Szabadidő magazin - Európai Örökség cím
Szabadidő magazin

Európai Örökség cím

2020. március 31. 17:56 |

Szentendrének

Szentendre elnyerte az Európai Örökség címet Az Európai Bizottság tíz olyan európai történelmi helyszínnek ítélte oda az Európai Örökség címet, amely az európai eszményekért és értékekért folytatott küzdelem, illetve az európai történelem és integráció kiemelkedő emléke, jelképe.

 

 

A kiválasztott helyszínek lehetővé teszik az európai polgároknak, hogy megismerkedjenek kulturális örökségükkel, erősítve bennük az Európai Unióhoz tartozás érzését. A tíz helyszín között van Szentendre is, ahol mind a mai napig kézzelfogható a magyar, a szerb és más kultúrák évszázadok óta tartó békés együttélésén alapuló örökség.

 

Ezzel négyre emelkedett az Európai Örökség címet viselő magyarországi helyszínek száma, melyek közé eddig a Dohány utcai zsinagóga épületegyüttese, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark tartozott.

A kezdeményezésben részt vevő tagállamok idén 19 helyszínt jelöltek a címre. Ezek közül a független európai szakértőkből álló bírálóbizottság választotta ki a címet most elnyerő tíz helyszínt. A mai döntés eredményeként immár 48 történelmi helyszín büszkélkedhet a kitüntető címmel.

Fotósarok