Szabadidő magazin - H-Moto Team
Szabadidő magazin

H-Moto Team

2019. április 10. 18:02 |

A tizedik versenyszezonjára készülő H-Moto Team eddigi legsikeresebb évét hagyta maga mögött 2018-ban. A csapat megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét Kovács Bálint révén, két erős nemzetközi sorozatban is dobogós lett. Az első alkalommal kiírt női Világkupa-sorozatban Kis Viktória mutatta meg, milyen is a magyar virtus. Az utánpótlás szintjén a világ egyik legerősebb junior bajnokságában Kakuszi Ádám állandó pontszerzőként kiérdemelte, hogy ott lehessen az év végén a Red Bull Rookies Cup válogatóján.

 

A 17 éves Kovács Bálint mára már a hazai gyorsasági motorsportjának egyik legeredményesebb versenyzőjévé nőtte ki magát. Fiatal kora ellenére nemcsak a hazai, hanem két erős nemzetközi sorozatban is bizonyította, alkalmas a legnagyobb feladatok megoldására. Itthon – többek között a Hungaroringen futott szenzációs 1:50.7-es köridejével – megnyerte az 1000 Open kategória magyar bajnoki címét, amely egyben a csapat első felnőtt magyar bajnoki címe is volt. A nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét, ugyanis előbb a Katari Nemzeti Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában lett összetettben hatodik – kétszer állhatott fel a dobogóra –, majd az IDM Suzuki Cup sorozatában, az ezres géposztályban úgy lett harmadik összetettben, hogy sokáig még a bajnoki címért is harcban volt.

Kovács Bálint az idei idényben ismét teljes szezont teljesített Katarban, ahol háromszor állhatott fel a dobogóra, míg összetettben úgy lett negyedik, hogy  17 évesen olyan motorosok előzték csak meg, akik korábban a Moto2-es, a Supersport és az Endurance világbajnokságon is rajthoz állhattak

 

A csapat egyetlen hölgyversenyzője, Kis Viktória tavaly hatalmas lehetőséget kapott a sorstól, hiszen meghívták a Jorge Lorenzo édesapja által kifejezetten hölgyversenyzők számára szervezett Italika Women’s World Cup mezőnyébe, melynek versenyhétvégéit Mexikó különböző pályáin rendezték meg. Wicca ismét bebizonyította, nincs nála jobb magyar női motoros, és az ITALIKA Vort-X 650 típusú motorokkal szervezett Világkupa viadalain többször is pontszerzőként zárt a 14 országból érkezett majd 30 fős mezőnyben. Ugyanakkor mentorként is kipróbálhatta magát, és az ő tanácsainak köszönhetően is szerepelt jól a különböző utánpótlás versenyeken csapattársa, Kakuszi Ádám. Wiccára idén sem vár kisebb feladat, ugyanis tárgyalásban áll a csapat a szervezőkkel, hogy ismételten rajthoz állhasson a világ legjobb női motorosok Világkupa-sorozatának futamain.

Utánpótlás szinten is remek évet zárt a csapat, hiszen a világ egyik legerősebb junior sorozatában, az ADAC Junior Cup-ban második idényét teljesítve valamennyi versenyén pontszerzőként zárt Kakuszi Ádám, aki összetettben végül a 15. lett a 21 megszerzett pontjával. Ám a 15 éves motoros az utolsó, duplafutamos asseni hétvégét kihagyta, mert az egész éves teljesítménye alapján bekerült a Red Bull Rookies Cup-nak a válogatására, melyre 100 fiatal tehetséget hívtak meg mintegy kétezer jelöltből a világ minden tájáról. Ádám a spanyolországi Guadixben végig jól teljesített, ám ennek ellenére nem került be azon kiválasztottak közé, akik jövőre a MotoGP európai versenyein, a világbajnokság betétfutamain bizonyíthatnak. Ádám ebben az évben már nem az ADAC Junior Cup utánpótlás sorozatban fog rajthoz állni, hanem a felnőttek között a Supersport 300-as kategóriában.

 „Idén komoly változás lesz a pályafutásomban, hiszen már a felnőtt mezőnyben a Supersport 300-as géposztályban fogok versenyezni. Az már biztos, hogy a magyar bajnokságban rajthoz állok, de arról még zajlanak a tárgyalások, hogy a nemzetközi mezőnyben végül hol indulok”– árulta el Kakuszi Ádám.

 A csapat egyetlen határon túli tagja, Jakub Mazsár a tavalyi szezonban, több sorozatban is rajthoz állt, és az olasz, valamint a cseh-szlovák-magyar bajnokságban futamgyőzelmeket szerzett, dobogós és pontszerző helyeken végzett. Igyekezett minél többet fejlődni, és idén már eredménycentrikusabb szereplést vár magától, hiszen újra ott lesz az olasz CNV sorozatban, valamint ha sikerül, akkor a szlovákon kívül három nyelven – német, angol és arab – beszélő 11 éves motoros kipróbálja magát a katari utánpótlás bajnokságban is.

Egy év kihagyást követően idén visszatér a csapatba Szilád Zalán is. A még mindig csak 9 éves motoros 2019-ben szeretne indulni a PIT BIKE Junior 90 ccm kategória hazai versenyein, ugyanis a kis legény motorozás iránt érzett olthatatlan vonzalma nem múlt el.

A csapat célja, hogy a tavalyi, remek szezonhoz képest tovább tudjanak fejlődni a versenyzőik, és ha ez ismételten eredményességekkel fog párosulni, akkor 2019 végén ismételten elégedetten gondolnak vissza az idényre a csapatvezetők.

Fotó:Csillag György

 

Fotósarok