Szabadidő magazin - Abszurd komédia a Tűzraktérben
Szabadidő magazin

Abszurd komédia a Tűzraktérben

2010. július 29. 19:29 | Gold György

A Salto Mor/t/ale Tárdulat és a Radikális Szabadidő Színház előadása

                                     

 

     A nagy érdeklődésre tekintettel a meghirdetett kettő helyett három alkalommal ismét látható (volt) a budapesti Tűzraktérben a Tuvia Tenenbom által a New Yorki Zsidó színház számára írt darabja az "Európa utolsó zsidója" Kepes János fordításában.

     A New Yorkban élő szerzőt egy lengyelországi utazása inspirálta a darab megírására. Döbbenten látta ugyanis ősei szülőföldjén a falakat elborító antiszemita graffitiket, melyeket be is épített a darabba. Az előadást aztán a New Yorki Zsidó Színház nagy sikerrel játszotta, de bemutatták Lengyelországban is, ahol természetesen óriási botrányt kavart.

     Ezt a darabot játsszák Budapesten a szerző, Tuvia Tenenbom valamint Formanek Csaba társrendező rendezésében. .

     A nevetségesség öl, mondja a régi bölcsesség. Ezt használta ki a szerző, amikor megírta tragikus komédiáját, vagy komikus tragédiáját. Tulajdonképpen egy abszurd tévedések vígjátékát látunk, amelyben senki nem az, aminek látszik, aminek mások hiszik, vagy ami lenni szeretne. Józef a lengyel zsidó fiú szerelmes egy protestáns lelkipásztor lányába Mariába, össze akarnak házasodni. . Az előadás végére a konfliktusok nem oldódnak meg de a darab véget ér, bár nem éppen úgy, ahogy arra számítani lehetett.

       A végig szórakoztató, hátborzongató, bár néhány helyen talán kisebb húzásokkal tömörebbé tehető darabot a Salto Mor(t)ale Társulat és a Radikális Szabadidő Színház tagjai játsszák. Csák György, Szabó Emese, Sütő András Miklós/ Jávor Bence, Ilyés Lénárd, Gábor Péter Yeti, Pokorny Szilárd, Szitás Balázs nagy buzgalommal, rendkívüli aktivitással, fekete humorral és átéléssel alakítja szerepét. Az előadás kiemelkedően legjobb alakítását azonban a régen látott Pálos Zsuzsa nyújtja. Egy-egy gesztusával, jellegzetes hangjával, sokkal többet árul el az általa játszott Zbrodszka mama jelleméről, mint ami a szövegéből kiderül róla. Szemlátomást nagyon érti, érzi és élvezi az anya figurájának összetettségét, bonyolultságát, frusztráltságát, félelmeit, ugyanakkor a mészárszék húsainak szeletelése közben a kés élezése, a penge villanása mellett szemvillanásával félelmetessé is teszi ezt az asszonyt.

     A Corriere della Sera a hibák szívhezszóló komédiájának, a Der Spiegel stimuláló, gondolatébresztő, abszurd komédiának nevezte a darabot.

     Az előadást a Tűzraktér ez év májusában mutatta be a Művészettel a Diszkrimináció Ellen Fesztivál keretében.  

 

 

 

 

 

    

Fotósarok