Szabadidő magazin - Grafityisz
Szabadidő magazin

Grafityisz

2018. október 15. 11:33 |

Újra élővé tenni a karikatúrát


Kiállítás a z élclapok 170 éves történetéből.A CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében megvalósuló tárlat és programsorozat célja az emlékezés és tisztelgés. Bemutató a a hazai humor természetéről és jelentéséről a következő nemzedékeknek. Egyben prezentálja  az OSZK értékes gyűjteményének sokszínűségét.

 

 

A szabad sajtó első vicclapja 1848 június 1-én indult Charivari-Dongó néven. 1865-ben jelent meg a Bolond Miska, amelybe Jókai Mór írt, sőt rajzolt is. A kiegyezés évében Andrássy miiniszterelnök kezdeményezésére született meg az első politikai vicclap a Borsszem Jankó. A XX.század elején már negyvennél több szatirirkus lapot jegyeztek.

 A felsorolt kiadványok az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében is megtalálhatók. Az I. és a II. világháború közötti sajtótermékek közül fellelhetők Az Ojság, a Pesti Posta, a Szabad száj és a Pesti Izé karikatúrái is, de az érdeklődők találkozhatnak a 20. század legismertebb újságjával, a majd 50 évig, azaz 1993-ig működő Ludas Matyival is.

2015-ben az Országos Széchényi Könyvtárban a Borsszem Jankótól – Ludas Matyiig című kiállítással emlékeztek meg a karikatúraművészet izgalmas történetéről. A Magyar Karikaturisták Csoportjának (MAKACSOK) tagjai ezt a kiállítást látva merítették ötletüket, hogy 2018-ban a 170 éves Charivari Dongó és a 150 esztendős Borsszem Jankó évfordulóján a könyvtárban ünnepeljenek, helyt adva a régmúlt és a mai karikatúraművészet kiválóságainak 1848-tól napjainkig.

A tárlaton az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteményében található élclapokból és vicclapokból láthatunk egy átfogó válogatást, valamint négy kiváló kortárs művész – Dluhopolszky László, Gaál Tibor, Prihoda Judit, Takács Krisztián – rajzait ismerhetjük meg.

A kiállítás címének  Kemény János humorista, költő volt az ötletadója:  a GRAFITYISZ remekül kifejezi a mondanivaló lényegét. A kiállítók grafikáikkal, rajzaikkal, karikatúráikkal  fityiszt mutatnak életünk visszáságaira, problémáira itt, Budapesten, a humor fővárosában, ahol valaha 104 kabaré és több mint 40 humorlap szolgálta a derűt.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2018. október 9. és 27. között, 10 és 20 óra között. Az (ingyenes) jegy 19 óráig szerezhető be a Beiratkozási pultnál.
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Nemzeti Ereklyetér

A kiállítás kurátorai: Dluhopolszky László, Gaál Tibor (karikaturisták), Szemerédi Ágnes (Országos Széchényi Könyvtár)

Fotósarok