Szabadidő magazin - 54 óra
Szabadidő magazin

54 óra

2020. február 27. 17:00 |

Sorozat a gladbecki túszdrámáról

Az 1988 nyarán történt fegyveres bankrablás sokkolta Németországot, de megdöbbentette a világot is. A két elkövető menekülés közben többek között egy busznyi embert ejtett túszul. Üldözésük 54 órán át tartott, amiért mind a rendőrség, mind a média munkáját kemény kritika érte. Egy rendőr és két civil vesztette életét, a túszok a mai napig nem dolgozták fel a traumát.

 

Szombaton és vasárnap 21 órától látható Magyarországon először az Epic Drama tévécsatornán a sokszoros díjnyertes 54 óra, a német történelem példátlan bűntényének játékfilmre vitt változata. Az igaz történet hűen mutatja be, hogyan halmozott hibát hibára a rendőrség, és hogyan vált a német sajtó egy-egy szaftosabb pillanat kedvéért az eset főszereplőjévé. Nem sokkal később ez az ügy miatt bővítették ki a német sajtókódexet: rögzítették, hogy nem tekinthetők riportalanynak a túszakciók résztvevői, és a sajtó nem tölthet be közvetítői szerepet egy túszdrámában.

 

Az eset szerint ugyanis amíg a rablópáros hajtóereje, Rösner az akciót vezényelte, bűntársa, a kiszámíthatatlan és erőszakos Degowski sötét örömét lelte a média manipulálásában. Az 54 órás kálváriát rádiók és televíziók élőben közvetítették, közben interjúkat készítettek a bűnözőkkel (volt újságíró, aki bekéredzkedett egyik menekülőautójukba is).

 

Az alkotók a forgatáshoz aprólékosan rekonstruálták a ma már nem létező helyszíneket. Ami pedig a forgatókönyvet illeti, ahhoz jegyzőkönyvek, feljegyzések, az érintettek nyilatkozatai, dokumentumfilmek és archív felvételek sokaságát dolgozták fel. Azt a sokrétű, mozgatórugóként szolgáló kölcsönhatást próbálták ugyanis filmre vinni, amely az elkövetők, a nyilvánosság és a rendőrség háromszögében zajlott. A gladbecki túszdráma még 30 évvel később is hatással vannak az emberek életére, és az alkotók figyeltek arra, hogy a fiatalabb generáció is megértse a történéseket (hiszen ők már abba nőttek bele, hogy a közösségi oldalaknak és okostelefonoknak köszönhetően bárminek és azonnal részesei lehetnek).

 

„A korabeli médiában és az elmúlt idők megfilmesítéseiben az elkövetők álltak a központban. Szerintem túl sokáig voltak ott. Természetesen ezt a történetet nem lehet elmesélni az elkövetők nélkül, de mi az elszenvedőknek több szerepet engedtünk” – mondta Holger Karsten Schmidt író, akit munkájáért BAFTA-díjra is jelöltek. Az 54 órát február 29-én és március 1-jén tűzi premierre az Epic Drama csatorna.

 

Fotósarok