Szabadidő magazin - Boban Markovic
Szabadidő magazin

Boban Markovic

2019. július 15. 15:36 |

MRAK-a világ legjobb lemeze

A World Music Charts Europe zsűrijében 27 ország mintegy 50 rádiós világzenei szakembere szavaz a hónap legjobb lemezeiről. Júliusban a Boban Markovic Orkestar MRAK című albumát választották a világ legjobb lemezének, amely így az első helyen vezeti a listát.

 

 

 

Ez az egyik legrangosabb szakmai elismerés, amit egy album a nemzetközi világzenei piacon kaphat. A listát minden hónap 1-jén teszik közzé a https://wmce.de/ oldalon. A MRAK (Sötétség) c. lemez a Fonó gondozásában jelent meg 2019. áprilisában, terjedelmét és hangulatát tekintve olyan, mint egy jó balkán buli a maga kihagyhatatlan csúcspontjaival és szomorúságba hajló mélységeivel. Egy olyan válogatás, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott. Elmondhatjuk, hogy ebben a hónapban kiemelt szerepet kaptak a balkáni zenék a WMCE listáján, hiszen továbbra is szerepel az első húszban egy másik Fonós kiadvány, a Babra zenekar lemeze is, amely az előző hónapban tizedikként került föl, júliusban pedig a 18. helyen szerepel.

 

Boban Markovic és zenekara a MRAK c. lemez beharangozó klipjét 2018 őszén forgatta Budapesten, Boban Markovic kedvenc városában a Dunán az azóta tragikusan járt turistahajón, a Hableány fedélzetén. Bár a lemez címe nem ezért lett MRAK, azaz sötétség, mégis úgy érezzük, ez a cím utólag szomorú aktualitást kapott.

 https://www.youtube.com/watch?v=rp6iZCXrSVE

 A MRAK című album zenei anyaga a 2018-as év rendkívül sűrű koncertszezonjában készült: a zenekar sokat turnézott külföldön és a koncertek közötti olykor rendkívül hosszú és fárasztó szünetekben születtek meg a jobbnál jobb zenei ötletek, a csapat így tette élvezetessé a várakozás perceit. De szállt a muzsika a zenekari buszban is! Volt olyan alkalom, amikor az összes kézi hangszer előkerült, és a buszos utazás zenekari próbává alakult át, de olyan is akadt, amikor valaki unalmában belekezdett egy dallamba, majd a mellette ülő beszállt egy másik szólammal, a végén már az egész busz harsogott a férfikórustól. „Azon kaptuk magunkat, hogy mire a helyszínre érkeztünk, készen állt a kórus rész a következő új nótából.” – írja a zenekar turnémenedzsere.

 Egy szám a lemezről itt: https://www.youtube.com/watch?v=YwCz2NaXCt8

Az album első felvételével a ’balkán bulik’ nyitószámával egyből belekezd a banda egy pörgős táncolható slágergyanús szerzeménybe, mely a szokástól eltérően nem népdal alapján íródott, hanem zene és szöveg tekintetében is Boban Markovic nevével fémjelzett.

A ’Mrak’ szó jelentése ’sötétség’, és egy sötét gondolatokkal birkózó ember hazatérését meséli el.

 

Fotósarok