Szabadidő magazin - Barangolás Európa szívében
Szabadidő magazin

Barangolás Európa szívében

2010. július 18. 20:41 | Gold György

Elszász útjain

A hűvös, borongós Aachen, Köln, Bonn után ragyogó napfényben követjük a Mosel folyó kanyarulatait. A folyó hatalmas kanyarokat ír le, néha majdnem, hogy visszafordul. Elbűvölő szépségű táj. A két parton szelíd dombok, lejtőiken ameddig a szem ellát: szőlő és szőlő. Persze, a híres moseli borok hazájában járunk. Távolabb magasabb dombok. Ők már majdnem hegyeknek képzelik magukat. Némelyiken romantikus vár vagy várrom. Ahol nem szőlő fut a dombra, ott kis városka nyújtózik a parttól a dombok oldalára. Ahogy áthaladunk rajtuk látjuk, hogy az utcán hotel hotelt követ, majd vendéglő és persze borozók, borkóstolók, borospincék, pincészetek. Aztán egy hajdani kolostorhoz érünk. Itt valaha sört főztek a barátok és bort készítettek. Az udvaron étterem, megkóstoljuk a híres moseli bort, érezzük a szőlősdombok szelíd ízét. Vásárolhatunk a helyben főzött, csatos üvegben árusított sörből. Megtesszük.  

     Körülbelül egy óra múlva érünk Luxemburgba, a kis állam fővárosába. Hatalmas felfordulás. Ünnepi előkészületek. Mindenhol színpadok, emelvények, dobogók, zászlók tömege. A Dóm nagy része lezárva, bevilágítva, tévékamerákkal bekamerázva. Kiderül: ma van a Nagyherceg születésnapja. Állami ünnep. Zeneszóval felvonul a teljes hadsereg. Mind az 50 katona. Zenés őrségváltás a nagyhercegi palota előtt. Az uralkodót nem látjuk. Ő később fog a nyilvánosság előtt megjelenni. Sajnos nem tudjuk megvárni, menni kell tovább, vár a szállásunk. Eldugott pici falu a német-francia határ közelében: Riveris. Erdők, dombok között patak partján meseházban lakunk. Az épület nem látszik ki a virágok közül. A teraszokon muskátlik színeskednek. Tetőtől talpig befutja a rózsa. Mintha Csipkerózsika modern kastélya lenne. Egy kis erdei sétával zárjuk a napot.

     Most következnek utunk csúcspontjai: Elzász városai, városkái. Hányatott sorsú, békétlen vidék volt. Évszázadokig hol német, hol francia fennhatóság alatt állt. Állandó ellenségeskedések kiinduló-, és célpontja. Lakói franciák és németek, vagy egyik se, inkább elzásziak. Ma  már a megbékélés és nyugalom jellemzi a tájat.

      Először Strasbourg. Kétnyelvű város. A hatalmas Dóm a gótika egyik csodája. Messziről uralja a látképet. Hihetetlen könnyedséggel viseli roppant súlyát. Elképesztő finomságú kőfaragványok szinte áttekinthetetlen erdeje. Talán a színe a legmeglepőbb. Vöröses kőcsipkéi lángolnak a tűző napfényben. Mellette pezseg az élet. A szokásos bóvliárusok tömege. Képeslapok, elzászi giccsek mellet kapható napjaink őrülete a vuvuzela is, a foci vb. tiszteletére. 

 Gutenberg tér, az e tájon született nyomdász szobrával.

     És elkezdődik a varázslatos utazás Elzász múltjába. Az úgynevezett Kis Franciaország. Ódon favázas házak rengetege. Szűk utcák, sikátorok. Kanyargó folyócska, partja mentén végig tarka-barka házacskák sorakoznak. Persze teraszok, vendéglők, kávézók. Beülünk az egyikbe. A tulaj és a személyzet olaszok. Valódi olasz kávét iszunk itt a Vogézek tövében. 

     Az éjszakát Colmar-ban töltjük. Vacsora a Louise nevű (Vajon ki lehetett ő, akinek arcképét megtaláljuk a szalvétagyűrűkön is?  Nem tudjuk, de költünk neki életrajzot) helyi étteremben. Valódi könnyű, kis elzászi vacsora. Előétel: hagymatorta. Főétel: hatalmas adag elzászi savanyú káposzta, főtt virsli, főtt kolbász, főtt sonka és főtt császárszalonna. Desszert: csokoládémousse tejszínhabbal. Európa eszik.

      Nem csoda, ha utána felfedezőútra indulunk a colmari éjszakába. 

