Szabadidő magazin - Állatkert a karácsonyfa alatt
Szabadidő magazin

Állatkert a karácsonyfa alatt

2020. december 3. 16:57 |

Ajándékozási akciók

 

A megajándékozottnak öröm, az Állatkertnek segítség

Képletesen szólva akár az egész Állatkert is odaférhet a karácsonyfa alá, ha valaki szeretteit valamilyen állatkerti ajándékkal, és ezen keresztül felejthetetlen állatkerti élményekkel ajándékozza meg.

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve az Állatkerti Alapítvány az adventhez és a közelgő karácsonyhoz kapcsolódóan több akciót is hirdetett a napokban. Olyan ajándékötleteket javasolnak, amelyekkel nagy örömet lehet szerezni az állatbarátoknak, állatkert-barátoknak. Nagyszerű karácsonyi ajándék lehet például egy éves vagy négyévszakos állatkerti bérlet, egy állatkerti szolgáltatásokra beváltható utalvány, vagy valamelyik állat jelképes örökbefogadása. Idén először fenyőfát is örökbe lehet fogadni, sőt az Állatkerti Alapítvány karácsonyi képeslapküldő szolgálatot és adventi nyereményjátékot is indított.


Jelképes örökbefogadás ajándékba

 

Kiselefánt született a budapesti állatkertben - Noizz

Az egyik karácsonyi ajándékötlet az Állatkert lakóinak jelképes örökbefogadása. A kiválasztott állatról az Állatkerti Alapítvány a megajándékozandó nevére szóló oklevelet állít ki, amelyhez az állat életrajzi lapja és fényképe, illetve egy nevelőszülői kártya is tartozik: ezzel lehet részt venni az állatkerti nevelőszülők számára évente két alkalommal megrendezett különleges programon, az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján. Ezekhez a találkozókhoz „szülői értekezlet” is tartozik, amelyen a gondozók beszámolnak a kiválasztott állat mindennapjairól, és arról is, hogy milyen csíntevéseket hajtott végre a közelmúltban.

                az örökbefogadásról bővebb információ itt olvasható:

                http://www.allatkertialapitvany.hu/orokbefogadas-menete/


Fenyőfát is örökbe lehet fogadni

A karácsony egyik jelképe a fenyőfa, illetve a karácsonyfa, így az Állatkerti Alapítványnál ezúttal az Állatkert parkjában álló néhány fenyőt is örökbe lehet fogadni jelképesen. Összesen öt faegyed közül lehet választani, akik mind a karácsonyhoz kötődő nevet kaptak: Elfie, a tarkakérgű fenyő, Grincs, a himalájai selyemfenyő, Kevin, az araukária, Merry, a mandulafenyő és Noel, a japán erdeifenyő. A jelképes fenyőfa örökbefogadással az Állatkerti Alapítvány szándéka szerint azoknak is szeretnének egy alternatív ötletet adni, akik karácsonykor évről évre vacillálnak az igazi karácsonyfa, a műfenyő vagy más megoldások között.

                a fenyőfa örökbefogadásról bővebb információ itt olvasható:

http://www.allatkertialapitvany.hu/fogadj-orokbe-egy-fenyofat/


Karácsonyi képeslapküldő szolgálat

A távol lakó családtagokkal és barátokkal normális körülmények között sem mindig sikerült karácsonykor személyesen találkozni. Most pedig, amikor a koronavírus járvány második hulláma miatt a közvetlen érintkezést minimálisra kell csökkenteni, még kevesebb a lehetőség. De azoknak is széppé lehet tenni az ünnepét, akikkel nem lesz alkalom személyesen találkozni. Erre nyújt lehetőséget az Állatkerti Alapítvány képeslapküldő szolgálata. A zsiráfos képeslapot az ajándékozó nevében postázzák a megadott címre, Juhász Gyula Karácsony felé című versének egy versszakával kívánva boldog karácsonyt és békességes új évet.

                a karácsonyi képeslapküldő szolgálatról bővebb információ itt olvasható:

                http://www.allatkertialapitvany.hu/karacsonyi-kepeslap-kuldo-szolgalatot-inditunk/


Adventi nyereményjáték

Az Állatkerti Alapítvány adventi nyereményjátékot is hirdetett. Lényegében egy virtuális adventi kalendáriumról van szó. December 1-től 24-ig minden nap megjelenik az adventi naptár az alapítvány Facebook- és Instagram-oldalán, az aznapi ajándékkal, amit a napi bejegyzést megosztók között sorsolnak ki.

                az adventi nyereményjátékról bővebb információ itt olvasható:

                http://www.allatkertialapitvany.hu/adventi-nyeremenyjatek/


Az interneten és személyesen is elérhető

Bár az Állatkert a koronavírus járvány második hulláma miatt november 11-e óta zárva tart, ez nem okoz fennakadást az állatkerti karácsonyi ajándékok beszerzésében. Az Állatkert egyik jegypénztára ebben az időszakban is működik naponta 9-től 16 óráig (itt lehet ajándékutalványt vásárolni), illetve naponta 10-től 16 óráig nyitva van az Állatkerti Alapítvány örökbefogadási irodája és az ajándékbolt is (ezek az Állatkert főbejárata mellett az utcáról közvetlenül megközelíthetők). Az Állatkerti Alapítvány szolgáltatásai, így az örökbefogadás és a képeslapküldés az interneten is elérhetők.


Az Állatkertnek is segítség

Az Állatkerttel kapcsolatos ajándékok, így az állatkerti bérlet, utalvány, állatok vagy fenyők jelképes örökbefogadása és a képeslapküldés is nemcsak a megajándékozott családtagoknak, barátoknak szereznek örömet, hanem egyúttal támogatást jelentenek az Állatkert számára is. Márpedig a koronavírus járvánnyal összefüggő zárva tartás miatt most minden segítség jól jön a városligeti intézménynek.

 

Fotósarok