Szabadidő magazin - Friss 2010
Szabadidő magazin

Friss 2010

2010. augusztus 6. 20:52 |

Kortárs kiállítás és performansz a Kogart Házban

A KOGART immár hetedik éves kiállítás-sorozata idén megújul: már egy szélesebb szempontrendszerű válogatásra törekszik. Éppen ezért a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem idén végzett hallgatóin túl mostantól hangsúlyosan szerepelnek tanulmányaikat korábban befejező, vagy más felsőoktatási intézményből érkezett, döntően 30 év alatti művészek. A Kogart Ház két szintjén  24 művész mutatkozik be: festők,szobrászok, grafikusok, intermédiások mintegy 50 grafikával, videóval, installációval, festménnyel.

 

A Friss meghatározó platformja kíván lenni a legfiatalabb művészgeneráció ígéretes alkotóinak. Itt a helyük mindazoknak a kísérletező kedvű művészeknek, akik egyéni hangvétellel, ötletesen, humorral és/vagy mély gondolatisággal dolgoznak fel egy-egy témát.  A Friss 2010 válogatásában szereplő alkotók munkái merészek és provokatívak, műfaji szempontból sokszínűek. A klasszikus hordozókon kívül hangsúlyosan jelenik meg az installáció, videó és a konceptuális művészet. A kiállított művek alapvetően az utca és a természet két fő tematikai csapása mentén határozhatóak meg, amelyek kapcsolódási pontja a mai, újraszerveződő közösségi létforma valós és virtuális terei.

A Friss kiállítóinak gondolatait a hétköznapok valósága uralja, minden olyan, ami közeli, átélhető, megélt és személyes. Nem restek adott esetben kritikusak, szatirikusak lenni, ugyanakkor az önirónia hiányzik eszköztárukból, amely jelenség szorosan összefügghet a mai társadalmak magába forduló tendenciáival. Ezek a mindennapi létezésre fókuszáló, úgynevezett mikronarratívák - egyszerű, „banális” történetek - a szűkebb hazai művészeten túl a nemzetközi színtereken is előtérbe kerültek az elmúlt években.

A kiállítást egy sor rendezvény kíséri majd: például performanszok és különleges tárlatvezetések, valamint a finisszázs, amelyen kiosztásra kerül az idei Kogart-díj. A válogatás folyamatát és a kiállítás építés kulisszatitkait a két fiatal kurátor, Szabó Noémi és Mészáros Zsolt blogjában (www.friss2010.blogspot.com) napról napra nyomon követhetik az érdeklődők.

 

 

 

A kiállító művészek:

Basa Anikó, Dobány Mátyás, Hámori Anett, Heim Péter, Holló Manuella, Kalmár Dorottya, Keller Diána, Kim Corbisier, Gruppo Tökmag (K. Budha Tamás, Tábori András), Köllő Zsuzsanna, Kupeczik Ágnes, Menyhárt menyus Tamás, Rizmayer Péter, Süveges Rita, Szabó Attila, Szabó Klára Petra, Szalay Péter, Szádeczky-Kardoss Glória, Szenteleki Dóra, Szólláth Gábor, Tanka Péter, Tompai Ildikó, Tóth Angelika

 

 

 

 Fotó:Csillag György

 

Fotósarok