Szabadidő magazin - Kun Zsuzsa, a balerina
Szabadidő magazin

Kun Zsuzsa, a balerina

2010. július 8. 20:54 | László Zsuzsa

A jelen és jövő táncművészeinek kötelező olvasmány

 

 

Kun Zsuzsa, a magyar klasszikus balettművészet emblematikus alakja 2009. december 9-én ünnepelte 75. születésnapját, és 2010. június 7-én operaházi tagságának 60. évfordulóját. A művésznő generációk egész sora számára vált fogalommá, és a balett szerető közönség körében még a ma is, magával a balettművészettel jelent egyet.

 

Kaán Zsuzsa táncos, tánctörténész, kritikus, aranytollas újságíró, producer volt az a szakember, aki három év kemény munkájával megírta, megszerkesztette majd riporterként megszólaltatta a Kossuth díjas Kun Zsuzsát, az Érdemes és Kiváló művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját, Mesterművészét. Sőt, menedzserként – KUN ZSUZSA, a balerina – címen ki is adta azt az elegáns kötetet,, ami – nyugodtan állíthatjuk-, egyedülálló teljesítmény mai világunkban.

 

Ez a pompás olvasmány hihetetlenül sok információval szolgál. Nem csupán Kun Zsuzsa művészi pályáját, fantasztikus hazai és nemzetközi sikereit, családját, magánéletéről tudunk meg érdekfeszítő részletet, de a mesterekről, a partnerekről, a koreográfusokról, egyszóval a magyar klasszikus balett elmúlt évtizedeiről.. A könyv fejezetei elkalauzolják az olvasót a külföldi tanulmányok helyszíneire, és a tánctörténetnek az egyes darabokhoz kapcsolódó tényeivel is megismertetik.

A 15 fejezet megannyi interjúját nagyon gazdag fotó-anyag teszi igazán élvezetessé azok számára akik kézbe veszik Kaán Zsuzsa hibátlanul szerkesztett alkotását. Hanem Azoknak tehát, akik csak érdeklődnek a balettművészet iránt, e könyv segítségével máris szórakoztató élményben lehet részük.

 

Azok pedig akik egy kicsit is ismerik a klasszikus balett világát, sejtik, talán tudják is, hogy mennyire nehéz, milyen sok buktatóval jár ez a pálya. Kun Zsuzsa életútja sem volt mindig rózsákkal teleszórva. A klasszikus tánccal szinte kötelezően velejáró fizikai sérülések sorozata őt sem kímélte, de éppen rendkívüli tehetsége, elhivatottsága, bámulatos fizikai és lelkiereje volt az, ami a legnehezebb periódusokon is mindig átsegítette őt.

Olvasva mondatait az egyes szerepekre való felkészülésről, bámulatos, hogy - a klasszikus balett tökéletes technikai tudása mellett – mennyire fontos volt számára akár egy kézmozdulat, egy tekintet, a színészi játék, a figura belső életének kifejezése.

Nehéz lesz kiemelni számos szerepe közül a legkiválóbbakat, de feltétlenül itt kell

 álljon a Giselle címszerepe, a Hattyúk tava kettős figurája: Odette és Odilia, vagy A bahcsiszerályi szökőkút, amiben előbb Zaréma alakját, majd Máriát is megformálta.

A számos opera balett-betétjében nyújtott felejthetetlen alakítása mellett alig lehet felsorolni a többi remek főszerepet az olyan népszerű balettművekben, mint a Párizs lángjai, a Gajane, a Coppelia, a Bihari nótája, a Keszkenő, a Rómeó és Júlia, a Poloveci táncok, a Tavaszi áldozat, a Csipkerózsika, a Spartacus, A rosszul őrzött lány vagy a Sylvia.

 

Kaán Zsuzsa részletesen foglalkozott a külföldi sikerekkel, végül - a művészi pályája befejezését követően -, Kun Zsuzsa igazgatónői és tánc-pedagógusi munkásságával is.

A kiadvány számos értéke mellett ki kell emelnem, hogy minden fejezet zárásaként angol és orosz nyelvű összefoglalást találunk, a bevezetőben pedig Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, és Keveházi Gábor, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója, Kossuth díjas, Érdemes és Kiváló művész, az Operaház örökös tagja, Mesterművésze „Köszöntőjét” olvashatjuk.

A könyv rendkívül stílusos és ízléses kék-ezüst borítóján a gyönyörű címlap-fotón ( H. Rogers ) az ifjú Kun Zsuzsa Giselle szerepében látható.

 

Zárszóként hadd mondjak el még egy gondolatot: a világhírű művésznő igen hálás lehet, hogy ilyen összefoglaló, tárgyilagos és szakmailag kifogástalan könyvvel ünnepelheti hosszú és sikeres pályáját.

A jelen és a jövő táncművészeinek pedig tankönyvként is kötelező olvasmánynak írnám elő a Kun Zsuzsa, a balerina c. Kaán Zsuzsa írta és szerkesztette kiváló alkotást.

 

( A kötet a nyár folyamán megrendelhető a következő e-mail címen: danceart@t-online.hu  címen )

Fotó: Kanyó Béla

 

Fotósarok