Szabadidő magazin - Digitalizáció a festő szakmában
Szabadidő magazin

Digitalizáció a festő szakmában

2020. augusztus 25. 17:14 |

42 festő vállalkozó tanulhat ingyen

 

42 festő vállalkozó tanulhat ingyen

 

Egy pályázat keretein belül a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) és az Iparosok Országos Szövetsége (IPOSZ) feltérképezi, hogy milyen digitális eszközöket lehet majd a jövőben a festő szakmába integrálni. A cél, hogy vonzóbbá tegyék magát a szakmát, valamint felkészítsék a megrendelőket és egyben a vállalkozókat is az új szolgáltatások használatára, megismerésére.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara termében, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón Kovács László, az SZMTOI elnöke elmondta, hogy előzetesen hat tematikai egységet állítottak össze, amin a jelentkezők ingyenesen vehetnek részt. A végleges tematika a vállalkozók visszajelzései alapján a pályázat megvalósítása alatt készül el. Kovács szerint ez akár beépülhet majd a jelenlegi iskolarendszerű képzésbe is. Az SZMTOI elnöke a sajtóeseményen részletesen be is mutatta a hat tematikai egységet, melyek között helyet kapott az alapvető számítástechnikai ismeretek oktatása is, amelynek segítségével a vállalkozók akár saját honlapot is készíthetnek maguknak. A további egységek egy része a munkamenet digitalizációját segítené, mint például a digitális műszerek alkalmazása, vagy a színek megtervezése, megjelenítése digitálisan, mások pedig új szolgáltatásokat vezetnének be, mint például a digitális tapéták készítése.

A sajtótájékoztatón részt vett Németh László, az  IPOSZ elnöke is, aki a pályázattal kapcsolatban leszögezte, az IPOSZ minden projektet üdvözöl és támogat, amely a vállalkozások digitális kompetenciáját fejleszti. Az elnök bízik abban, hogy az új digitális szolgáltatások által, amelyeket a pályázat keretein belül megismerhetnek a jelentkezők, vonzóbbá vállhat a szakma a fiatal generáció számára is. Németh László szerint ez elengedhetetlen, hiszen már most komoly szakmunkás-hiánnyal küzdünk, ami komoly problémát okoz az élet számos területén. Az IPOSZ elnöke szerint ráadásul a képzés tematikájának egy része, kis átalakítással alkalmas lehet más kézműves szakmák fejlesztésére is.

A sajtótájékoztató szervezői ezen kívül felhívták a figyelmet arra, hogy még nem teltek be a helyek, így továbbra is várják a jelentkezőket, akik szívesen és ingyen részt vennének a festő szakma jövőjének alakításában. Jelentkezni a szmtoi@szmtoi.hu email címen, vagy a +36-30/898-6409 –es telefonszámon lehet

Fotósarok