Szabadidő magazin - Fém Színház
Szabadidő magazin

Fém Színház

2018. november 12. 16:02 |

A Belváros Váci utcájában megnyílt egy új színház, a FÉM, 70 férőhelyes nézőtérrel, egy olyan kulturális térrel, ahol a színház mellett minden más művészeti ág otthonra találhat, mert képgaléria, jazzpódium, könyvtár, s művészkávézó várja a betérőket.



A színházat hármat építették, s üzemeltetik: Jendrics Anikó és Cziczó Attila, valamint egy volt diák, a technika felelőse, Horváth Máté.

A Fém Arts & Café a színház mellett szinte minden más művészettel is kapcsolódási pontba kerül majd, de tény, hogy elsődleges számukra a színház maga. Ez pedig két részből áll: jórészt saját előadásaikat játsszák, de befogadnak vendégelőadásokat is, sőt, angol nyelvű előadásokat is.

Saját repertoárukban kortárs, a mával foglalkozó kamaradarabok szerepelnek, Cziczó Attila rendeésében. Műfajilag minden megtalálható (tragédia, vígjáték, tragikomédia, abszurd, mesejáték), négy előadást (Happy New York, Édes Dezső!, Iza és Krisztián, Népmesécske) már korábban is játszottak, de februárig öt új bemutatót tartanak. Októberben már bemutatták a WEEKEND c. tragikomédiát, ami egy Macbeth feldolgozás.
Most hétvégén tartják az ANNUSKA2.0 premiert, Gárdonyi Géza Annuska c. vígjátékának felhasználásával.
Decemberben egy bohócszínház bemutatója következik (A SZENVEDÉLY LOLA SZERINT), januárban egy fájdalmas dráma, a HALHATATLAN, majd februárban a színház névadója, a FÉM c. abszurd premierjét tartják meg.

Színészeik nagyrészt vendégművészek (Bacsa Ildikó, Bezerédi Zoltán, Márton András, Carna Krsul, Kolnai Kovács Gergely és mások), de van egy kisebb színészcsapat, akikkel már évek óta együtt dolgoznak (Ambrus Asma, Andai Kati, Barabás Tamás, Horváth Károly, Miklós Zsófia, Stubnya Béla), valamint színinövendékeknek is lehetőséget adnak.
Színházukat minden korosztálynak ajánlják, de leginkább a
a negyven-ötveneseknek.

Pontos cím: Fém Arts & Café, 1056 Budapest, Váci utca 40. (bejárat az Irányi utcából)
Minden fontosabb információ megtalálható honlapukon is: www.femszinhaz.hu
Fotósarok