Szabadidő magazin - Szent Márton-díj
Szabadidő magazin

Szent Márton-díj

2018. november 17. 11:17 |

Rolla János hegedűművésznek

 

 

Laudáció a Szent Márton-díj átadásán
Pannonhalmi Főapátság, 2018. november 16.

 

 

 

 

 

Rolla János hegedűművész 1944-ben született egy Tisza parti faluban, Szolnok megyében Kőtelken.

1957–1962 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója volt, 1962–1968 között pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán tanult, ahol Kovács Dénes tanítványaként szerzett diplomát.

A családi történet szerint első „hangszerét” kis gyerek korában nagyapja készítette kukorica-szárból, amit aztán a valódi hegedűk követtek. A Zeneakadémián egyetemi társaival alapította meg a Liszt Ferenc Kamara Zenekart, amely első hangversenyét legendás mentoruk, Sándor Frigyes professzor vezényletével 1963. március 18-án adta. 1963–1979 között a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere volt, 1979 és 2016 között, harminchét éven át pedig a Kamarazenekar művészeti vezetője.

Rolla János vezetésével a Liszt Ferenc Kamarazenekar világhírűvé vált, az első hangversenyüket követő első két évtizedben ők voltak a magyar klasszikus zene első számú nagykövetei szerte a világban. Nem volt olyan nagyobb város, vagy rangos koncertterem, ahol ne léptek volna fel. Álljon itt egy példa: 1975–76-ban az USA-ban és Kanadában tett turnéjukon 260 városban adtak koncertet.

Rolla János, bár megtehette volna, soha nem akart szóló művész lenni. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé, elkötelezett híve volt zenekari muzsikálásnak, karmester nélkül. A zenekarnak és vezetőjének nemzetközi sikerei azt is eredményezték, hogy a világ legismertebb és legnagyobb művészeivel játszottak együtt. (Például Maurice André, Isaac Stern, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng, Pauk György, James Galway. Szvjatoszláv Richter és Mstislav Rostropovch)

Rolla János művészi teljesítménye nem maradt elismerés nélkül, munkáját számos rangos kitüntetéssel díjazták. 1981-ben Érdemes Művész díjat, 1984-ben Bartók–Pásztory Díjat, 1985-ben pedig Kossuth-díjat kap. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriában a Becsületrend Lovagi rendjelével, 2004-ben pedig a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismeri el. 2006 januárjában a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2015-ben pedig a Weiner Leó-díjat veheti át. 2011 novembere óta a Hazám-díj tulajdonosa.

Rolla János a Zempléni Művészeti Napok alapítója. 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanára rangot kapja, 2009-től három éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének vezetője.

2016 tavaszán Rolla János úgy dönt, hogy visszavonul a zenekarral kapcsolatos napi teendőktől, és átadja helyét a fiataloknak. Ebben az új korszakban a szívéhez olyannyira közel álló oktatásra és mentorálásra fordítja tudását, művész tapasztalatait. Tanít és oktat fiatal tehetségeket, és több zenekar mentora, művészeti tanácsadója. Így például az előbb hallott Anima Musicae, a Győri Filharmonikusok Kamarazenekara, a Filharmónia Társaság Zenekara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az ELTE zenekara fogadja örömmel tanácsait. Ezt a tevékenységét nem lehet jobban jellemezni, mint ahogyan 2015-ben a Weiner Leó Díj átadásakor Devich János hegedűművész fogalmazott: „Rolla János fiatalokat nevel emberi magatartásával, kedves derűjével, ugyanakkor kérlelhetetlen szakmai szigorával, biztos stílusérzékével, rendíthetetlen munkabírásával és munkamoráljával. Példát mutat arra, hogy a kitűzött cél eléréséhez a tehetség elmaradhatatlan társa a szorgalom és a megbízhatóság.”

Rolla János kapcsolata Pannonhalmával több évtizedes.

Éppen húsz évvel ezelőtt döntött úgy a főapátság, hogy megújítja és rendszeressé teszi Szent Márton szerzetespüspök társadalmi körű megünneplését. Az akkor elindított és ma már hagyománnyá vált Szent Márton-nap része volt egy hangverseny. Azon az első koncerten 20 évvel ezelőtt Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában Vivaldi és Händel művei csendültek fel – természetesen nagy sikert aratva. Az azóta eltelt húsz évben János nagy gonddal és szeretettel választotta meg az ünnepen megszólaló műveket. A tőle megszokott kérlelhetetlen művészi szigorral vezette a megelőző próbákat. Csak emlékeztetőül néhány a legkiemelkedőbb koncert közül az elmúlt 20 évből: Haydn: A megváltó utolsó hét szava a keresztfán szólalt meg 2000-ben, Hery Purcell: Dido és Aeneas-a 2005-ben, Pergolesi: Stabat Mater (2006), Händel: Tüzijáték, Vizizene, Messiás (2012), Telemann, Händel, Vivaldi: Trompetissimo (2013). Az első tíz koncertről pedig lemezfelvétel, sőt In honorem Sancti Martini címmel lemezalbum is készült, méltó emléket állítva Márton napi megemlékezéseinknek.

Ez a húsz év, és annak csodálatos zenei emlékei tanúsítják, hogy Rolla János személyében nem csak egy világhírű művésszel, hanem igaz baráttal is gazdagodtunk.

Köszönet ezért mindnyájunk nevében!

 

 

Fotósarok