Szabadidő magazin - Magyar kézműves-sikerek
Szabadidő magazin

Magyar kézműves-sikerek

2019. december 12. 21:04 |

A nemzetközi betlehem-kiállításon

 

Idén összesen 16 kézműves-alkotást válogattak be a szervezők a kiállított művek közé, az alkotásokról készült fényképek alapján. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) szerint ez igazi siker, hiszen évente átlagosan csupán 5 alkotás szerepelhetett ezelőtt. De azért is nagyon különleges az idei év, mert a mostani kiállításnak Magyarország a díszvendége, a jövőre itthon megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt.

 

Magyarország 1993 óta vesz részt a hagyományos római nemzetközi betlehem-kiállításon, amire a magyar alkotók részvételét a római Vatikáni Nagykövetség felkérése alapján, 1994 óta a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) szervezi. Az alapítványt 1993-ban az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) hívta életre, és azóta foglalkozik a természetes anyagokat felhasználó, a tárgyalkotó népművészetet (avagy népi kézművességet) és kézműves iparművészetet magába foglaló művészi kézművességgel, kihalófélben lévő szakmák, mesterségek képviselőivel; a kézművesség hagyományainak megőrzésével és továbbvitelével, mai értékeinek bemutatásával és népszerűsítésével.

 

Az idei kiállításra 19 magyar kézműves 23 alkotással nevezett, és 15 alkotó 16 alkotását válogatták be. Ráadásul idén az a megtiszteltetés is érte az egyik alkotót, Kiss István egri fafaragó népi iparművészt, hogy az ő alkotásának fotója szerepel a vatikáni nagykövetségünk karácsonyi üdvözlőlapján /Képünkön/

. A kiállított tárgyak között a legkülönbözőbb technikával és alapanyagból elkészített művek szerepelnek, mint például Ágoston Zsolt fafaragása, Csonka Ibolya Swarowski kristályos ikonja, vagy Lauer Jánosné mézeskalácsa.

 

Fotósarok