Szabadidő magazin - Kajak-kenu világbajnokság
Szabadidő magazin

Kajak-kenu világbajnokság

2019. augusztus 27. 20:17 |

Magyarország végzett az éremtáblázat élén.

 

 

 


Az 5000 méteres versenyekkel zárult a szegedi kajak-kenu világbajnokság, amelynek olimpiai éremtáblázatán Magyarország végzett az élen.
 
A mindössze 19 éves Adolf Balázs egészen fantasztikus versenyzést produkált. Meglepte a teljes mezőnyt, és sikerült elmennie a németek olimpiai- és világbajnokával, Sebastian Brendellel, aki csak az utolsó egyenesben lépett meg előle, és szerezte meg zsinórban a hatodik vb-címét ebben a számban.

„Nagyon rosszul rajtoltam, de ez nem meglepő, mert fizikálisan komoly lemaradásom van a többiekhez képest – kezdte Adolf Balázs, aki pályafutása legnagyobb sikerét érte el Szegeden. - A szélén tiszta vízen fel tudtam jönni, a fordulóban pedig jó vagyok a maratonista vérem miatt. Brendel mellett megilletődtem, nehéz volt elhinnem, hogy vele együtt megyek. Nem szemétkedett, hogy csak vízen evezett, hanem felváltva vezettünk. A fordulóban szegény kubai kenus továbbment, pedig mondtam neki, hogy fordulás. Egy kicsit engem is elbizonytalanított. Akkor ott meg tudtunk lépni Brendellel, onnantól pedig tényleg összedolgoztunk. Kacsintgatok az 1000 méter felé, de izomban még sokat kell erősödnöm.”


 
A női kajakosok 5000 méteres versenyét Bodonyi Dóra végig uralta, és bár a befutó az időeredmények alapján szorosnak mondható, de a magyar kajakos magabiztosan nyert, megszerezve ezzel az 500 négyes után a második aranyérmét is.
 
„Nem sikerült jól a rajt, de nem is tudtam annyira odakoncentrálni, nagyon közel volt a négyes verseny. Az a győzelem rendkívül feldobott. Nagyon sokat dolgoztunk érte, volt, hogy három négyes edzésünk is volt egy héten. Örülök az 5000-es győzelemnek, de a négyes aranyérem azért közelebb áll hozzám” – mondta Bodonyi Dóra, aki az 5000-es sikerrel örökös bajnok lett.


 
Lakatos Zsanett a női kenusoknál negyedik, Noé Bálint a férfi kajakosoknál a kilencedik helyen végzett.
 
A magyar kajak-kenu válogatott öt arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel az éremtábla harmadik helyén végzett Németország és Fehéroroszország mögött. Ha a paraversenyeket is beleszámítjuk, akkor hat arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel a németek után másodikként zártunk.
 
Ami talán ennél is fontosabb, hogy két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel megnyertük az olimpiai éremtáblát a két-két aranyéremmel végző Németország, Új-Zéland és Kína előtt, tehát a mieink kétszer annyi érmet szereztek az olimpiai versenyszámokban, mint a legnagyobb riválisok.

Fotósarok