Szabadidő magazin - Nemzetközi Operett Fesztivál
Szabadidő magazin

Nemzetközi Operett Fesztivál

2010. május 23. 19:19 |

"Sisi a történelem helyszínein."

A 41. Nemzetközi Operett Fesztivált idén több helyszínen rendezik meg, központja  Trieszt lesz. A műsoron szereplő operettek közül kettő olasz-magyar koprodukcióban valósul meg. A fesztivál 2010. július 8-án, 20.30 órakor a Trieszti Giuseppe Verdi Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben mutatják be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című darabját .

olasz és magyar művészek közreműködésével.

A trieszti Miramare kastély ban kerül sor a Sisi a történelem helyszínein című operett bemutatójára, mely a Sissy című 1932-ben született operett teljesen új dramaturgiai változata. Az operett bejárja az Erzsébet királyné által ismert helyeket, így tehát a trieszti bemutatót egy magyarországi bemutató követi, 2010. július 29-én illetve 30-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban, Felföldi Anikó narrációjával, ugyancsak szegedi és trieszti művészek előadásában.

A darabot Gödöllő után, a görögországi Korfun lévő Achilleion villában mutatják be, ahol Erzsébet királyné hosszasan időzött.

Fotósarok