Szabadidő magazin - Becsúszó szerelem
Szabadidő magazin

Becsúszó szerelem

2020. november 3. 17:10 |

Új magyar romantikus vígjáték

 

 



Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje.
Nagy első játékfilmjével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. Azt követően számos díjnyertes dokumentumfilmet (Két világ között, Felsőbb parancs, Székely lelemény), valamint a Hivatal című tévéfilmet készítette el.




A film főszereplői Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945).
A mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka (Nyitva, Testről és lélekről, Seveled, Budapest Noir) és a filmrendező Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Bibliothéque Pascal, Fehér tenyér) is láthatók. A Becsúszó szerelem látványtervezője Kővári Kata, a jelmeztervezője Sinkovics Judit (Foglyok, Testről és lélekről, Valami Amerika 3, Valan – Az angyalok völgye, Toxikoma). A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.


Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.


A legfrissebb kormányzati intézkedéseket figyelembe véve és a döntések várható mozis hatásait felmérve, a Becsúszó szerelem forgalmazója, a Vertigo Média és a gyártója, a Campfilm úgy határozott, hogy a film premierjét elhalasztja. A tervek szerint az Ötvös András, Gombó Viola Lotti és Thuróczy Szabolcs főszereplésével forgatott romantikus vígjátékot  2021. első negyedévében láthatja majd a közönség a hazai mozikban.

Bár a november 12-ei országos bemutatóról le kellett mondaniuk az alkotóknak, az előzetesen meghirdetett közönségtalálkozóval összekötött Becsúszó szerelem vetítéseket megtartják a mozikra is vonatkozó, új szabályozás rendelkezéseit betartva. Ezek időpontjairól a Becsúszó szerelem Facebook oldalán lehet tájékozódni.

 

Fotósarok