Szabadidő magazin - Katona József Színház
Szabadidő magazin

Katona József Színház

2020. augusztus 25. 20:52 |

2020/21-es évad

 

Augusztus 17-én került sor a budapesti Katona József Színház évadnyitó társulati ülésére. A művészek izgatottan várják, hogy öt hónap kihagyás után ismét közönség elé állhassanak.

 

 

Máté Gábor igazgató elmondta, hogy az újrakezdés nagy valószínűséggel sem a nézőknek, sem a színészeknek nem lesz könnyű lelkileg, ugyanakkor bízik benne, hogy a hosszú ideig nélkülözött személyes találkozás öröme a közönséget és a társulatot is átsegíti majd ezen az „óvatosabb” időszakon.

Minthogy a járványveszély sajnos nem múlt el, a színház minden szükséges óvintézkedést megtesz, hogy nézőik és dolgozóik is biztonságosan látogathassák újra a színházat. Munkatársaikat az évadnyitó napján tesztelték, hőmérsékletüket minden nap mérik, kizárólag tünetmentes kollégák vehetik fel a munkát, a közönség számára pedig, – összhangban a fővárosi színházakkal korábban egyeztetett egységes protokollal – egészségügyi szabályzatot dolgoztak ki. Ennek részleteiről itt lehet tájékozódni.  

Miként azt már évad végén tudni lehetett, 2020 augusztusától Ascher Tamás tanítványa, Tarnóczi Jakab is a Katona József Színház állandó, szerződéses rendezői közé tartozik.


A 2020/21-es szezon első bemutatóját október 9-én tartják a nagyszínpadon.
Shakespeare Othello c. drámáját Székely Kriszta állítja színpadra. Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Borbély Alexandra, Takátsy Péter, Vizi Dávid, Vajdai Vilmos, Elek Ferenc, Lengyel Benjámin e.h., Berényi Nóra e.h.

Október 10-én Nick Payne angol drámaíró Hát, ha van is, én még nem találtam meg című művét, Máté Gábor rendezésében láthatják a nézők a Kamrában. Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében jön létre, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Katona József Színház közös programjaként.

Szintén idén ősszel kerül sor az eredetileg Esterházy Péter 70. születésnapjára tervezett, ám a járvány miatt elmaradt E(gy)P(ercesek) c. est első előadására is a Sufniban. Az Esterházy-fragmentumokat összeállította: vargadramviktor. Felolvassa: Máté Gábor.

Szellemidézés a Sufniban. Atyaég, hogy EP ebből, szellemidézés és sufni, két ilyen remek szóból ilyen termékeny konstellációban, mi mindent ki tudna hozni! Hát még abból a tágabb konstellációból, amelyben – immáron nélküle – élnünk adatik. Nagyon hiányzik…

December 19-én
Tarnóczi Jakab Isten, haza, család c. rendezését mutatják be a Kamrában. A görög trilógia Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész művei alapján készül.

Igazak-e a jóslatok és az átkok, vagy pont azzal teljesítjük be őket, hogy önmagunk felmentéseképp rájuk hivatkozunk? Egyáltalán, mondhatjuk-e bármire, hogy igaz?...Az előadás egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig.
Szereplők: Fullajtár Andrea, Fekete Ernő, Jordán Adél, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Vizi Dávid, Pálos Hanna, Kovács Lehel.

A naptári év utolsó bemutatója december 20-án lesz a Katona nagyszínpadán. Shakespeare Lear király c. drámáját Zsámbéki Gábor viszi színre. Szereplők: Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Bán János, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia e.h., egyetemi hallgatók

Az évad második fele a következőképpen alakul;
Március 5-én
Tárnoki Márk Ascher Tamás növendéke Teremtmények című rendezését láthatja a közönség a Kamrában. Az előadás Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készül.

Mary Shelley kultikussá vált regényében az Északi-sarkon kapaszkodik egymásba két alak. Teremtő és teremtmény. Apa és fiú. Gyilkos és áldozat, áldozat és gyilkos...A két alak története során az emberiséget meghatározó alapvető kérdések merülnek fel alkotásról, tudományról, felelősségről. Életről és halálról. Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Rába Roland m.v., Pálos Hanna, Elek Ferenc, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Tóth Zsófia e.h.

