Szabadidő magazin - V4-es Közgazdasági Olimpia
Szabadidő magazin

V4-es Közgazdasági Olimpia

2020. február 7. 22:46 |

Túl az első fordulón

 

Sikerrel zárult a 2019–2020-as V4-es Közgazdasági Olimpia első magyarországi for­dulója: a megmérettetésre az ország 17 megyéjéből és a fővárosból is jelentkeztek középiskolás diákok.

 

 

A verseny nemzeti döntőjében – 2020. április 18-án Budapesten, a Bölcs Várban – 40 diák mérkőzik majd meg egymással. Itt dől ez az is, hogy ki jut be közülük a verseny szeptemberi nemzetközi döntőjébe, ahol Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is a legjobb diákok mérhetik majd össze közgazdasági ismereteiket, tudásukat.

A versenyre a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkezhettek egyénileg, az ország minden pontjáról és a Vajdaságból is. A legtöbben a fővárosból, valamint Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből regisztráltak a vetélkedőre. Ami az iskolákat illeti: a budapesti XIII. Kerületi Ady Endre Gimnáziumból, a Győri, a Kiskunhalasi és a Veszprémi Szakképzési Centrumokból, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból, valamint a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumából voltak szép számmal jelentkező diákok.

A vetélkedő első, online fordulójának kérdései a közgazdaságtanhoz szorosan kapcsolódó területekről kerültek ki, mint például a közgazdaságtan alapfogalmai és módszertana; a közgazdasági gondolkodás története; mikroökonómia; makroökonómia; nemzetközi gazdaságtan; a világgazdaság aktualitásai; hazai és nemzetközi gazdaságpolitika; valamint az Európai Unió. E területeken kellett minél több helyes választ adniuk a diákoknak a feleletválasztós kérdésekre.

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel. Részben ehhez az együttműködéshez kapcsolódva a négy országban a 2019–2020-as tanévben is megrendezik a cseh kezdeményezésre elindított, középiskolásoknak szóló Közgazdasági Olimpiát, amelynek nemzetközi döntőjében – a nemzeti döntők eredményei alapján – Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról érkeznek majd a legjobb diákok. A verseny nemzeti döntőjének 2020. április 18-án, az angol nyelvű nemzetközi döntőnek pedig szeptember elején Budapesten a Bölcs Vár ad majd otthont. A hazai döntő zsűrije a Magyar Közgazdasági Társaság és a szervező partnerek: a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Tanszéke, a Pénzmúzeum, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking szakembereiből állnak majd. A nemzetközi döntő zsűrijébe pedig a résztvevő országok közgazdasági társaságai delegálnak tagokat.

A Közgazdasági Olimpiával kapcsolatos tudnivalók, a felkészülést segítő mintakérdések, illetve az ajánlott szakirodalom is megtekinthetők a vetélkedő internetes honlapján, a www.kozgazdasagiolimpia.hu címen.

 

Fotósarok