a helye” – mondja Szalma Ivett.
Konfliktusok, megoldások
Az alacsonyabb státuszú (vidéken élő, alacsonyabb végzettségű) párok kevéssé veszik igénybe a bíróság döntését a tartásdíj összegének megállapításában, és inkább négyszemközt állapodnak meg róla. Az iskolázottabb, magasabb keresetű szülők terelik e kérdést többször jogi útra. Az új Polgári Törvénykönyv 2014-es elfogadása óta lehetőségük van a szülőknek a közös gyermekfelügyeletre, amely azonos beleszólást biztosít számukra a gyermek életét meghatározó döntésekbe. Például mindketten részt vehetnek az iskolaválasztásban. Vagyis vehetnének elvileg, ugyanis Szalma Ivett kutatásaiból kiderült, hogy ez a lehetőség a gyakorlatban szinte egyáltalán nem működik.
„Gyakorlatilag mindig az a szülő hozza meg a döntést, aki együtt él a gyerekkel. A váltott gyermekfelügyelet ebben is megoldást jelenthet, hiszen azáltal, hogy a gyermek ténylegesen felváltva él az apjánál és az anyjánál, a szülők hasonlóképpen kapnak szót a fontos döntések meghozatalában” – mondja a kutató.
A kutatás nemzetközi összehasonlító jellege lehetőséget biztosított arra is, hogy országok közötti különbségeket tárjanak fel a különálló szülő viselkedésében. A várakozásoknak nagyjából megfelelve, kimutatható, hogy a különélő szülő Nyugaton jobban részt vesz a gyermek életében, mint keleti sorstársai. De ez is csak a kisgyermekes mintában érhető tetten, a serdülőknél már eltűnik a különbség.
Még erőteljesebb azonban a viselkedés időbeli változása. Ebből az világlik ki, hogy az apák egyre inkább részt vesznek a gyerekekkel kapcsolatos tevékenységekben. Eközben azonban meglepő (vagy nem meglepő) módon a házimunkában való részvételük nem nő.. Az adatok szerint az apák hajlamosabbak az „élvezetesebb” feladatokat vállalni. Szívesen játszanak a gyerekekkel, viszik őket bölcsődébe-óvodába. A tisztába tevés és a beteg gyerek otthoni ápolása azonban általában az anyára marad.