     Délelőtt Colmarral ismerkedünk. Hangulatos kisváros. Fő látványossága, amiért jöttünk, az Unterlinden Múzeum (a volt dominikánus kolostor). Elképesztően gazdag anyag. Főként az elzászi gótika festészeti anyaga, a 15. sz-i. rajnai iskola festőinek művei.  De a legfőbb látnivaló, amiért turisták tömegei látogatnak el ebbe a tulajdonképpen félreeső kisvárosba egy enigmatikus festő főműve. Ő Matthias Grünewald, akinek életéről már/még nem tudunk sokat.  Születési és halálozási dátuma is bizonytalan. Ám itt látható élete főműve az úgynevezett Isenheimi Oltár. A hatalmas oltár becsukható és szétnyitható kettős szárnyai kívül belül festettek. Most részeire szedve csodálhatók meg. Az egyik, legismertebb táblaképe a keresztre feszítést mutatja be, elképesztő drámaisággal és realizmussal. A jelenet szereplői a pszichológiai ábrázolás mai napig utolérhetetlen példái. „Mindezt a rémességet, mindezt a sikoltó és néma fájdalmat gyászos feketeségbe oszló tájék keretezi be. Nagyon érthető, ha azok, akik eddig erről a festményről írtak, a pszichikai tartalmával foglalkoztak legrészletesebben. Ez az, ami dominál, ami megkap és megrendít rajta. A szenvedésnek, a kétségbeesésnek a kifejezése a képen. Így sem addig, sem azóta nem festették ezeket a lelki cselekvényeket. Bizonyos, hogy magának a művésznek is ez lehetett rajta a legfontosabb.” Írta Elek Artúr a Nyugat 1912/4. számában.

Az oltár többi táblaképe is a festő nagyszerű alkotása, így az Angyali üdvözlet bájos Máriája, az Angyali zenekar hangszereken játszó angyalai, a szent Antal megkísértésének Boscht idéző rémséges szörnyalakjai.

     A múzeum után séta Colmar középkori utcácskáin. Kis Velence. Kanyargó patak partján színes házikók, melyek színükkel elárulták a bennük lakó mesterek, iparosok foglalkozását. Csónakokba szállunk és a  csatorna vízéről nézzük a romantikus házakat, az emeletes háztetőket, a virágözönt az ablakokban, a muskátlikat, petúniákat, a falakra futó rózsák tömegét. Itt, az egyik házban élt Bartholdi, Elzász festőnek készült nagy szobrásza, akinek főműve a new yorki kikötőben álló hatalmas Szabadság szobor, Franciaország ajándéka Amerikának.

     Délután tovább Elzász tájain. Először a hegytetőre épült, romantikus Königsberg várát barangoljuk be. A toronyból káprázatos kilátás. Előttünk a sík vidéken csillogó Rajna, távolabb a Vogézek csúcsai. 

     A délután többi részét két csodás, festői kisváros között osztjuk meg. Először Riboville. Néhány utca az egész város. Szűk, kanyargós utcák és itt is ősi, favázas házak, kékek, pirosak, sárgák, barnák. Mindent elborítanak a színes virágok. Cégérek, kovácsoltvas lámpák és persze a tetőkön, kéményeken Elzász jelképmadarai a gólyák. Hangos kelepeléssel tanítják repülni a fiókákat.

     A másik, talán még kisebb városka Riquewihr. Itt is fachwerk házak tömege. Itt is gólyák és virágok. A kanyargós kis utcácskákban borozók, borpincék csábítanak. Hagyjuk magunkat. Vajon rajnai vagy moseli bort kóstoljunk meg?  Nem kérdés. Mindkettőt. A moseli szelídebb íze idézi a tegnap látott szelíd tájat, míg a rajnai sötétebb, fanyarabb íze a Rajna komorabb, mesékkel, mondákkal, sellőkkel belakott partjait. Míg mi a mondákon, regéken, meséken töprengünk, Heinét, Wagnert és Goethét idézzük, a szomszédban óriási füttykoncert. Gólt kaptak a franciák. Európa foci vb-t néz.

     Este újra Colmar, újra a Louise vendéglő. (Már egészen jól alakul a költött életrajza) Újra egészen könnyű elzászi vacsora, befejezésül rebarbara torta citromfagyival. Eldönthetetlen, hogy melyik savanyúbb. Persze újra vacsora utáni séta a csöndes kisvárosban. .

 

 Fájdalmas búcsú a barátságos Elzásztól. Most már hazafelé vesszük az irányt. A Fekete erdő rengetegét szeli át az út. Az első megálló Freiburg. A fő látnivaló itt is a Dóm. Gyönyörű, de már kezd Dóm-mérgezésünk lenni. Körülötte piac. Virágok, gyümölcsök minden mennyiségben és választékban.

     Tovább a Fekete erdőben. Pihenő a Titisee partján. Erdővel, dombokkal körülvett hangulatos tavacska. Itt forgatták a Klinkák tévéfilmsorozatot. Hotelek, panziók, teraszok. Ha egyszer a Fekete erdőben vagyunk, meg kell kóstoljuk a híres fekete erdei cseresznyepálinkát és persze a Fekete erdő tortát. Megtesszük. Megesszük. A pálinka ízekben tartalmas, a torta hatalmas. Európa pihen.

