Szabadidő magazin - 41.Nemzetközi Fizikai Diákolimpia
Szabadidő magazin

41.Nemzetközi Fizikai Diákolimpia

2010. július 27. 15:32 |

Három arany, két brozérem a magyar diákoknak

 

Kimagasló eredményt ért el az ötfős magyar csapat a 2010. július 17. és 25. között Zágrábban megrendezett 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián: három arany- és két bronzéremmel a 6. helyen végzett az országok közötti nem hivatalos versenyben.

Az olimpián a tanulóknak elméleti és mérési feladatokat kell megoldaniuk. A 82 ország több mint 400 versenyzője között Jéhn Zoltán (Pécs, Babits Mihály Gimn. 11. oszt. tan., tanárai: Koncz Károly és Kotek László), Varga Ádám (Szeged, SZTE Ságvári Endre Gyak. Gimn. 11. oszt. tan., tanárai: Tóth Károly és Hilbert Margit) és Wang Daqian (Budapest, Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn. 12. oszt. tan., tanára: Horváth Gábor) aranyérmet, Hegedűs Tamás (Miskolc, Földes Ferenc Gimn. 12. oszt tan., tanárai: Héjj Márta, Zámborszky Ferenc és Kovács Benedek) és Pálovics Péter (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimn. 12. oszt. tan, tanára: Orbán Edit) pedig bronzérmet kapott.

Jéhn Zoltán az aranyérmen kívül megkapta a legjobb mérésért járó különdíjat is.

 

A csapatot ebben az évben dr. Honyek Gyula (ELTE Radnóti Miklós Gyak. Gimn.) és dr. Tasnádi Tamás (BME Matematikai Intézet) vezette.

 

Az élmezőny:

Kína                            5 aranyérem

Tajvan             5 aranyérem

Thaiföld                       5 aranyérem

Indonézia                     4 arany- és 1 ezüstérem

Németország               3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem

Magyarország           3 arany- és 2 bronzérem

Szingapúr                     1 arany- és 4 ezüstérem

India                            1 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem

Oroszország                1 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem

Vietnam                       1 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérem

Koreai Közt.               1 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem

USA                            1 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem

Hong Kong                  1 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem

Egyesült Királyság        1 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem

Csehország                  1 arany- és 3 bronzérem

Belorusszia                  1 arany- és 2 bronzérem

 

 

Fotósarok