 

Ezzel párhuzamosan Turgenyev Apák és fiúk c. drámáját – Brian Friel átiratában – Ascher Tamás állítja színpadra a Katonában. A bemutatóra március 6-án kerül sor.
Szereplők: Tasnádi Bence, Vizi Dávid, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Borbély Alexandra, Jordán Adél, Pálmai Anna, Csoma Judit m.v., Veszelovszki Janka e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Lengyel Benjámin e.h.

 

Április 23-án ismét Tarnóczi Jakab rendezését láthatják a nézők, ezúttal a Szemed örök nyugalmam gyilkolója munkacímű előadást viszi színre a Kamrában. Heinrich von Kleist Pentheszileia című művéből kiindulva Mikó Csaba ír új magyar drámát.

Ahonnan a nő jön, ott a törvény szerint a nő csak akkor szeretheti a férfit, ha előbb legyőzi azt, és a férfiból hadizsákmány lesz. Ahonnan a férfi jön, ott a törvény szerint a férfi csak akkor szeretheti a nőt, ha előbb legyőzi azt, és a nő a rabszolgája lesz. De mi történik, ha a vágy felülírja a törvényt?
Szereplők:
Rezes Judit, Lengyel Benjámin e.h., Szirtes Ági

A 2020/21-es évad két utolsó premierjét május közepén tartják;

Kárpáti Péter Moszkva-Peking Transzszinfónia című darabját Novák Eszter rendezi a Katona nagyszínpadán. A május 15-i bemutató műfaja dokumentumabszurd.

2017 májusában magyar-német színházi idegenlégiósokkal felszálltunk a transzszibériai expresszre. Az egész Bodó Viktor ötlete és mániája volt, de hazatértünk után a darab megírásához szabad kezet adott. Frankfurtban volt az ősbemutató. Másfél jelenetet Vennegyikt Jerofejev Moszkva-Petuskijából loptam, de azonkívül minden egyes szó elhangzott a vonaton, és minden megtörtént - minden, csak nem úgy…(Kárpáti Péter) Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Kenéz Ágoston e.h., Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rohonyi Barnabás e.h., Samudovszky Adrián e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Váradi Gergő e.h., Veszelovszki Janka e.h.


Szintén májusban kerül sor a Magyar Biblia munkacímű előadás premierjére a Sufniban, amely Vinnai András és Dankó István szövegéből készül. Rendező: Dankó István.

Na vajon mér érdemes színielőadást kivitelezni a fajunkról a Katona József Színház™-ban? Nem kell izgulni! Meg lesz mondva! Azér!, mer bátorsággal kijelenthetjük, hogy az embörc az egyetlen állat, amelyik képes nagy mennyiségben iPhone™-t gyártani, megszervezni egy tisztességes Keresztes Hadjárat™-ot, vagy nyertes produkciót létrehozni az Euróvíziós Dalverseny™-en. Szereplők:
Rajkai Zoltán, Kiss Eszter, Vizi Dávid, Tóth Zsófia e.h.


Folytatja a munkát a Katona
idén 10 éves színházpedagógiai műhelye, a Behívó is; ebben az évadban közösségi színházi projektekkel szeretnének szorosabb kapcsolatot kiépíteni a várossal. Az első ilyen programban a Kossuth Lajos utca üzletei, házai adják majd a helyszíneket, a játékba pedig azokat a környéken található közösségeket vonják be, akik kötődnek a területhez. Novembertől elindítják továbbá a Közéleti brunchot, ahol minden hónapban az adott időszak közéleti kérdéseit beszélhetik át a résztvevők, egy-egy szakértő segítségével. Ezen kívül a Deutsches Theater partnerszínházaként, szúcsi és budapesti fiatalokkal részt vesznek Hamburgban az UNART fesztiválon is. Ezzel a projekttel zárják a többéves ELTÁV programjukat, de búcsút nem mondanak Szúcs-bányatelepnek.

 


Fotósarok