     Haladunk tovább Donaueschingenbe. Itt van a Duna forrása. Egy szobrokkal körülvett medencécske. Sehol nem csorog semmi, néha kicsit bugyborékol a medence nem túl tiszta vize.  Körülötte a Duna mellet élő népek táblái, közöttük egy idézet József Attila híres verséből. Ennyi? Kicsit csalódtunk.

     Nem sokkal később a Bodeni tó partjára érünk. Itt, Mainauban megnézzük a Virágok szigetét. A belépő nem kifejezetten olcsó, sőt mondhatni borsos.  Hídon át jutunk a szigetre. Varázslatos parkok. A rododendronok éppen elvirágoztak, most a rózsák és a fuksziák nyílnak. Minden színben és minden mennyiségben. Illatfelhő. Kis vízesés, szobrok, mű romok. Árnyas parkrészletek váltakoznak a virágültetvényekkel, játszótérrel. Egy kis tisztáson, fák árnyékában kerti törpék élik titokzatos életüket. Kis domb tetején kastély. Előtte rózsakert. Egy fiatal pár éppen az esküvőjét tartja itt. Megyünk tovább a lepkeházhoz. Kint meleg, bent trópusi hőség. A trópusi növényzet között elképesztően gyönyörű pillangók röpködnek. A szivárvány minden színe megtalálható rajtuk. Néha leszállnak a kitett narancsszeletekre. Néha a ruhánkra, kezünkre. Kis medencéjükben, csobogó alatt apró teknőcök alusszák délutáni álmukat szorgalmasan.

     A virágsziget után irány az esti szállásunk. De. Egy kis ajándék a sorstól. A tó partján fekvő, barátságos Meersburg mellet elromlik a buszunk. A szerelés ideje alatt séta a hangulatos városkában. Parti sétány. Mindenütt hotelek, panziók, vendéglők, bárok, teraszok, fagylaltozók, kávéházak nézik a tavat, csábítanak leülésre. Ezúttal is hagyjuk magunkat. Körülöttünk a nyelvek sokfélesége. Olasz, francia, a német mindenféle nyelvjárása, orosz, egyéb szláv nyelvek, és persze magyar. A lemenő nap aranyra színezi a tó vizét. Európa nyaral.

    Reggel indulunk tovább. Első megállónk Kempten. Szt. Lőrinc bazilika és a hercegérsek kastélya. A kastély egy hercegérsekhez méltó. Rokokó. De nagyon- nagyon. Minden márványból, aranyból, intarziából. Kristálycsillárok, kandallók, freskók émelyítő tömege. Heveny templom-mérgezésem van. A bazilikát most kihagyom. Helyette kószálok a piactéren. Itt aztán tényleg minden van, ami a környéken megterem növény, zöldség, gyümölcs. És ami nem a környéken terem. Sajtok, húsok, kolbászok, olajbogyók. Kenyér: magvas, fehér, félbarna, barna, fekete, szögletes, kerek, hosszúkás, mind megkóstolható. Ungarische langos.  Százféle péksütemény, torták, rétesek, sütemények, lekvárok, pálinkák. Virágok, fűszernövények. A bőség zavara. Európa vásárol.

     Következő megállónk Schongau. Csöndes kisváros alussza szombat délutáni álmát a verőfényben. Megnézzük a várfalakat és megyünk tovább Salzburg felé. A vacsora már Salzburgban vár ránk. Utána persze, hogy séta a városban. Nappal is, éjjel is gyönyörű.

A Dóm téren emelvényen padsorok. Itt lesz nemsokára a Jedermann előadása.  Távolabb gyerekkórus énekel.  A Festspielhaus már teljes díszben várja a Salzburgi Ünnepi Játékokat. Mozart szülőháza és a kis utca éli az éjszakai életet. Mindenhol vacsorázó turisták tömegei

töltik meg a vendéglőket, teraszokat, bárokat. A sötét Mirabell Gartenből visszanézünk a kivilágított fellegvárra. Hatalmas, narancssárga telehold adja a majdnem giccses hátteret. Európa a muzsikát ünnepli.

     Már csak egy utunk van, a Salzburg melletti Hellbrunba igyekszünk. Markus Sittikus hercegérsek egykori kastélyába és varázskertjébe. A tréfás kedvű egyházfejedelem itt szórakoztatta főúri társaságát. Hatalmas kőasztal, kőszékekkel, ide ültette vendégeit, akik némiképp meglepődhettek, amikor a székekből és az asztalból felbugyogott a víz. Persze a hercegérsek asztalfőn álló széke száraz maradt.

A gondozott parkban virágok között szökőkutakból csobog a víz. Ám néha ott is és akkor is ahol nem számítunk rá. Hol a fejünk felett ível át néhány vízsugár, hol éppen telibe találja az éppen ott tartózkodót. Kicsit ázottan búcsúzunk, sajnos vége a kalandozásnak.

Európa lassan elmarad buszunk mögött.

 

Viszlát Európa, amint tehetjük, újra jövünk.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotósarok