Szabadidő magazin - A Balaton fővárosa: Keszthely
Szabadidő magazin

A Balaton fővárosa: Keszthely

2010. július 14. 20:59 | Dobi Ildikó

Látnivalók, nevezetességek

Keszthely városa kultúrájával, színes programjaival és látogatottságával kiemelkedik a többi balatoni üdülőhely közül.

   A város újkori nagy fellendülését a Festeticseknek köszönheti. Mária Terézia uralkodása előtt a Festeticsek még tőzsérek (marhakereskedők) voltak, később udvari szolgálataikért kaptak grófi, végül hercegi rangot. Festetics Kristóf már tanult ember volt, ő fogott a keszthelyi kastély építésébe. Műveltségéről százezer kötetes könyvtára és a sok műtárgy tanúskodik.

   A város kínálatából: itt láthatjuk a Balaton legrégebbi, 1898-ban alapított, Györgyi Dénes által (bontott téglából) épített múzeumát a Festetics-birtokon, a Balatoni Múzeumot, benne az Aranyhíd című kiállítással. Csupa érdekességet tudunk meg a 90 millió éve született Balatonról. Kr. e. 14-15 ezer évvel még több kis tó volt a helyén, közülük az egyik ma a Kis-Balaton. Mintegy hét-nyolcezer éve lakott a partja, mutatják unikális vaskori, késő bronzkori tárgyak és a földvárak, amelyeket az autópálya építésénél találtak. Az első lakók a mai Bulgária és Szerbia felől érkezett szlávok voltak. Tőlük származik a Balaton elnevezés. Aztán kelták jöttek Kr. e. 400 táján, ők sáncokat hagytak hátra. Utána a rómaiak népesítették be, erről már az írásos emlékeken kívül a Keszthely-Fenékpuszta határában lévő szédületes méretű erőd maradványa árulkodik (1883 óta ássák). Volt benne magtár, ókeresztény bazilika, több lakóház és palota. A római kor végén megemelkedett a vízszint, így a vár néhány tornya most víz alatt van. Amíg a Duna mentén figyelőtornyokat építettek, Fenékpusztán valószínűleg a római lovascsapatok háttérbázisa volt. 3 D-s filmen követhetjük az erőd rekonstruált látványát. Valaha egy földnyelven helyezkedett el. A 13. századtól készültek az első kővárak, pl. a Tátika-hegynél.

A római erőd rekonstrukciója

 

   Korábban élt itt gyapjas mamut is, itt hagyta a csontját és a fogazatát. A jövőt tekintve – mondja dr. Havas Bálint igazgató – a Balaton ezer év múlva kiszáradhat, csak a Tihanyi-medencében marad belőle egy kisebb tó. A vízállást ugyanis mesterséges szinten tartják a Sió-csatorna, a Zala-folyó és a Rába segítségével. Képzeletünket meghaladja a szám: 2 milliárd köbméter vizet tartalmaz! Találkozunk régészeti emlékekkel, a tó állat- és növényvilágával, jellegzetes halaival egy háromezer literes akváriumban. Teremnyi diorámákban ismerkedhetünk a parti állatokkal. A Díszteremben modern képkiállítást tekinthetünk meg. Bővebben a www.balatonimuzeum.hu weboldalon.

   A továbbiakban Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda igazgatója – nem először - kalauzolt keszthelyi utazásunkon. Elmondta, hogy a város a kerékpárosok célállomása, és a biciklis utakon 8-10 km-ként frissítő állomásokat építettek ki számukra. Három strandja (Libás, Városi és Helikon) jól karbantartott, kulturált szolgáltatásokkal bőven ellátott, s tisztaságáért mindhárom elnyerte a kékhullámos minősítést, a város pedig a Virágos Balatonért versenyt. A Városi Strand kiemelt fejlesztésekben részesült: ingyenes laptop, széf, strandkönyvtár. Utóbbi július 19-23., 26-30. és augusztus 2-6. között 11-17 óráig lehetővé teszi a strandolóknak az újságolvasást és bizonyos feltételekkel a könyvkölcsönzést. A Libás Strand nevét a libaitatóról kapta, ma csak libaszobrok emlékeztetnek rá. Jó hangulatú, csöndes hely, sok büfével és ízletes balatoni keszeggel, fiatal gyerekes szülőknek ajánlott. Ilyen árak vannak az étlapon: halászlé 990.-, gulyásleves 790.-, marhapörkölt 790.-,

 

lecsó 380.-, rántott hús 350.-, hasábburgonya 300.-, sült balatoni keszeg 300.-, lángos 250.- forint.

   Spiderland Kalandpark a Balaton-parton: felnőtteknek ajánlott, akik dupla kötelek biztosításával, sisakban csúszkálnak a fák koronái között. Közben a mesterek adják a tanácsokat.

 

   Pálinkás Róbert, az önkormányzat városfejlesztési tanácsosa az újdonságokat mutatta be. Az 1739-ben ide települt Festeticsektől örökölt címert használják. 200 éves egyetemmel dicsekedhetnek. Szeretik a lakosok, mert iskolákkal, zeneiskolákkal, kórházzal és szociális intézményekkel jól ellátott hely, családbarát város. A közművelődést a Goldmark Károly Művelődési Központ, a Balaton Kongresszusi Központ és Színház, valamint több múzeum szolgálja. A köztereken szelektív hulladékgyűjtők, akadálymentes közlekedés van, dohányzás nincs. Az elmúlt négy évben 150 pályázatot megnyertek, ami az országos átlag tízszerese, egy lakosra számolva 9 millió forint jutott. Rengeteg az ingyenes program és a sportrendezvény. Az idei Helikon Napokon négyezer diák fordult meg. Kezdődnek a Keszthelyi Nyári Játékok és tartanak augusztus 28-ig. Három városközpont is van: a kastély előtt, a belváros főtere és sétálóutcája meg egy a Balaton-parton. A tervek szerint: az egész belvárost sétálóutcává teszik, a parton pedig 400 millió forintból rendezvényteret alakítanak ki, s a híres szigetfürdőt felújítják. Már működik Keszthely és Hévíz között az iránybusz, oda-vissza 800 forintért (3 €), de lesz járat Hévíz-Bécs-Graz között is.  Keszthely a Balaton legbiztonságosabb városa, egész nyáron bűnmegelőzési irodát működtetnek.

  Keszthelyen, a Szendrey Júlia Emlékházban született 1828-ban az a lány, aki Petőfi Sándor felesége lett. A Városi Önkormányzat újította fel a házat egy éve, és a Georgikon Kar és a Pefőfi Irodalmi Múzeummal együtt rendezte be és tartja karban.

   Nevezetesség a Hotel Bacchus Étterem és Bormúzeum. A német tulajdonos csak magyar, főleg fehér borfajtákat nemesít, reduktív környezetben érleli a remek borokat. Gyűjteményében a legrégebbi palack egy 1843-as aszú (ára: négyezer euró), látunk 1911-ből üveghordókat. Specialitása a szürkemarha pörkölt és a prósza szilvalekvárral.

 

   A Török Tibor és fiai tulajdonában lévő Babamúzeum a történelmi Magyarország népviseleteit, iparos- és polgár- valamint egyházi öltözeteit 500 babán mutatja be három emeleten keresztül. Európában egyedülálló vállalkozás. A korhű ruhákat Zorkóczy Éva iparművész készítette.

 

Van itt még több híres balatoni hajómodellen kívül a Kárpát-medencei népi építészet több száz famodellje is.  

 

   A Történelmi Panoptikum (szintén Török Tibor tulajdona) közel negyven magyar történelmi személyiséget, királyokat, szenteket, hadvezéreket kelt életre életnagyságú viaszfigurákon. A ruhákat illető történelmi hűség hiteles, de az alakok arca eléggé kiábrándító.

 

 A régi pince lejárójánál a Csiga Parlement kolosszusát látjuk. Miskei Ilona néni elképesztő munkája az országház méretarányos makettje 4,5 millió darab, 28 millió éves Pannon-tengeri csigakövület felhasználásával. 15 évig fanatikusan dolgozott rajta, pajtában tárolta, amíg végre helyet talált számára.

 

    A különleges múzeumok között szerepel a Középkori Szex Panoptikum. Reneszánsz- és felvilágosodás korabeli rajzok alapján, viaszfigurákkal rekonstruálták a pikánsabb szex-jeleneteket. Amsterdam és Prága után a keszthelyi a harmadik ilyen pajzán kiállítás. Erős idegzetűek látogassák még a Kínzó Múzeumot, de gyerekeket ne vigyenek oda sem!

   Ennél érdekesebb a Rádió- és Tévémúzeum. Szintén magángyűjtő tette közkinccsé világritkaságait. Hírére sok külföldi ajándékoz neki további különleges darabokat.

   Keszthelyen van még madárgyűrűző állomás madárkórházzal és madártojás-gyűjteménnyel. A város partján alakult meg az első jachtklub 1879-ben Keszthelyi Yachtklub néven elődjéből, a Csónakázó és Korcsolya Egyletből. Itt van az ország egyetlen vitorlás-hajóépítő iskolája. A klub versenyzői az olimpiákra is kijutottak. Bentlakásos vitorlástáborokat rendeznek 8-18 évesek számára. Az első fürdőépület mellett lehet az egyszemélyes szandolintól a 8-10 személyes csónakokig mindenféle vízi járművet kölcsönözni.

  Megújult a Keszthely kártya. Már háromnapos ott tartózkodáskor, a szállásadó által adott igazolással is ingyen igényelhető a sétáló utcai Tourinform Irodában. 50 szolgáltató adja olcsóbban a termékét, félárú a strandbelépő és a parkoló-kártya. Mellé háromnyelvű kirándulófüzet is jár. Nyaranta 30 nyelveket tudó tolmács segíti a tájékozódást.

 

 Keszthelytől 10 km-re Balatongyörök, a romantikus halászfalucska kínál nagyszerű programokat. Mesés panorámája, régről megőrzött borospincéi és természeti értékei mellett hangulatos, füves, árnyas strandokon kívül a 120 m hosszú lidós partszakaszon gyerekmedence, játszóház, csúszda, strandröplabda, szörfoktatás, kenuzás, vízi-bicikli várja a látogatókat. Az erdei gyalogtúrákra érdemes vezetőt kérni. A számtalan, karácsonyig tartó programot, fesztivált pedig keressük meg az interneten vagy érdeklődjünk a marketing@west-balaton.hu e-mail címen!

   Május óta működik a Golf Club Imperial Balaton gondozott bajnoki golfpályával a tópart közelében. Igen népszerű a külföldi vendégek körében, de bárki beállhat gyakorolni.

 

 

   A Nyugat-Balaton igazi családi üdülőfaluja: Gyenesdiás. Hegyek-völgyek-vizek paradicsoma. Változatos kalandokra vállalkozhatnak nagyok és kicsik: lövészet, sétahajózás, korongozás, állatfarm, külön Játékstrand szombatonként foglalkoztatókkal. A kínálatban szerepel még naplemente túra, kenuzás, sétarepülés, vitorlázás, strandröplabda éjszakai kivilágítással, vízilabdapálya, sportszerkölcsönzés, a Sportházban bowling és squash. Egy új felmérés szerint a 37 balatoni strand közül a legjobb helyezést a Diási Játékstrand kapta. Strandbelépők: felnőttnek 500.- , gyereknek 300.-, családi napijegy (2 felnőtt, 2 gyerek) 1300.- forint. Gyenesdiás kártyával ingyenes. A kártyát a helyi szállodák vagy magánszállások bocsátják ki, ha három napnál tovább tartózkodunk Diáson.

 

   Ismét megnyílt a Zöldház Egészségcentrum biobolttal és bio étteremmel. A hazai bio-gazdák termékeit árulják vegetáriánusoknak is. Ezeket megkóstolhatjuk a keszthelyi Oázis Reform Étteremben. Vasárnap délelőttönként bio-piacot tartanak.  

 

Vonyarcvashegy nélkül nem lehet tökéletes a balatoni nyaralás. Keszthely vonzáskörzetében újabb szép, sekély, homokos strandot jelent fürdőzéssel, napozással, 800 méteres vízisípályával, játszótérrel, szörfiskolával és egyebekkel, a parton pedig teniszpályák, minigolf, teke, lovarda, szabadtéri színház és kertmozi van. Büfékkel, vendéglőkkel, szállásokkal jól ellátott falu.

 

A fenti négy helység a West-Balaton nevű társulás tagja, közösen pályáznak, közösen működtetnek információs irodákat, egymást ajánlják az érdeklődőknek – példa értékű összefogással.

 

Akinek mindez nem elég, csobbanhat a közeli Hévízi-tóban vagy Kehidakustány csodálatos gyógyfürdőjének valamelyik medencéjében.

 

 

 

 

 

Fotósarok